Vi édesapja, Máhr Son vietnámi árvaként került Budapestre. Törőcsik Mari és Maár Gyula (vezetéknevét csak rendezőként írta így a művész) fogadták örökbe. Gyerekkorának első magyarországi éveit a Szombathely melletti Velemben töltötte, szülei vidéki házában. Ott tanulta az első magyar szavakat, miközben élete új mederbe terelődött. A gimnáziumot Sárospatakon végezte, a közgazdasági egyetemet Saigonban. Ott ismerte meg a feleségét, aki később Budapestre is követte őt.
Aztán egy időre visszaköltöztek Vietnámba, ám amikor Son megtudta, hogy a Mama, Törőcsik Mari súlyos beteg, repülőre ült, hogy itt legyen a közelében és ápolhassa. Felesége és lánya nem sokkal ezután követték, és az egész család Velemben telepedett le. Kislányuk ügyesen beilleszkedett az új közegbe, kivételes zenei tehetsége pedig gyorsan megmutatkozott. A Velemtől tizenhat kilométerre fekvő Szombathelyen a legjobb zenetanárok vették szárnyaik alá.
Büszkék is rá mindketten. Vi sorra nyeri a versenyeket, de matematikából és biológiából is jeleskedik az iskolában. Egyelőre nem döntötte el, hol folytatja majd a tanulmányait: zenei konzervatóriumban vagy gimnáziumban. Ez utóbbi azért is szóba jöhet, mert az orvosi pálya is vonzza. Tanárai a szombathelyi zeneiskolában jobban örülnének, ha kivételes tehetségét a zongora mellett kamatoztatná, de nem fogják útját állni, ha más irányt vesz az élete.
Velemben Vi megszállottan gyakorol, miután elvégezte iskolai feladatait. Ha feláll a zongorától, könyvet vesz a kezébe. Élvezettel olvassa Fekete István regényeit, bár most A Pál utcai fiúk a nagy kedvence. Tanítás után, zeneiskolai órái előtt találkoztunk Szombathelyen. Komoly nagylány. Könnyű társalogni vele. Gondolatait pontosan meg tudja fogalmazni.
Édesapád szerint már egészen kiskorodban reagáltál a zenére. Abban a pillanatban, ahogy felcsendült egy dallam. A zongora hol és mikor lépett be az életedbe?
Még Vietnámban. Apukámmal motorral mentünk valahová. Épp egy hangszerbolt előtt álltunk meg. Bementünk, és lejátszotta nekem a Boci, boci, tarkát. Nekem az annyira tetszett, hogy azt mondtam, szeretnék megtanulni zongorázni. De erre már itt, Magyarországon került sor. Apukám vett nekem egy zongorát. Előbb magántanárhoz jártam, aztán beíratott a szombathelyi zeneiskolába.
Az orgona hol varázsolt el? Netán Velemben, fent a hegyen, a Szent Vid-kápolnában?
Amikor Vietnámból megérkeztünk Magyarországra, egy hónapig Battonyán, a parókián laktunk. Az ottani pap fogadott be minket. Ez 2020-ban történt, amikor még nem volt hová mennünk. Május volt. Nekünk az itteni időjárás nagyon más volt akkor, a trópusi éghajlat után. Battonyáról indultunk el aztán Velembe, apukám ott vett házat, hogy a nagymama közelében lehessünk. De még ott, Battonyán, a templomban felfedeztem az orgonát. Kicsi voltam. Le sem ért a lábam a pedálokig. Még nem tudtam, hogy a zongora és az orgona nem ugyanaz a hangszer, de valami nagyon megfogott benne. Nyomkodtam a billentyűket, és csak azt éreztem, hogy nekem ez sokkal nehezebb, mint a zongora billentyűit nyomkodni.
Ma már, gondolom, az is könnyen megy. Lehet, hogy egyszer orgonálni is fogsz?
Bach jókat írt orgonára. Szeretem a műveit. Tetszenek.
Vietnámban mikor jártál legutóbb?
Tavaly. Az édesanyámmal utaztunk haza. Voltunk Hanoiban, Ho Si Minh-városban…
Olyan érzés volt, mintha hazamentél volna?
Olyan. Sok rokon van egy házban. Jól érzem magamat velük. Anyukám édesanyjával és az én vietnámi nagymamámmal elmentünk a piacra: rákszirmot vettünk és rózsaszín, hosszú ujjú pizsamát. Itthon addig mindig fekete csíkosban
aludtam.
Mi a legjobb Vietnámban?
Ha éhes vagy, bárhol leülhetsz az utcán, és ott az étel. A rokonoknál a szőnyegen ültünk, úgy ettünk a dédi szobájában. Igen, ő még él.
Érzelmileg mi visel meg erősebben? Elindulni Magyarországról vagy visszarepülni Vietnámból?
Szeretek elutazni, és jó visszajönni. Nem szoktam sírni a repülőtéren. Jó Vietnámban, de itthon vár az iskola. Vissza kell jönni.
Mindent értesz, és téged is ért mindenki Vietnámban?
Igen. Nincsenek nyelvi problémáim.
A hagyományos vietnámi ételekkel hogy állsz?
