Magyarország éppen lecsúszott a dobogóról

2021-02-22 | Közélet
Közel 225 millió tonna települési hulladékot termelt az Európai unió a 2019-es évben, ami  állampolgáronként 502 kilogramm szemétnek felel meg, és meghaladja a 2018-as 495 kilogramm per fős adatot.

Ez állampolgáronként 502 kilogramm szemétnek felel meg. A legtöbb szemetet per fő Dániában termelték 844 kilogrammal, majd őket követi a sorban Luxemburg (791 kg per fő) és Málta (694 kg per fő). De 600 kilogramm feletti volt az egy főre jutó hulladék Cipruson és Németországban is – írja az Eurostat.

A legkevesebb szemetet Romániában találták 280 kilogramm per lakossal, majd a dobogón őket követte Lengyelország és Észtország.

Magyarország éppen lecsúszott a dobogóról: a fejenként 387 kilogramm települési hulladékkal a magyarok termelik a negyedik legkevesebb szemetet az unióban.

Szoros összefüggés figyelhető meg az egyes országok fejlettsége és az egy főre jutó városi hulladék között, azaz a gazdag nyugat-európai és skandináv országok megközelítőleg kétszer annyi szemetet állítanak elő, mint Közép-Kelet-Európa országai.A Világbank szerint a városi lakosok kétszer több szemetet termelnek, mint a vidéki lakosság – és ezzel el is jutottunk a titok nyitjához: a magasabb jövedelmű városlakók több szemetet termelnek, mint az alacsonyabb jövedelmű, vidéken élők.

Az újrahasznosított hulladék aránya egyébként az elmúlt évtizedekben folyamatos intenzitással nőtt: 1995-ben még csak 17 százalék volt ez az arány, míg 2016-ban már 46 százalék. Az újrahasznosítás és komposztálás terén élen járnak a németek, akik az általuk termelt szemét 66 százalékát e két módszerrel semmisítik meg, őket követi Ausztria 59 százalékkal, majd Belgium 54 százalékkal, Hollandia 53 százalékkal és Olaszország 51 százalékkal. Az újrahasznosítás új csúcsra emelkedett a 2019-es évben. Míg 1995-ben 37 millió tonna hulladékot hasznosítottak újra az unióban, ma már 107 millió tonna fölé emelkedett ez a szám

Forrás: Élő bolygónk

Megosztás