… hanem egy pompás építményre, ami jellegét tekintve egy templom, de funkcióját nézve pedig minden, csak nem az.
Kőbányán, az Ihász utca 29. szám alatt található hazánk egyik legnagyobb és legszebb víztározója, ami csak különleges alkalmakkor nyílik meg és látogatható a nagyközönség számára. Nagy izgalommal érkeztem meg a nyitás előtt pár perccel Kőbányára a víztározó bejáratához, ahol addigra már kígyózó sorok álltak a vaskerítés mellett. Szerencsére gyorsan bejutottam a leginkább arborétumra emlékeztető helyre, ahol a bejárat felé közeledve leginkább úgy éreztem magam, mintha Alíz lennék csodaországban.
Csak itt nyúlüreg helyett egy gombaszerű ház volt a kapu és átjáró, ahova kíváncsian léptem be és vártam: mit találok a föld mélyén?
A csigalépcsőkön lefelé haladva kisvártatva elém tárult a víztározó a maga pompás valójában, ami téglaoszlopaival, boltíveivel és hatalmas, 24 méteres belmagasságával leginkább egy háromhajós katedrálisra emlékeztet. Nem lepődtem volna meg rajta, ha megszólal egy orgona a háttérben, de helyette csak a szökőkútból csordogáló víz jelezte, hogy itt maximum vízizenére lehet számítani. A létesítményt ebből a két márványból készült szökőkútból töltik fel vízzel, nagyjából 12 óra alatt, maximum 8 méteres magasságig.
A víztároló medence 10 800 köbméter vizet képes tárolni, a víz minőségét folyamatosan ellenőrzik a szakemberek az 5400 km-es budapesti vízhálózat teljes szakaszán. A medencét évente leengedik, statikailag ellenőrzik és fertőtlenítik a téglaépületet.
Budapesten a 19. században több alkalommal tombolt kolerajárvány, amelyben a feljegyzések szerint legalább egy millió ember vesztette életét. A kórokozóval (Vibrio cholerae) az ember főként szennyezett víz révén kerülhet kapcsolatba és megfelelő kezelés és folyadékpótlás nélkül 1-2 napon belül a beteg halálát okozza. Amikor a 18. század második felében már a negyedik nagy kolerajárvány pusztított a fővárosban, a szakemberek rájöttek, hogy az ok a szennyvíz és ivóvíz nem megfelelő elkülönítésében keresendő.
A csatornarendszer addig ugyanis csak és kizárólag az esővíz elvezetésére szolgált, míg a lakosság által termelt szennyvíz közvetlenül az ivóvíz kutak közelében lévő emésztőgödrökben gyűlt össze. Nem meglepő, hogy a két víz összekeveredett és a lakosság a kolera – baktériumokkal szennyezett ivóvízből is fogyasztott. Ezt felismerve a város a londoni születésű William Lindley mérnöknek megbízást adott arra, hogy egy éven belül épüljön fel a kőbányai víztároló azzal a céllal, hogy innen lássák el a pesti lakosságot vezetékes ivóvízzel és egyszer és mindenkorra elejét vegyék a kolerajárványnak.
A víztározó építése nemzetközi koprodukció keretében zajlott: a téglák a tatai uradalmi téglagyárból érkeztek (látni is még itt-ott a jelzést), amit olasz kőművesek emeltek a magasba (lehet, hogy ezért lett katedrális formája az épületnek?), magyar és angol építőmérnökök felügyelete mellett. Az 1870-ben átadott épület ma már kulturális örökségünk része és műemlékvédettséget élvez a park területén található 20. századi gépház -épületekkel együtt. Érdekesség még az is, hogy nem a Dunából származik a víz, hanem a Duna mentén fúrt kutakból gyűlik ide össze. A tökéletes vízzáró réteget a létesítmény fél méter vastag falai köré rakott agyagréteg biztosítja, a tisztaságról pedig a vízművek munkatársai gondoskodnak, évente 210.000 mintavétellel.
Az előző évek hagyományait folytatva a kőbányai víztározó legközelebb a Víz Világnapján (március 22.) nyílik meg a nagyközönség számára.
(Forrás: travel)
