GYANÚSÍTOTT LETT AZ UKRÁN KAPITÁNY
A PestiSrácok.hu rendõrségi forrásból megtudta, hogy a Viking szállodahajó ukrán származású kapitányát, a 64 éves odesszai C. Yuriy-t halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd õrizetbe vették és indítványt tesznek az elõzetes letartóztatására. Információink szerint a kapitány nem tartja magát felelõsnek, állítja, a Hableány elé hajtott, s emiatt történt a katasztrófa. Mindazonáltal úgy értesültünk, hogy a rendõrség több kamerafelvételt és egyéb nyomot elemzett az ügyben, amelyek arra utalnak, a Viking szállodahajó nem a kijelölt nyomvonalon haladt, s a Hableány azért úszott elé, hogy kikerülje a Margit híd pillérét. Cikkünk megírása után húsz perccel a rendõrség a police.hu-n közleményt adott ki, amelyben megerõsítették a gyanúsítást és az õrizetbe vételt.
MEGSZÓLALTAK A TÚLÉLÕK
A szerda este Budapesten történt hajóbaleset túlélõi megszólaltak a dél-koreai Chosun.com portálnak, nyilatkozataikat az Index idézte. Egyikük elmondta: az ütközéskor mintegy húszan a fedélzeten voltak, körülbelül tízen pedig az alsó kabinokban. Egy 32 éves nyilatkozó úgy emlékszik, hogy a hajó egybõl felborult és elsüllyedt. A fedélzetrõl a vízbe estek az emberek, a kabinokban levõk pedig valószínûleg nem tudtak gyorsan kijönni. Egy Jeong nevû túlélõ talált egy mentõövet, és minden erejét beleadta, hogy elérje, mert tudta, hogy az élete múlik rajta. A rajta levõ zsinórt egy másik ember felé dobta, így mindketten a vízfelszínen tudtak maradni, és könnyek közt nézték, ahogy a többi ember feje felbukkan és eltûnik a vízben. A hatvanéves Anmo úszni próbált, majd egy másik hajó matrózának kezében tudott megkapaszkodni. Egy idõ után azonban kicsúszott és elsodródott, de sikerült túlélnie, amíg kimentették.
PS
w