Ez persze, a családtagok számától is függött, így a nagyobb családokban többet sütöttek. Ha a gyermek egy darabot leejtett, azt a mama felvette, megfújta, és visszaadta a kezébe.
Egy lány addig nem mehet férjhez, amíg nem tud kenyeret sütni. – így tartották.
Több mint húsz évvel ezelőtt az akkor 82 éves, jó egészségnek örvendő Hauser Mária, Rici néni elmesélte nekem, hogyan sütöttek kenyeret a budaörsi asszonyok.
-Az édesanyám korán meghalt, így én a nagymamámtól tanultam meg a kenyérsütést. Ő segített az első kenyerem elkészítésénél, utána aztán sütöttem minden héten. Előző este a lisztet a nagy vájlingban átszitáltam, néhány krumplit héjában megfőztem, lereszeltem. Előkészítettem az élesztőt és a kovászt – azt még az előző tésztából tettem el és egy bögrében tartottam a következő sütésig. Reggel fél ötkor mindezt langyos vízzel, sóval alaposan összekevertem. Mondták, hogy a kenyérsütéshez úgy kell hozzáfogni, mint a kisbaba fürdetéséhez. Minden meleg legyen, nehogy megfázzon a tészta. Aztán addig dagasztottam, míg a „hefeteig” (élesztős tészta) le nem vált a kezemről, amikor már nem ragadt. A kerek szimpelbe (szakajtóba) tiszta konyharuhát terítettem, liszttel beszórtam és beletettem a tésztát. Meleg helyre állítottam, ott jól megkelt. Vigyáztam rá, mint a szemem világára. Hét órakor már lehetett a pékhez vinni. Ott kivettünk belőle egy férfiökölnyi darabot. Winkler bácsi, a pék jól kinyújtotta, nagy lángos sült belőle. Két cédulára felírta a nevünket , az egyiket a kenyérre ragasztotta, a másikat hazavittük –így nem történt csere. Nyáron a nagy mezőgazdasági munkák idején a Wendler pék házhozszállítást is vállalt. Nagy háti kosarában kivitte a megrendelőnek. Édesapánk, mielőtt megszegte a kenyeret, három keresztet rajzolt a kés hegyével az aljára.
Régen több pék is volt a községben. Szorgalmas munkával ellátták a lakosságot kenyérrel, péksüteménnyel. A régiek még emlékeztek a nevükre, és arra, hogy néhánynak hol volt a péksége. Helly István – a templom mögött, Kammerer pék a Budapesti úton, Reiter Károly a Templom téren, a Kreisz –és a Jombach pékség a Fő úton, a Mülleréké a József Attila utca sarkán, a Bachmann a Kisfaludy utcában. A korszerűen felszerelt Báder pékségben naponta több mázsa kenyér sült. A Dózsa György utcai házban volt a pékség és az üzlet is. Poschik Károlynak az Ady Endre utca sarkán és a Kárpát utca – Szép utca sarkán is volt péksége. Ez utóbbiban jó néhány évvel ezelőtt még látható volt a kemence helye.
A későbbiek közül sokan szerették az évekig működő Pál pék üzletet a Szabadság úton. A Kenyérgyár is a múlté. Hol van már az a vasajtós, tüzes kemence, amely előtt a hosszú péklapáttal ügyeskedett a mester? A tésztát már régóta gép dagasztja, a péksüteményt gép formálja. A modern, zárt kelesztő egyik végén betolják a polcos kocsin a terméket, ott megfelelő ideig,kellő hőmérsékleten, páratartalomban megkel, a másik oldalon kihúzzák. A kemencék automatizáltak. Ma kisebb üzletek és a nagyáruházak látják el a lakosságot
s.k.
