Gratulálok a kitüntetésedhez, Magdika! Mit tudhatunk erről?
Az Észak-magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége adományozta számomra 2022 novemberében a Szendehelyen megtartott gálán. Minden évben az kapja meg – egy személy és egy szervezet – aki sokat tett a magyarországi német nemzetiségért. Figyelembe vették, hogy 60 éve vagyok a budaörsi Werner Kórus tagja. 40 éve a Lyra Dalkör Hagyományőrző Egyesület alapító tagja és egyesületi elnöke.
Ezenkívül minden egyes Passión szerepeltem, ami nagy szívügyem. Minden esetben magyar és német nyelvű szöveges szereplést vállaltam. Gyermekkorom óta részt veszek a virágszőnyeg készítésében a 3. és 4. oltár között. 1989-ben megalakult a Budaörs-Bretzfeld Baráti Társaság, ahová szívesen beléptem és tevékenyen közreműködök a feladatokban a mai napig is.
Fontos számomra a német nemzetiségi identitás, a nyelv, a kultúra, a hagyományok megőrzése, ápolása és továbbadása. Ezzel is városunk kulturális életének szebbé és színvonalasabbá tétele a célom. A gálán örömmel vettem át az oklevelet és a plakettet.
Nem ez az első elismerésed, ugye.
2008-ban Budaörs Város Önkormányzatától megkaptam a Hauser József Városi Közművelődési Díjat. 2019 óta tagja vagyok a Budaörsi Nő társulatnak.
Nemrégiben az Amerikai Egyesült Államokban jártál. Hogy kerültél ki és milyen élményekről tudnál mesélni?
Édesanyám bátyjának a fia, Bayer Mátyás Floridában él. A 60-as években a katonai szolgálatból elege lett, először Németországba, onnan Belgiumba ment, végül Amerikában telepedett le. Ügyes, szorgalmas ember lévén egzisztenciát teremtett magának. Sokszor járt Budaörsön és sokszor hívott engem Floridába. Most végre rászántam magam a nagy utazásra, mert úgy éreztem, hogy most még elég energiám van erre a hosszú útra.
Három hétig voltam kint. Az egy más világ, más életforma – én nem tudnám megszokni. Nagyon tetszett a kellemes, meleg klíma, a pálmafák látványa. Különleges érzés volt belegyalogolni a végtelen óceánba.
Még sok helyen láthatóak voltak a 2022-es, szeptemberi, félelmetes erejű hurrikán nyomai.
Részt vettünk egy baráti összejövetelen, ami számomra nagyon érdekes volt. Ugyanis ahányan voltunk, szinte annyi helyről, annyi országból jöttünk. A beszélgetés angolul, németül és magyarul folyt.
Nem bántam meg, hogy elmentem.
Úgy tudom, hogy a szüleid hazajöttek az elűzetés után.
Az úgy történt, hogy édesanyám családját kitelepítették. Apukám akkor már komolyan udvarolt anyukámnak, ezért önként velük ment. Az út – ahogy mesélték – rettenetes volt, a kinti körülmények ugyancsak. A Neckar folyó menti városba, Hassmersheimbe kerültek. Nagymamám hamarosan belehalt a honvágyba. Szüleim rövidesen megesküdtek. Anyukám bátyja, aki akkor katona volt, a hegyivadászoknál szolgált, kiment, megkereste a szüleimet és haza hívta őket.
A hosszú utat leginkább gyalog tették meg, néha fel tudtak kapaszkodni egy vonatra, kukoricásba aludtak, még szerencse, hogy nyári idő volt. Itthon hetekig a padláson bujkáltak. A nagymamám jó kapcsolatban volt a szomszédos rendőrséggel. Ők segítettek, hogy ne legyen semmi bajuk, hiszen haza szöktek. Sokáig albérletben laktak. Apu mindent elvállalt, anyu éjt nappallá téve kötött, mire meg tudtak venni egy saját házat. Ezzel együtt soha nem bánták meg, hogy hazajöttek.
s.k.
