Az ismeretlen éjszakai látogató

2019-06-06 | Irodalmár
Sokat hallunk arról, hogy nyaralás alatt jól zárjuk be házunkat, kapcsoljuk be biztonsági riasztónkat, majd ezek végeztével pakoljunk és irány a jól megérdemelt pihenés idehaza vagy külföldön tulajdonképpen szinte egyre megy. A lényeg hogy végre beszívhatjuk a szabadság levegõjét abban az édes tudatban, hogy odahaza minden rendben van, oda ugyan be nem törhet senki. Igen ám, de mi van akkor, ha? Az alábbi történet hiteles hiszen velem történt meg jó pár évvel ezelött a Balatonon.  

De, mi van akkor, ha értékeinket mégsem hagyjuk mind egy szálig odahaza, hanem magunkra aggatva visszük, hiszen a nyaralás nem a szûkölködésrõl szól, hanem esténként netán egy vacsorázó helyrõl, ahová ugyebár végre szépen felöltözhetünk az egész évi gürcölés után, és ilyenkor jól mutat egy szép ruha, kezünkön gyûrû, vagy karkötõ.

Én azok közé tartozom, akik szeretik az e-féle dolgokat, így aztán magammal vittem a Balatonra ékszereimet ugyanúgy a párom is egy gyönyörû kék köves pecsét aranygyûrût, amit idehaza sosem vesz le a kezérõl.

Megéreztünk az üdülõbe és mivel már többször jártunk ott, barátsággal üdvözöltek bennünket, majd egy földszinti két szobás lakást kaptunk egy hétre. Lepakoltunk majd fürdõruhára vetkõzve elindultunk a parti föveny felé, természetesen az ékszerekkel együtt, hiszen az rajtunk biztonságban van- gondoltuk.

Este az üdülõben vacsoráztunk, hiszen félpanziót fizettünk be. Finom volt a vacsora és már a desszert következett, amit én az örök fogyókúrázó nem ettem meg helyette férjemnek adtam, aki gyorsan el is tüntette. Szerintem ennek  a desszertnek végzetes következménye lett a késõbbiekben, de ezt akkor még nem is sejtettük.

Vacsora után nagyot sétáltunk, hazatérve még tévét néztünk miközben hallottuk, hogy a háziak az ablakunk alatt locsolják a virágokat, majd nyugovóra tértünk. Én még letusoltam és boldogan néztem, ahogyan a forró víz lecsurog a karomon, érintve gyönyörû karkötõmet, ami ebben a világításban még jobban fénylett, mint nappal. Kint egy kicsit fújni kezdett a szél, de a szobában meleg volt, ezért, férjem ellenkezése dacára résnyire nyitva hagytam az ablakot. A karkötõmet a két darab gyûrûmet az éjjeli szekrényre tettem, mintha egy delejes varázsnak engedelmeskedtem volna.

Egyszer csak arra ébredtem, hogy a szél erõsen veri az ablakot. Felkeltem és becsuktam, majd visszafeküdtem. Majdnem elaludtam, amikor az ablaktáblák újra egymáshoz verõdtek. Felültem. Érdekes én az elõbb becsuktam-gondoltam majd újra felkeltem és megint becsuktam az ablakot Feltûnt, hogy férjem õrült erõvel horkol, de úgy ahogy még soha, ezért õ semmit sem hallott az egészbõl. Majd reggel lett. És akkor csapott le a menykõ.

Nem láttad a pecsétgyûrûmet? – kérdezte férjem izgatottan. Nem, biztosan a fürdõszobában hagytad- mondtam hanyagul és már a másik oldalamra akartam fordulni, amikor a tekintetem rámeredt az ágyam mellett lévõ éjjeli szekrényemre.

Úristen! Nincsenek itt az ékszereim kiáltottam és kiugrottam az ágyból. Kirohantam a másik szobába ahonnan az ajtó nyílt a folyosóra, ami zárva volt.-A kulcs benne a zárban, a táskám a földön, a pénztárcám sehol, az irataim, a pénzem, mind odalett.

Rohanás a recepcióra. Telefon! Rendõrség! Miközben vártuk a rendõröket megjelent két önkéntes rendõr, kezükben a pénztárcámmal és benne az irataimmal. A Szántódi révnél járõröztünk, amikor több gyereket láttunk kutatni a kukában egyikük kezében volt ez a pénztárca- mondták. A benne lévõ bejelentõ kártya mutatta az utat ide az üdülõbe ezért találtunk ide – mondták.

Közben megérkeztek az hivatásos rendõrök is. Kihallgatták a személyzetet, akik elmondták, hogy miközben locsolták a virágokat õk látták, hogy mi bent a szobában tévézünk. Tehát kifigyeltek bennünket – gondoltam és gyanúm akaratlanul is rájuk terelõdött. Õk este pincérként dolgoztak a vacsoránál és õk hozták azt a pudingot is, amibõl én nem ettem csak a férjem két adagot.A fantáziám mûködésbe lépett.Mi van ha szándékosan egy kis altatót csempésztek a pudingba ? Hiszen õ úgy aludt mint a bunda míg én aki nem evett a pudingból, éber maradtam.Órákig ültünk a kapitányságon, miközben kint tombolt a nyár, majd hazautaztunk. Két héttel késõbb megérkezett a végzés:
A tettes ismeretlen volt igy  eljárás befejezetlennek tekintendõ. A hibás én  voltam, miért hagytam nyitva résnyire az ablakot.A mai napig megfejthetetlen számomra hogyan nem vettem észre azt hogy a szobában van valaki, hogy az ágyam mellé jött hiszen  onnan vitte el az ékszereket,Egész idõ alatt bent tartózkodott és miután távozott az ablakon át ,én voltam az aki utána becsuktam azt, majd békésen álomba szenderültem.
 
Végkövetkeztetés: Legközelebb már nem  venném le  magamról az  ékszereimet, Legfeljebb hagynám, lopják el velem együtt, habár ennek egyre kisebb az esélye.

Major Edit

Megosztás