Elballagtak a Szent Benedek Iskola végzõs diákjai

2019-05-04 | Magazin
A ragyogó, napsütötte délutánon megtelt az iskola elõtti Templom tér izgatott hozzátartozókkal és még izgatottabb diákokkal. 52 tanítvány vehette magára a ballagóknak járó tarisznyát. Osztályfõnökeik Puchmann Rita és Ambrus Gergõ tanárok vezetésével, és Hardi Titusz OSB fõigazgató atya imájával kísérve búcsúztak el iskolájuktól.

A ballagó ünnepség a Himnusz eléneklésével vette kezdetét. Majd a 12. osztályosok átadták az iskola zászlaját az utánuk következõ osztálynak. Ez már egy 8 éves hagyomány öröksége.

Köszöntõ szavak hangzottak el, majd búcsúbeszédeket mondtak a ballagtatók és az elballagók is. Visszaemlékeztek a közös kirándulásokra, eseményekre.

Czuczor Gergely igazgató úr meghatottan búcsúzott az iskola 51 diákjától.

Sokan most tudták meg, hogy a jövõben az igazgatói feladatkörétõl is megválik.

Álljon itt az elköszönõ beszéde:

„Tisztelt Ünneplõ Közösség!

Szent Benedek atyánk hatodik században írt szabálykönyvében, a Regulában olvashatjuk „ut in omnibus glorificetur Deus”, azaz „hogy mindenben dicsõíttessék az Isten.” A mai ballagási ünnepségünkre készülve ez a sor, ez a mondat visszhangzott gondolataimban. „Hogy mindenben dicsõíttessek az Isten.” A budaörsi Szent Benedek Iskola nyolc évvel ezelõtti alapítása és az azóta eltelt iskolai tanévek munkája, imádsága, küzdelmei, örömei, az itt felsorakozott iskolai közösség szeretetben való együttléte; a ballagó osztályok izguló készülete, végzõs diákjaink reményteljes tekintete, hitem szerint Istent dicsõítik.  

A mi iskolai közösségünk évente egyszer jelenik meg teljes erejében, létszámában Budaörs központjában, a Templom terén, amikor a ballagó diákokat köszöntjük. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy ez az ünnepség úgy öltsön testet, jelenjen meg a város polgárai elõtt, hogy minden mozzanatunkban a Regulából idézett sorra mutassunk. Az iskola létrehozása, felépítése nem a magunk, hanem az innét kikerülõ diákokon keresztül Isten dicsõítése volt a mindig elõttünk lebegõ cél.

Azt kívánom, hogy a most búcsúzó 52 diák élete és munkássága tükrözze az idézett sor minden szavát.

Kedves Ballagó Diákok!

Számos személyes emlék fû hozzátok, akik a 2015-ös esztendõben kezdtétek pályafutásotokat iskolánkban. De nem mint osztályokhoz, hanem sokkal inkább mint egyénekhez, személyes találkozásokhoz, hangulatokhoz, hangokhoz, fényképekhez találok utat gondolataimban, ha most rátok nézek. Az iskolatörténet lapjait vizsgálva egyik osztálynak sem volt sima úttal kikövezett elsõ éve nálunk. Mindkét közösség új osztályfõnököt kapott a második tanévben, akik azóta is gondotokat viselik. Hálásak lehettek nekik, hogy a nem könnyû helyzetben vállalták a Ti neveléseteket, rólatok való gondoskodást. Higgyétek el nekem sokszor oroszlánként küzdöttek értetek a nevelõtestületi értekezleteken, és nagyon remélem, hogy nem hiába fáradoztak.

 

Ha felnõttként szeretõ és gondoskodó szülõkké váltok majd a következõ évtizedekben, akkor mindennek értelmet adtok, ami történt eddig veletek, és így hálálhatjátok meg szüleitek, nagyszüleitek, rokonaitok, tanáraitok értetek hozott áldozatát. Legyetek boldog családanyák és családapák! Tapasztalatból mondom nektek, ezért higgyétek el nekem, hogy nincs nagyobb földi érték, mint a boldog családban felnövõ gyermek!

Kedves Végzõsök!

A fehér rózsaszál, amit most a kezünkben tartunk, a hálánkat jelképezi. Hálánkat az Istennek, tanáraitoknak, az iskola dolgozóinak, rokonaitoknak, hogy eljutottatok a ballagás és a jövõ héten kezdõdõ érettségi napjáig.

A Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Mûvészeti Iskola és Kollégium vezetõsége és tantestülete nevében kívánok nektek sikeres érettségi vizsgát! Kívánom, hogy boldog emberré váljatok, akik büszkék arra, hogy a budaörsi Szent Benedek Iskola egykori tanulói voltak.

Isten áldjon és õrizzen meg Benneteket!

Kedves Diákok!

Most a Szent Benedek Iskola budaörsi közösségéhez, benne elsõsorban is hozzátok fordulok kedves Fiatalok. Holnapi naptól kezdve új igazgatója lesz iskolánknak Ambrus Gergõ tanár úr személyében. Az igazgatóváltásra személyes okokból kerül sor. A budaörsi közéletben vállalt új tisztségem miatt adom át helyem munkatársamnak, aki méltó módon viszi majd tovább a közösen megkezdett utat. Tanárként maradok köztetek a jövõben, amíg tudok.

Kedves Titusz Atya! Kedves Ernõ! Kedves Kollégák!

Hálás szívvel gondolok az alapítás óta eltelt nyolc tanévre, amit igazgatóként megélhettem a Közösségünkben és a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Fõapátságának munkatársaként. Köszönöm, hogy így szolgálhattam Isten kertjében, és veletek együtt építhettük fel ezt a remek budaörsi iskolát. Életre szóló kaland volt. Büszke vagyok rá, hogy részese lehettem annak a munkának, amelyben ez az iskola megszületett és felcseperedett. A jelenlevõ és a jövõ diákjainak, tanárainak, munkatársainak azt kívánom, hogy mindig Isten dicsõségét hirdesse a budaörsi Szent Benedek Iskola!

„Ut in omnibus glorificetur Deus”

A ballagás a katolikus templomban fejezõdött be, a Te Deum emelkedett dallamával. Az ünnepség legmeghatóbb részeként a diákok az oltárárra helyeztek el egy-egy fehér rózsaszálat, hálát adva Istennek az elmúlt négy esztendõért.

Majd csupa vidám gyermekarcot, örömkönnyekig meghatott felnõtteket lehetett látni a templom elõtt. Az idén is nagyon ünnepélyes, az iskola szellemiségéhez illõ volt a ballagás.

s.k.
fotó: vein

Megosztás