Leclerc indul az első helyről Monzában

2019-09-08 | Budaörs
Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az első rajthelyről.

A múlt vasárnapi Belga Nagydíj 21 éves győztesének ez az idei, egyben pályafutása negyedik pole pozíciója.

Leclerc mellől a címvédő és ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) startolhat majd, míg a harmadik pozícióból a finn Valtteri Bottas (Mercedes) indulhat.

Az 53 körös Olasz Nagydíj vasárnap 15.10-kor kezdődik Monzában.

 

Ijesztő baleset és csigolyatörés a Forma-3-ban

 Eltört az ausztrál Alex Peroni csigolyája, amikor ijesztő balesetet szenvedett a Forma 3-as Olasz Nagydíj szombati futamán, Monzában.

A Campos Racing 19 éves pilótája a Parabolica kanyarban ráhajtott a pálya mellett elhelyezett fekvőrendőrök egyikére, ennek hatására autója a levegőbe repült, és több fordulat után fejjel lefelé a gumifalban landolt.

Peroni a saját lábán ment el az orvosi kocsihoz, majd közösségi oldalán azt írta, hogy csigolyatörés miatt kórházban kell maradnia. A baleset ismét ráirányította a figyelmet az úgynevezett glória – sportági nevén Halo – fontosságára, mivel minden bizonnyal ez mentette meg a fiatal versenyző életét.

A Forma-1-es időmérő edzés kezdete előtt helyreállították a megrongálódott gumifalat és drótkerítést, a fekvőrendőröket pedig eltávolították a pálya széléről.

mti

Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

w

Megosztás