Német Nemzetiségi Kultúrgála Dunakeszin

2023-11-29 | Budaörs
Észak-magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége (ÉMNÖSZ) ebben az évben 23. alkalommal rendezte meg a regionális kulturális gálaműsorát, aminek Dunakeszi adott otthont.

Az előző években többek között Szigetszentmiklóson, Dunaharasztin, Szendehelyen és 2017-ben pedig Budaörsön került sor erre a seregszemlére.

Az eseményre a budaörsiek kis csoportja is ellátogatott. Kisbuszunk időben begördült a Radnóti Miklós Gimnázium elé. Már az előtérben kedves fogadtatásban volt részünk. Minden belépő kapott egy rozmaring ágacskát. Közben ropogós polka ritmusok szűrődtek ki a sportcsarnokból. Kedves ismerősök örültek egymásnak, majd elfoglalták a lelátó padjait.

A magyar Himnusz és a Magyarországi Németek Himnuszának elhangzása után felvonultak a települések képviseltjei táblájukkal, pompás népviseletükben. Többek között Piliscsaba, Tököl, Dunabogdány, Szigetszentmárton helységekből érkeztek.

Nyíri Márton alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, elsősorban a német nagykövetasszonyt, az országos – és megyei képviselőket. – Méltán lehetünk büszkék a színes kultúránkra. – hangsúlyozta. Felsorolta a történelmi eseményeket. A nehéz időkben vált egységessé a nemzet. Azt a kultúrát mentjük tovább utódainknak, amit őseinktől örököltünk. -mondta.

A következőkben a pilisszentiváni vegyes kórus népdalcsokrot adott elő, harmonikakísérettel.

Répássy Róbert igazságügyi államtitkár beszédében kiemelte, hogy a német nemzetiség kultúrája nélkül sokkal szegényebb lenne országunk. Az évszázadok folyamán a gondokat együtt oldottuk meg. A nemzetiségi önkormányzatok működéséhez a kormány biztosítja az anyagi támogatást. Végül elismerését fejezte ki és megköszönte az ÉMNÖSZ munkáját.

Ritter Imre, Julia Gross, Répássy Róbert

Julia Gross, a Német Szövetségi Köztársaság magyarországi nagykövete elmondta, hogy örömmel vesz részt ezen a kulturális rendezvényen,  mint ahogy jó néhány, ebben az évben Magyarországon németek által lakott településén megtartott,  a magyarországi németek 300 évvel ezelőtti betelepülésére emlékező rendezvényeken is. Emlékeztetett arra, hogy napokon belül fogjuk ünnepelni a magyar-(nyugat)német diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulóját. Jövőre is lesznek fontos jubileumok: 20 éve, 2004. május 1-e óta teljes jogú tagja Magyarország az EU-nak és 34 éve, 1989. augusztus 19-én, 34 éve volt a Páneurópai Piknik. Továbbá kiemelte a magyarországi németek hídképző szerepét Magyarország és Németország között: „Önök kiállnak nyelvük, identitásuk és Németországgal való szoros kapcsolatuk mellett – még akkor is, amikor Németország és Magyarország eltávolodni látszik egymástól. És fordítva: Önök kiállnak a szülőföldjük, Magyarország mellett, és segítenek abban, hogy jobban megértsük az országot”. A világ válságos időszakában különösen fontos felismerni és ünnepelni azt, ami összeköt bennünket: az élénk magyar-német közösséget, amely összeköti Magyarországot és Németországot.

A következő zenei blokkban a fiatalság képviseltette magát. Előadásukat nagy tapssal jutalmazta a hallgatóság.

Ugyancsak fergeteges sikerrel léptek fel a szigetszentmártoni táncosok. A bájos párok önfeledt táncát,a kecses lányokat, fess fiúkat látva óhatatlanul eszembe jutott egy régóta nem hallott dal, amit édesapám játszott a klarinétján: Schön ist die Jugend (A fiatalság szép)

Ritter Imre, nemzetiségi parlamenti képviselő felszólalásában megszívlelendő gondolatokat közvetített. – Legyen a mai nap igazi ünnep. -mondta. – Hiszen van mit ünnepelni. Kiemelkedő személyiségeket adtunk a magyar hazánknak. A kultúra maga a lélek. Meg tudjuk mutatni, milyen szép lelkünk van. A fiataloknak azt kívánja, hogy 30-40 év múlva ők legyenek a kitüntetettek.

Majd következett a kitüntetések átadása és a laudációk Először tisztelettel, néma felállással emlékeztünk Feldhoffer Jánosra, aki több mint ötven éven át szolgálta zenéjével Pilisvörösvár közösségét.

Rövid szünet után három solymári hölgy játszott stájer – citerán. Nem csak a gyönyörű hangjuk, a szépen szóló muzsikájuk, de a szépséges viseletük is figyelemre méltó volt.

Őket követte Kocsicsák Palika Zsámbékról, aki a legfiatalabb fellépője volt a rendezvénynek. Egy újévi köszöntővel örvendeztette meg a közönséget.

Majd az arra érdemes gimnazisták vehették át a 2023/24 tanévre szóló ösztöndíjak oklevelét.

Egy nagy létszámú zenekar, a Kaszás Sándor vezette Jugendauswahlorchester foglalta el a helyét. Három polkát és egy lassút játszottak. A szári táncosok is kitettek magukért, nagyon vidáman és fáradhatatlanul ropták a táncukat. Ováció és tapsvihar volt a köszönet.

Már azt hittük, hogy a hangulatot már semmivel sem lehet fokozni , amikor a helyiek formabontó módon nem a színpadra álltak, hanem a közönség elé léptek és arra biztattak mindenkit, hogy énekeljünk velük. (A dalokat megtaláltuk a programfüzetben)

A közös éneklés pillanatai

És elérkezett a búcsú ideje…. A rendezők arról is gondoskodtak, hogy a hazafelé vezető úton ne maradjunk étlen-szomjan. Mindenki kapott egy kis útravalót – pogácsát, ásványvizet és egy kis borocskát.

Köszönetet és elismerést érdemelnek a szervezők a hibátlan előkészítésért, rendezésért és lebonyolításért.

Fotó: a Német Nagykövetség Facebook oldaláról

s.k.

Megosztás