Vietnámban minden ízlik. Szeretem az ottani fogásokat. De anyukám főztje a legjobb.
Meddig tudnál folyamatosan Vietnámban élni? Fél évig? Egy évig?
Egy év nagyon hosszú lenne. Inkább pár hónapig.
Itthoni nagymamádról, Törőcsik Mariról milyen emlékeid vannak?
Szépek. Négy- vagy ötéves lehettem, amikor kirándulni jöttünk Velembe. A háza hátsó részében töltöttünk pár éjszakát. Kaptam tőle egy labdát. Ott játszottam vele. Mesét mondani nem szokott, inkább mesés játékokkal szórakoztatott. Mindig kedves volt. Szerettem őt.
Milyen filmekben láttad?
A Körhintából csak egy pici részben. Most, hogy az iskolában vettük A Pál utcai
fiúkat, megnéztem a filmet.
Fábri Zoltán amerikai–magyar rendezését.
Nem tudtam, hogy a nagymama játszik benne. Ő volt Nemecsek Ernő édesanyja.
Nagyon meglepődtem. Apukám szólt, hogy látod, az ott a nagymama! Nem akartam elhinni. Fiatal volt még akkor, fel sem ismertem volna. Megnéztem a tabletemen, hogy kik játszanak a filmben. Akkor vált egyértelművé, hogy tényleg a nagymamát láttam. Nagyon örültem. Jól játszott.
………………………………………………………………………………………………………………..
Vi szorgalmas, céltudatos bakfis. Rendíthetetlenül megy a maga útján. Pályát is ő
fog választani magának. Hogy marad-e a zongora mellett, vagy más hivatást választ, az még a jövő zenéje. Ma még azt mondja: a mindene a zongora.
Nagymamája, Törőcsik Mari magyar nevet adott neki. Zsófinak szólította. Vi
megszokta, hogy sokan így hívják. Azóta, hogy Magyarországon él, el is fogadja. Ő
mégis inkább az eredeti nevét használja. Kisiskolásként is mindenki Zsófinak hívta. Most, a szombathelyi kisgimnáziumban már mindenkinek Vi.
Törőcsik Mari tizenhét hónapos korában látta először fogadott fia kislányát, és rögtön az unokájának tekintette. Négyéves lehetett a kislány, amikor Velemből átvitte a szomszéd faluba, Bozsokra, az ottani cukrászdába. Vi boldogan emlékezik arra a napra.
A Virtuózokban Chopin e-moll zongoraversenyét játszotta.
„Kifinomultan, színgazdagon billent – mondta róla az egyik zsűritag. – Nagyon jók a mozdulatai. Intelligensen közelítette meg a keringő ritmusát. Szépen megoldotta, hogy a fő hangok ott voltak, a kevésbé fontosak pedig finoman belesimultak a textúrába. Érett, gyönyörű produkció volt az övé.” „Szépen jelenítette meg a chopini melankóliát” – vélekedett a zsűri másik tagja. „Természetes lüktetése volt a játékának – szólt a harmadik ítész. – Annyira jól zongorázol, hogy nem az a kérdés, el tudod-e játszani a darabot, hanem az, hogy miképpen játszod el.”
Két zongoratanárnő vezeti az útján Vit a szombathelyi zeneiskolában.
Mitrovka Zsanna Ungvárról került a városba. „Vi született zongorista – állítja. – Nagyon jó a memóriája, a gondolkodásódja. Erre születni kell. Együtt döntünk szakmai kérdésekben. Mindig meghallgatom a véleményét, hogyan hallja ezt vagy azt a zeneművet. Sokszor ösztönösen ráérez, mit és hogyan kell csinálnia. Nem kell neki hosszasan magyarázni. Lehet őt terelni. Pozitív a hozzáállása. Kísérletezni is lehet vele. Nehéz feladatokkal megbízni. Szélesíteni a repertoárját. Szívesen dolgozom vele. Büszke vagyok rá.”
Vi tehetségére elsőként Somogyi Terézia zenetanár figyelt fel.
„Azt kellett csupán felismernem, hogy vele sokkal nagyobb léptekkel lehet haladni, mint a többiekkel. Látom, milyen jól veszi az akadályokat, így mindig nehezebb feladatok elé állítom. Ez így nekem is izgalmasabb. Ha hibázik, azonnal megígéri, hogy ez soha többé nem fog megismétlődni. Mindent megjegyez. Ez is fantasztikus benne. A logikája egyenesen zseniális. Ha megtanul valamit, abból már következtetni tud az újabb lépésre. Nincs előtte elérhetetlen. Motivált. Sokszor ő kéri, hogy csináljunk valami újat, nehezebbet. Csellózni is elkezdett. Fél év alatt annyit megtanult, mint más két-három esztendő alatt. Be is került a vonószenekarba. Kipróbálta már a vezénylést is. Gondolt egyet, és megtanult egy komoly darabot. Kár lenne, ha letérne a zenei pályáról. Lehet belőle orvos is, csak sajnálnám, hogy más útra lépett. Ő az, aki zenével is gyógyíthat.”
Közreadta: R. V.
Forrás: Vasárnap
