Miért ilyen piszkosak a budaörsi játszóterek?

2023-02-22 | Közélet
Több szülő nehezményezte és én magam is gyakran látom, hogy a játszóterek még most is tele vannak az ősszel lehullott ágakkal, avarral. Nehéz egy kis lapát homokot is összeszedni...

Nem tudom, volt-e ősz végén legalább egyszer egy alapos gereblyézés – mindenesetre ennek nyomát sem látni.

És van még két fájó pont:
Sokat segítene a kicsik téli levegőztetésében és a biztonságos játékban, ha lenne egy-két lámpatest a játszótereken vagy azok közelében – főleg az Ófaluban -, hiszen télen 4 óra tájban már teljesen sötét van és az utcai lámpák úgy vannak irányítva, hogy véletlenül se világítsanak be a játszótér területére.
És persze mellékhelyiségre is nagy szükség lenne – a gyerekeknek így a kerítés mellé kell járniuk, jobb híján.

Ebben a gazdag városban, ahol 30 milliárd (!) fölött lesz a város idei költségvetése, miért nem telik ilyen egyszerű, nem nagy költséggel járó dolgokra?

A Kossuth utcai gyerekrendelőt nem is említem újra, hiszen még mindig nincs befejezve az álmennyezet (hány éve is volt a „felújítás”?), Hófehérke feje levágva… de a földszinten is kilátszik a szigetelő anyag az ablakok körül. Nem ellenőrzi senki az elvégzett munkát? És a gyerekek csak ennyire fontosak?

SzK

Megosztás