Lenn az Alföld tengersík vidékin... 1.

2024-07-22 | Budaörs
Ugye, szép? Ez az ócsai öregfalu a 13. századi katedrális tőszomszédságában. A Budaörsi Kolping Család közössége itt kezdte meg három napos alföldi barangolását a Kiskunság csodálatos vidékein, a Tiszától a Dunáig, Petőfi nyomában. Megcsodálták a vidéki városok és a táj szépségét, az ott élők szeretetét lakóhelyük iránt.

A három nap gazdag programját nem lehet egy cikkben elmesélni, nem is beszélve a számos fotóról. Így három külön rész szól majd a BKCS júniusi kirándulásának útvonaláról, ami: Ócsa, Kecskemét, Lakitelek (szállás), Tiszaalpár, Cserkeszőlő, Tiszakécske, Tass, Szalkszentmárton, Dunavecse.

Egész utunk hangulatát megadta az Ócsán tett látogatás – a XIII. századi, eredetileg a premontrei szerzetesek számára épült, 1560-tól a református egyházhoz tartozó hatalmas katedrális (ki tudta, hogy Ócsán ez is van?) és mellette az ófalu gyönyörűen felújított régi parasztházai. Az idegenvezetés során sok érdekességet hallottunk tősgyökeres helyi lakosú vezetőnktől, pl. hogy amikor az ócsaiak már kénytelenek voltak Budapestre járni dolgozni, mennyiben változott meg, „polgárosodott” a ház berendezése, a lakosság ruhaviselete – és hogy lett egy több gyermekes özvegyasszonyból, kényszerűségből, a község pékje – segítve ezzel a többi, munkába járó családot. (És érdekesség, hogy bizony a menyasszony régen fekete ruhát hordott.)

Falu Tamás költő házának meglátogatása következett ezután, az épületben ma könyvtár működik. A nappali szobát eredeti formájában megőrizték, az ő könyvei sorakoznak a polcokon.

Falu Tamás (1881-1977) neves költő és regényíró volt, 1914-1940-ig az Új Időkben is publikált, 1920 és 1935 között állandó munkatársa volt a Nyugatnak. Ócsán hunyta le örökre a szemét 95 évesen.

 

Kecskemétet nem kell bemutatni, egyik legjelesebb magyar városunk. Mivel Siklós Endre barátunk ide valósi, rá bíztuk, vezessen minket, amerre jónak látja.

Megcsodáltuk a tündérpalotának is nevezett Városháza csodálatos dísztermét, amely Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján épült 1893-1897 között. Pályázatuk címe azóta is a város jelmondata: Sem magasság, sem mélység nem rettent”. Az épületet több stílus találkozása jellemzi: a francia reneszánsz, az angol kortárs építészet és a felvidéki pártázatos reneszánsz vegyül a magyar szecessziós stílussal. A tetőcserepek és a díszítőbetétek majolikái a Zsolnay gyárban készültek.

A belső terek díszítésére a kor legjelentősebb művészeit kérték fel, a falfestményeket Székely Bertalan készítette. Látjuk itt a pusztaszeri Vérszerződést és Ferencz József 1867. évi koronázási jelenetét is. Érdekes felfedezés a Horthy Miklósról nemrégen felfedezett festmény, amelyet még napjainkban is függönnyel lehet eltakarni, ha az esemény karaktere úgy kívánja.

Az egyik sarkot a testvérvárosok zászlai díszítik, az udvar japán császárfái nagy kort értek már meg, így ágaikat rögzítették.

 

Örömünkre  éppen Zoób Kati divattervező ruháiból nyílt kiállítás a városházán – igazi élmény volt ennek megtekintése.

 

Az országzászló megkoszorúzása után szabad időt kaptunk, ki-ki oda tért be, ahová a szíve (és szükséglete) vitte: templomba, étkezdébe, vagy éppen egy rövid sétára indult a városban.

A késő délutáni órákban értünk szálláshelyünkre, amely nagy – és nagyon kellemes – meglepetés volt. A lakitelki Hungarikum Liget Kincsem Fogadójában elfoglaltuk szobáinkat, majd a vacsoráig körülsétáltunk ebben a hihetetlenül sokoldalú objektumban és még egy kis termálvizes fürdőzés is belefért az estébe.

Petőfit nem lehet elfelejteni, hiszen itt született „ezen a tájon, az alföldi szép nagy rónaságon” – így verseiből összeállított játékos vetélkedővel zártuk a napot.

SzK

Megosztás