Schäffer Mihály 1898. október 9-én született Solymáron egy földmûvelõ család fiaként. Az orvosi egyetem elvégzése után, 1926-ban megkezdte gyógyító munkáját a tízezer lakosú nagyközségben, Budaörsön. A helyiek hamar bizalmukba fogadták, amihez talán az is hozzájárult, hogy budaörsi hajadont vett feleségül, Albecker Máriát.
Szakmai hozzáértését bizonyította, hogy néhány év múlva lecsökkent a gyermekhalálozás. Sikeresen visszaszorította az 1928-ban pusztító hatással járó hastífusz járványt. Elsõként hozta létre és vezette a fiatal párok számára a házasság-tanácsadást és ugyancsak az anya- és csecsemõ tanácsadást. Rendszeressé tette a ragályos betegségek – például a veszedelmes torokgyík – elleni védõoltásokat. Szorgalmazta a higiéniai szabályok betartását.
Bejárt a községi anyakönyvi hivatalba és ott feljegyzéseket készített. Visszaemlékezésébõl közlünk részleteket: „Évente 300 újszülöttbõl 100-an meghalnak, és 10-20 fiatal leánnyal és asszonnyal a tüdõbaj, a férfiakkal idõ elõtt a szélütés, a nõkkel pedig –a túlzott derékfûzés miatt – a májgyulladás végzett. 1928-ban 80 ember betegedett meg hastífuszban, ebbõl nyolcan a legszebb éveikben haltak meg. 50 diftériás gyermekbõl öten távoztak az élõk sorából. A sok elhalálozás, az ezzel járó szenvedés és fájdalom – és nem utolsó sorban a költségek, amelyek a betegséggel és a halállal jártak –egyértelmûvé tették feladatomat: felvenni a harcot a halál okaival, távol tartani az embereket a betegségektõl és csökkenteni a halálozási arányt. Ez a harc nem is volt olyan nehéz, mivel a budaörsiek együttmûködõk voltak. Az alapoktól kellett kezdenünk a felvilágosítást, így már a fiatal leányok és fiúk szerelmi életébe is bele kellett szólnunk. A fiatal párokat behívtuk a Diófa utcai házassági tanácsadóba, ott megvizsgáltuk és tanáccsal láttuk el õket, mert az volt a meggyõzõdésünk, hogy gyermek csakis egészséges szülõtõl származhat.”
A magas gyermekhalálozás okát is kiderítette.
„Nem a sok szülés, vagy a sok gyermek,hanem a nem megfelelõ táplálkozás, a rendszertelen szoptatás, a nem eléggé felhígított tehéntejjel való hozzátáplálás, a nem éppen higiénikus kenyérbõl vagy zsemlébõl és cukorból elõállított cucli, a ráolvasás vagy a kilenc napos imádkozás, a vadon nõtt gyógynövények használata a mosakodáshoz, a beteg gyermek megrettentése hideg vízzel. a kenyérhéj- és gyökérrágás fogzásnál és fõleg a mákgubó-tea itatása okozta többnyire a kis angyalkák halálát, akiknél haláluk okaként legyengülést jelöltek meg. Hetente kétszer tartottunk anya- és csecsemõ-tanácsadást 20-30 édesanyának, és néhány év múlva már szép sikereket értünk el. Az évente született 300 újszülöttbõl már csak 20-25 halt meg. A fertõzõ betegségek legyõzésére is találnunk kellett egy hatásos megoldást, mivel a tífusz Budaörsön is sok áldozatot követelt. 50 élelmiszerboltot és az ott dolgozókat vizsgáltuk meg, az egész lakosságot beoltottuk tífusz ellen, a tejet és az ivóvizet, valamint az árnyékszékeket és a szemétgödröket is állandóan ellenõriztük, és nem folyhatott semmiféle trágyalé az utcára. Minden gyermek védõoltást kapott diftéria, ellen, és megvizsgáltuk a baktériumtenyészetüket is. Néhány év múlva már nem betegedett meg senki tífuszban vagy diftériában. Évente kétszer vizsgáltuk meg a 900 iskolást és a 21 tanítót, illetve a 250 óvodást és a 60 árvaházi gyereket. A községi elöljáróság a jó tanulók között 200 fogkefét osztott ki.
A lányok az apácáknál jó kezekbe kerültek. A fiúk számára pedig megépült a sportpálya, és ezáltal megteremtették az egészséges idõtöltést. Az építési bizottság gondoskodott arról, hogy a higiéniai elõírásokat minden új építkezésen betartsák, és örömmel konstatálták, hogy a „Paradestube"-t, ez volt a „tisztaszoba", már alvásra is használták.
Odaadóan és nagy szeretettel támogattuk Budaörsön az egészségügyet mindaddig, míg a Mindenható a jövõnket máshogy nem látta.”
Schäffer doktor társadalmi feladatokat is ellátott. Tagja volt a Budaörsi Takarékszövetkezet vezetõségének, a képviselõi- az iskolai – és egyházi testületnek, sportorvosa a helyi sportegyesületnek, melyet sógora –Albecker János – vezetett.
A sors a Schäffer családot sem kímélte. A szégyenteljes kitelepítés során Wertheimbe kerültek. Hamarosan ott is folytatta mûködését,- gyógyított és a kitelepítettek érdekeit képviselte. Segítséget nyújtott számukra szellemi, lelki és testi egészségben.
Közel a hetvenhatodik születésnapjához, Karlsruhéban visszatért a Teremtõjéhez. Ott temették el, a kívánsága szerint, csendben.
Ezekkel a máig is megszívlelendõ gondolatokkal akár a jövõnek, azaz nekünk üzent:
„Amikor mindent elvesztettünk, akkor vettük észre, hogy az anyagi javaknak nincs értéke. Azóta már tudjuk mindannyian, hogy nem a tulajdon és a gazdagság a legnagyobb kincs a földön, hanem az egészség és az áldás a családban! Istenadta egészségünket megóvni, ápolni és megtartani – ez a nemes cél lebegjen mindig a szemünk elõtt, hiszen csak így tudjuk sorsunkat irányítani és gyermekeinknek a legszebb és legnagyobb kincset átörökíteni.”
s.k.
