Nagymamáink cukiság-faktora

2021-11-23 | Budaörs
Az amerikai Emory Egyetem kutatói először vizsgálták a nagymamák, gyermekeik és unokáik közötti kapcsolatok biológiai hátterét. Tanulmányaik napokban közzétett eredményei azt mutatják, hogy a nagymamák erős érzelmi empátiával fordulnak unokáik felé, míg felnőtt gyerekeikkel szemben inkább kognitív empátiát mutatnak.

James Rilling, az Emory Egyetem antropológus professzora és a tanulmány vezető szerzője azt mondta, hogy amikor a kutatásban részt vevő ötven nagymama három és tizenkét év közötti unokája fényképeit nézegette, rendkívül nagy mértékben aktiválódott az érzelmi empátiával összefüggésbe hozott agyterületük. A kutató szerint ez arra utal, hogy amikor a nagymamák interakcióba kerülnek az unokáikkal, hajlamosak azt érezni, amit az unokáik. Ha a gyerek mosolyog, átérzik az örömét, és ha sír, akkor a fájdalmat és a szomorúságot élik meg velük.

Ezzel szemben a kutatás azt mutatta ki, hogy ha a nagymamák felnőtt gyerekük fényképére néztek, az agyuk kognitív empátiával kapcsolatos területe aktiválódott erősebben. Ez arra utal, hogy nem annyira érzelmileg, inkább racionálisan próbálják megérteni, mit gondolhat vagy érezhet felnőtt gyermekük.
Rilling úgy véli, a kisgyerekek az evolúció során valószínűleg olyan tulajdonságokat fejlesztettek ki, amelyekkel nem csupán az anyai, hanem a nagyanyai agyat is manipulálni tudják, míg egy „felnőtt” gyereknek nincs meg ugyanaz a cukiságfaktora, így nem váltja ki ugyanazt az érzelmi reakciót.

Minwoo Lee, a tanulmány társszerzője és az Emory Egyetem antropológia tanszékének doktorandusz hallgatója hozzátette: Viszonylag ritka, hogy kutatók az idősebb emberi agyat a demencia vagy más, korral járó megbetegedések miatt felvetődő kérdéseken kívüli témákban vizsgálják. Hozzátette: pedig a nagymamák agyműködése fontos szerepet játszhat az emberi fejlődésben, és az emberi tapasztalásnak az is egy olyan aspektusa, amelyet eddig jórészt kihagytak az idegtudományok vizsgálati köréből.

Az 1960-as évek óta mindenesetre voltak már olyan kutatások, amelyek a nagyszülőkkel és unokáikkal foglalkoztak. A „nagymama-hipotézis” szerint például az egyik biológiai ok, amiért a nők a menopauza után még évtizedekig is élhetnek, hogy ez növeli unokáik túlélési esélyeit, például azáltal, hogy fizikailag is támogatják az unokáik szüleit. Így adott esetben azok több gyermeket is vállalhatnak vagy támogatni tudják unokáik tanulmányait, utazásait. És születtek már tudományos bizonyítékok annak alátámasztására is, hogy a gyerekek jóllétét és tanulmányi eredményeit is fokozzák az érdeklődő, nevelésükben részt vevő nagyszülők.

Mindez magyarázatot adhat arra az érzésre, melyet sok felnőtt megtapasztal akkor, amikor szülei láthatóan jobban örülnek az unokának, mint neki. Rilling szerint ez érthető. “A kisgyerekeknél valószínűleg olyan vonások alakulnak ki, amelyek képesek manipulálni nemcsak az anyai, hanem a nagyszülői agyat is. A felnőtt gyereknél már nincs meg ugyanaz a cukiság-faktor, így nem váltanak ki ugyanolyan érzelmi reakciót” – fejtette ki a kutató.

Az eredmények szerint létezhet egy globális gondoskodó rendszer az agyban, amely aktiválódik az anyáknál, az apáknál és a nagymamáknál.
Rilling a tervek szerint a jövőben nagypapáknál és más gondozóknál is megvizsgálja a jelenséget.

(R.V)

Megosztás