Már hetedik éve Szerelmi 7próba

2021-02-07 | Közélet
„EZERSZER IS IGEN!” - a mottója a Házasság Hete idei központi rendezvényének, mely mondat Pálúr János orgonaművésztől és feleségétől, Pálúr Kornéliától származik. Ők az idei programsorozat címet is adó házaspárja.

S ha belegondolunk ennek a mondatnak a tartalmába, kiérezhetjük belőle, hogy ha igazán fontosnak tartjuk a házasságkötés előtt meghozott döntésünket, akkor úgy érdemes élnünk, hogy a nehézségek ellenére is mindig „igen-t”mondunk a társunkra.

Budaörsön ehhez a héthez kapcsolódva már 7. éve szervezi meg a Szerelmi 7próbát a Budaörsi Párkapocs Egyesület a Budaörsi Római Katolikus Egyházközséggel karöltve.

Kezdetben – idestova 20 éve – a jegyesek esküvőre való felkészítésével foglalkoztunk, de a feladatok bővülése miatt idővel egyesületté alakultunk. Ez lehetővé tette, hogy megszólíthatók legyünk egyéb párkapcsolati kérdésekben is, valamint azt is, hogy pályázati úton támogatásokhoz jusson egyesületünk, amiből több és magasabb szintű program szervezésére, valamint neves előadók meghívására nyílt lehetőség.

A programsorozat ötletgazdái a Budaörsi Párkapocs Egyesület tagjai, Sallai-Karikó Éva és Bajor Bea. Az ő munkájukat többen segítik. Aktív résztvevője a csapatnak az Egyesület elnöke Radnóczi Péter, s jómagam, de idén rendkívül fontos a technikai háttér, melyet nagyrészt Sziklássyné Medvenics Krisztina nyújt, s vannak olyan próbák, melyek nem valósulhatnának meg, ha azokat Szentpáli Péter és Katalin, Windisch Mária, Fekete Ágnes, valamint Michelbergerné Kaiser Szilvia nem vállalná be. Még többeket említhetnék, hiszen a háttérben mások is segítségünkre sietnek.

Az idei évben a járványhelyzet miatt olyan programokat szerveztünk, mely az online térben vagy párosan/családdal a szabadban valósíthatóak meg. A meghívott előadóművészek felkészültsége révén előadásaik a képernyő előtt ülve is élvezhetőek lesznek.

Nagyon nagy szükségünk van a „találkozásokra”, az új beszédtémákra, a felfrissülésre, lendületre, új örömforrásokra, a társunkra szánt minőségi idő szeretettel, új ötletekkel való eltöltésére.

Tavaly szerepelt a beharangozóban ez a mondat:„Nemsokára indul a Szerelmi 7próba, ami felvillanyozza a hosszú tél-végeket, felébreszti a kapcsolatotokat a téli álmából!” Idén megint majdnem három héten át „ébresztgethetünk”, vagyis válogathatunk a programok közül.

Múlt évben még nem is tudtuk, hogy mennyire hálásnak kell lennünk azért, hogy megvalósulhatott ez a felhőtlen 3 hét, mely akkor kb. 50 párt mozdított ki a megszokott formák közül s adott új inspirációt nekik.

Idén – bár még csak a meghirdetés idejében írom ezeket a sorokat – a résztvenni kívánó párok létszáma már elérte a tavalyi számot, holott a nyitóalkalomra csak február 7-én, vasárnap kerül sor.

Ha az idei Szerelmi 7próba útlevelét megnézzük, a következő címeket olvashatjuk: „párkapcsolat gazdagító tánc-randi”,„…kincskeresés a kapcsolatunkban”, „léptem léptedhez igazítom”, „…járjatok egymás kedvében!”stb.

Milyen ritkán érezzük azt a hétköznapokban, otthonainkban, hogy tulajdonképp „most is épp randizunk” a társunkkal. Pedig meglehet, hogy csak másként kell a dolgot nézni! – Ha bekapcsolódunk a Szerelmi 7próba által felkínált lehetőségekbe, elképzelhető, hogy utána többször jut az eszünkbe a másik kedvébe járni, vagy átnézni néhány bosszantó dolog fölött.

Nagy öröm számunkra, hogy a már ismert párokon kívül újak is „beneveznek” a játékba, illetve inkább úgy mondom, hogy élnek annak lehetőségével, hogy részt vegyenek a kapcsolat(sz)építő alkalmakon.

Idén is igyekszünk megjutalmazni a résztvevőket, de az igazi cél a rendezvényünk évről-évre visszatérő szlogenje, hogy e majdnem 3 hét alatt minél inkább érezzük azt, hogy a társunk az „igazi főnyeremény, aki az idejével ajándékozott meg bennünket.

Ha visszagondolok az elmúlt évek Szerelmi 7próba rendezvényeire, a rendkívüli változatosságukat tudnám kiemelni. Minden év tudott újat mutatni, új lehetőségeket adni. Bizonyos előadások meghatározó mondatait azóta is emlegetem. Ha csak címszavakban emlékszem vissza a korábbi évek eseményire, ezek jutnak hirtelen az eszembe: felhőtlen nevetések, jó játékok, új barátságok, bizalom a másikban, meghitt pillanatok, mély beszélgetések…

Az ad erőt évről-évre ennek a három hétnek a kitalálásához, megszervezéséhez, hogy látjuk és érezzük a szeretet megsokszorozódását a résztvevőkben!

Ezúton is köszönjük Varga János plébános atyának, hogy minden évben újra lelkesedni tud, s támogatja, hogy a Budaörshöz tartozó együttjáró-, jegyes- és házaspárok megünnepelhessék az ajándékot, amit kaptak azáltal, hogy egymás mellett döntöttek.

Várunk minden kedves Érdeklődőt!

Programjaink ingyenesek.

Akkor is regisztráljanak, ha csak néhány programon szeretnének részt venni. Regisztrálni erre a linkre kattintva lehet: https://forms.gle/6NdQuHwQyJw8jVtd8.

A regisztráció végeztével online útlevelet kap mindenki, ahol igazolni lehet a feladatok elvégzését.

Kérjük, kövessék Facebook-oldalunkat, hogy gyorsan értesüljetek minden információról: https://www.facebook.com/szerelmi7proba

 

Homola Zoltánné Lindner Magdolna

Megosztás