Az egeszsegkalauz. hu átfogó elemzést ad erről. Tehát, az okok ilyen különbözőek lehetnek:
„Udvariasság vagy belső késztetés?
A zebrán való átkeléskor történő köszönés első pillantásra egyszerű udvariassági gesztusnak tűnik. A pszichológia azonban azt mutatja, hogy az ilyen automatizmusok mögött gyakran mélyen rögzült belső minták húzódnak meg.
Azok, akik rendszeresen megköszönik az elsőbbség megadását, jellemzően erősebben igazodnak a kölcsönösség normájához. Ez a társas szabály kimondatlanul is azt üzeni: ha kapunk valamit – még ha az jog szerint jár is –, illik viszonozni.
Amikor a hála a biztonság nyelve
Érdekes módon a zebránál történő köszönés gyakran nem pusztán udvariasság, hanem a megkönnyebbülés kifejezése is. A forgalomban átkelni sokak számára stresszhelyzet: kiszolgáltatottságot élünk meg, hiszen egy több tonnás jármű és egy idegen ember döntésein múlik a testi épségünk.
A „köszönöm” mögött ott húzódik a kimondatlan üzenet: „észrevettem, hogy vigyázott rám, és ez számít” . nemcsak az autósnak teszünk jót vele, hanem saját idegrendszerünket is megnyugtatjuk.
Alá- és fölérendeltség kérdése a mindennapokban
A jelenségnek van egy árnyaltabb, sokszor kényelmetlenebb olvasata is. Egyes pszichológusok szerint a túlzott vagy reflexszerű köszönés mögött olykor alárendelődő attitűd állhat. A zebra jogi értelemben a gyalogosé, mégis sokan úgy érzik, „szívességet kapnak” azzal, hogy az autó megáll.
Empátia és kapcsolódási vágy
Az, aki integet vagy biccent, tudattalanul is emberi kapcsolatot teremt egy alapvetően anonim helyzetben. Egy pillanatra kilépünk a „gyalogos–autós” szerepből, és két emberként kapcsolódunk egymáshoz.
Meg kell egyáltalán ezt köszönni?
A kérdés sok vitát vált ki: kell-e hálásnak lennünk azért, ami jog szerint jár? Pszichológiai szempontból a válasz nem fekete-fehér. A köszönés nem kötelező, és nem is erkölcsi mérce. Sokkal inkább egyéni kommunikációs stílus kérdése.
Aki nem köszön, nem feltétlenül udvariatlan. Lehet, hogy éppen a jogtudatosságát fejezi ki, vagy egyszerűen nem érzi szükségét a gesztusnak. Aki viszont köszön, nem feltétlenül alárendelt vagy bizonytalan – lehet, hogy csak szeretne egy kicsivel barátságosabb világban közlekedni.” (A téma bővebb kifejtése ITT olvasható!)
Ha esetleg a kedves olvasó is meg szokta köszönni, hogy egy autós átengedi a zebrán – a fentiek szerint vajon melyik csoportba tartozónak érzi magát?
És végszóként: autós ismerősömtől tudom, hogy a vezetőnek is igen csak jól tud esni, ha valaki int neki, és még ha kicsit mosolyog is…az még jobb.
SzK
