Egészen pontosan a mértékletes kávéivás akár 40 százalékkal csökkentheti a súlyos kórép veszélyét, de becslések szerint a májzsugorodás rizikóját is mintegy 25-70 százalékkal enyhíti. Mindez egy szakértők részvételével lezajlott tudományos kerekasztal-beszélgetésen hangzott el, amelyet az ISIC nonprofit szervezet tartott meg Londonban.
Az eseményről készült beszámoló szerint ma közel 29 millió európai él valamilyen krónikus májproblémával, miközben sokuk nincs is tisztában az állapotával, köszönhetően betegségük tünetszegény lefolyásának. Összességében az idült májbetegségek – beleértve például a hepatitist, a májzsugort, a nem alkoholos eredetű zsírmájat és a májrákot – az ötödik leggyakoribb haláloknak számítanak az Európai Unióban.
A rendszeres kávéfogyasztás segíthet megóvni a máj egészségét
„A máj megbetegedései igazi csendes gyilkosok, mivel gyakran csak akkor produkálnak észrevehető szimptómákat, amikor már túl késő cselekedni” – mutatott rá Judi Rhys, a Brit Máj Egyesület (British Liver Trust) vezérigazgatója. „A kávé olyasmi, ami egyrészről mindenki számára könnyen elérhető, másrészről rendszeres fogyasztása hatékony segítség lehet a prevencióban, illetve – bizonyos esetekben – a már meglévő betegségek lefolyásának lassításában egyaránt” – tette hozzá.
w