A távolból helyettünk látnak majd - Elindult a Távszem projekt

2019-07-18 | Magazin
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége egy olyan távsegítõ alkalmazás kifejlesztésére és az ehhez kapcsolódó internet alapú szolgáltatás elindítására nyert el közel 470 millió forint támogatást, ami ezeknek a mindennapi nehézségeknek a megoldásában segíti majd a rászorulókat.

A Távszem alkalmazás egy okostelefon vagy táblagép segítségével kapcsolja össze a vak vagy gyengénlátó felhasználót az ép látású operátorral, aki a távolból, a látássérült személy okos eszközének kamerája segítségével lát majd helyette és szóbeli kommunikációval segíti a számára szükséges információk megszerzését

Egy két látássérült emberbõl álló háztartásban naponta számtalan olyan információra van szükség, aminek megszerzésére az érintettek még a legmodernebb segédeszközök használatával is csak korlátozottan képesek. A színfelismerõ megmondja, hogy fekete a harisnyám, de egy temetésre mégse mehetek el olyanban, amin apró piros szivecskék vannak. Ugyanígy felismerhetjük egy ing és egy nyakkendõ színét, de azt még ekkor sem feltétlenül tudjuk, hogy az egyik csíkos, míg a másik pöttyös. A postai értesítõt beszkennelhetjük ugyan, de a postás kézírását sajnos a karakterfelismerõ sem fogja tudni kibetûzni. Segítségért videotelefonálhatunk egy rokonunknak vagy ismerõsünknek, ha egyáltalán elérjük, de lehet, hogy munka vagy családi program közben zavarjuk meg.

A Távszem szolgáltatás az év minden napján, a nap huszonnégy órájában elérhetõ lesz a látássérült felhasználók számára, akik közül nyolcszázan okostelefonhoz is jutnak majd a projekt támogatásával. A készülékek az MVGYOSZ tagegyesületeinek látássérült tagjai között kerülnek kiosztásra, de természetesen bárki más is igénybe veheti majd a szolgáltatást a saját okostelefonján keresztül, az alkalmazás ingyenesen letölthetõ lesz.

forrás:Németh Orsolya
w

Megosztás