Kátyú
kátyú az úton
az is én vagyok.
Ki is kerülhetsz de
akkor is ott maradok.
Néha betemet az esõ
ahogy halad el.
Nincs olyan anyag, ami
elõnyösen takar el…
Voltam én mindennek a legalján…
Most meg a tetején is unom már…
Egyedül mindig önmagam vagyok
Van hogy folyton nevetnék
És van hogy meg se szólalok…
mert akiknek valaha tudtam számítani
ott hagytak a polcon porosodni
de a testem ha hideg, a forró nap mindig ott terem,
S melletted az idõ nincsen beszippant a végtelen…
És törmelékként lebegek…
nem beszélek, mert szavak nem kellenek
Semmi klisé, sem közhelyek…
Aztán a reggel összesepreget
Ha elindulok más irányba kátyú leszek nélküled…
Biztos lesz ki arra jár majd s belém lépve
Átkoz széjjel, de egyszer betakar az éjjel…
Kémenes Örs a nevem és 15 éves vagyok. Õszintén soha nem tudtam arra a kérdésre konkrét választ adni, hogy ki is vagyok én. Abban vagyok biztos, hogy rengeteg dolog vár még rám, mert egy olyan ember vagyok aki megy a feje után. Nem tudom mi lenne velem a támaszaim nélkül.
Igyekszem õszinte lenni közben és idõt hagyni az írásnak, zenehallgatásnak.
2.Mikor kezdtél el verseket írni?
3. Milyen visszajelzéseket kaptál eddigi verseidre?
4. Ki a kedvenc magyar költõd? Miért pont õ?
Nagyon sokáig nem tudtam ki is a kedvencem, mert annyi értékes költõnk volt / van. Ma már erre a kérdésre azt a választ adom, hogy Radnóti Miklós.
Radnótit egy barátom szerettette meg velem, egy ajándékozás meg egy beszélgetés során, hála neki megtaláltam a magyar irodalomban a példaképem. Azt gondolom az egész magyar irodalomban Radnótinak volt a legtisztább a lelke.
Szeretnék jó pillanatokat okozni a verseimmel, mert most ez minden küzdelmem lényege, amiért élek – halok.
Reggel – KÖJ
(Pillangó)
Pirkadatban állok egyedül
inogva sétálok, minden tûcsök hegedül
lüktet a szívem, nem bír a sebekkel
látnom kell, hogy elmúlnak s élnem már csak
a heggel kell, a tudatban, hogy egyszer
nem kell törõdnöm a földiekkel
gondtalan életemben csak emlékeznem kell
ó, ahogy sétáltam ott reggel…
