Nemzetközi fair play-díjat kapott a 13 éves magyar evezős

2019-09-13 | Budaörs
Tizenöt díjat osztott ki csütörtöki, budapesti gáláján a Nemzetközi Fair Play Bizottság (NFPB), elismerésben részesült többek között Gasztonyi Péter 13 éves magyar evezős is.

Az Új Városháza dísztermében tartott ünnepi eseményen Kamuti Jenő, az NFPB elnöke kiemelte: “a díjazottak valamennyien példaképek mindannyiunk számára”.

A gálán ezúttal is a fair play cselekedet, a fair play népszerűsítése, illetve fair play életmű kategóriában osztottak ki trófeát és/vagy diplomát, emellett Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke által adományozott ifjúsági fair play díj is gazdára talált.

Ez utóbbit ráadásul a magyar Gasztonyi Péter vehette át, aki egy korosztályos evezős versenyen fej-fej mellett ért célba ellenfelével. A bírók őt látták győztesnek, és az aranyérmet is neki adták át. A versenyző azonban nem volt biztos ebben, ezért célfotót kért. Ez alapján kiderült, hogy mégsem ő, hanem az ellenfele haladt át elsőként a célvonalon. Gasztonyi ezután visszaadta az aranyérmet, helyette az ezüstöt vette át.

MTI-Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

w

Megosztás