Először Nagy Beatrix, a Budaörsi Borháló vezetője és férje, Kiss József tartott előadást a Nyugdíjasok Házában.
Bea és Józsi csoda barackosa,a Buci Barackos, egy családi gazdaság, közel 800 gyümölcsfával Balatonszéplakon található. Első ültetvényük Törökbálinton volt.
A budaörsi kertbarátokhoz hasonlóan ők is vallják: Tegyük termővé a kertjeinket!
A fiatal , szorgalmas vállalkozók elmondták, hogy a hagyományos módszereket együtt alkalmazzák a modern technikával. Az állományt folyamatosan újítják, a kihalt fákat pótolják.
A rövid elméleti bevezető után átmentünk a Pozsonyi utcába , egy kertbarát tagunk – Molnárné Klára kertjébe, ahol gyakorlatban is megismerkedtünk a gyümölcsfák metszésével.
A bemutatót a budaörsi Holczer István tartotta, aki egykor a Sasad kiváló kertésze volt.
Mindjárt az elején leszögezte, hogy minden ember más- és más metszési módszert alkalmaz. Ő maga a mennyiség helyett a minőséget tartja fontosnak. Figyelembe kell venni a termésátlag és az alany növekedése közötti egyensúlyt. – mondta.
Két metszőollóval dolgozott, a nagyobbikkal hüvelykujj nagyságú ágakat is át tudott vágni. Szakavatott szemmel bizonyosan megállapította, hogy melyek a vízhajtások. Már most figyelt a jövő évben elérhető termésre. Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki a túlságosan is meleg február miatt.
Nagyné Ágika most sem jött üres kézzel. Egy nagy kosár medvehagymás pogácsát hozott, aminek nagy sikere volt.
Köszönjük a hasznos programot.
Fotó: Wein
s.k.