Nyitás előtt ajánlatos lenne a takarítás

2021-03-30 | Közélet
Érzékelhető Budaörsön, hogy sokan nem merik játszótérre vinni a kicsinyeket a pandémia idején. A fenntartó kötelessége lenne a homokcsere, az eszközök, játékok napi többszöri takarítása - mondta a tisztifőorvos.

“Alig várjuk már a jó időt, a friss levegőt, a napsütést, nagy szüksége van rá mindenkinek, a gyermekeknek, a szülőknek egyaránt” – kezdte Müller Cecília. A játszótéri homokozókkal kapcsolatban elmondta, hogy a homokot mindenképp ki kell cserélni, bár “korábban arról beszéltünk, hogy ez fertőző környezetként nem jön szóba, azonban azok a homokozók, melyek nem voltak télen letakarva, azok szennyeződhettek.”

Az országos tisztifőorvos kiemelte, hogy csak egészséges gyerek és egészséges szülő menjen játszótérre és ahhoz, hogy a gyerekek között is meglegyen a szükséges távolság, tartani kell egyfajta létszám limitet. A játékokat pedig fertőtleníteni kell vízzel, majd vírusölő szert tartalmazó kendővel is át kell törölni.

Nyitás előtt a játszótereket ajánlott takarítani.  Müller azt kérte a fenntartótól, hogy napjában többször takarítsák a játszótéren található eszközöket, játékokat, amiket a gyerekek többször megfognak.
(Forrás: babaszoba.hu)

SzK

Megosztás