Ursula Gertrud von der Leyen 1958-ban született a belga fõváros, Brüsszel Ixelles nevû negyedében. Az apja, Ernst Albrecht kabinetfõnökként dolgozott az Európai Bizottságnál, késõbb a Kereszténydemokrata Unió (CDU) színeiben Alsó-Szászország miniszterelnöke volt 1976 és 1990 között.
A késõbbi politikus 1977-tõl közgazdaságot tanult a göttingeni Georg-August Egyetemen, de 1980-ban megszakította tanulmányait. 1978-ban a London School of Economics and Political Science (LSE) elõadásait látogatta. 1987-ben orvosi diplomát szerzett a hannoveri orvosi fõiskolán, ezt követõen a fõiskola nõgyógyászati klinikáján segédorvosként dolgozott. 1992-ben, harmadik gyermeke születése után záróvizsga nélkül befejezte a szakorvosi képzést. 1992-1996 között családjával az Amerikai Egyesült Államokban élt. Visszatérve Németországba 2002-ig Friedrich Wilhelm Schwartz munkatársa volt a hannoveri orvosi fõiskolán. 2001-ben Master of Public Health (MPH) címet szerzett.
1986-ban házasodtak össze Heiko von der Leyen orvos-vállalkozóval. Hét gyermekük van, két fiú és öt lány. 2007 óta Burgdorf-Beinhornban élnek.
Ursula von der Leyen 1990 óta a CDU tagja. 1996-1997-ben a CDU alsó-szászországi szociálpolitikai bizottságának, ezzel párhuzamosan a CDU tartományi orvosi munkacsoportjának tagjaként tevékenykedett. 2001- 2004 között Sehnde városában volt önkormányzati képviselõ, illetve a városi CDU-frakció vezetõje. Ugyanebben az idõben a hannoveri régió önkormányzatának is tagja volt, ahol az egészség- és kórházügyi bizottság elnöki tisztét töltötte be.
Ezután 2003. március 4-étõl a Christian Wulff által vezetett alsó-szászországi tartományi kabinet szociális minisztere volt. 2003-2005 között alsó-szászországi képviselõ volt. 2004 decemberében beválasztották a CDU elnökségébe. 2005 februárjától a CDU „Szülõk, gyermek, hivatás“ bizottságát vezette.
Ez év november 22-én lépett hivatalba mint Angela Merkel kormányának családügyi minisztere. 2009-ben a német szövetségi parlament alsóházába választották képviselõnek; október 28-ától Angela Merkel második kormányában családügyi miniszterként mindössze egy hónapig volt hivatalban, ugyanis november 30-án Franz Josef Jung utódjaként szociális és munkaügyi miniszternek jelölték.
A CDU-CSU nagykoalíciós tárgyalások során honvédelmi miniszterré jelölte ki 2013 decemberében; ezzel õ lett az elsõ nõ Németországban ezen a poszton.
Õ az egyetlen miniszter, aki Merkel valamennyi kormányában tag volt.
Annak ellenére, hogy a különbözõ sajtóorgánumokban és politikusi nyilatkozatokban nem merült fel a neve, mint jelölt az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségére, 2019. július 2-án a visegrádi négyek (V4) kormányfõi (Orbán Viktor, Mateusz Morawiecki, Peter Pellegrini és Andrej Babis) hivatalosan is õt javasolták az EB-elnöknek.
A V4-ek elképzelését aztán egyre többen támogatták, így több mint 50 év elteltével, Walter Hallstein óta õ lehet az Európai Bizottság elsõ német elnöke. A szintén kereszténydemokrata Walter Hallstein 1958-1967 között vezette az uniós szervet.
Von der Leyen mellett szólt a nyelvtudása is, hiszen anyanyelvi szinten beszél franciául és felsõfokon angolul.
MH
w