A szentgotthárdi Opel-gyár a rendszerváltást követõen az elsõ autóipari cég Magyarországon. Jelenleg 350 ezer négyzetméteren fekszik, több mint 1400 fõt foglalkoztat. Szentgotthárdon és környékén az ipari fejlõdés mozgatórugójává vált.
A megmunkáló soron alig láttunk embert. Robotok végezték a munkát, fáradhatatlanul, ugyanazokat a mozdulatokat. A robotok hibátlanul dolgoznak –jelentette ki Mazsi. – A másik elõnyük,hogy nem hülyézik le a fõnököt.
A szerelõsoron már többen tevékenykedtek, köztük nõk is. Kijelzõ tábla mutatta a pillanatnyi eredményt, azt, hogy hány darab készült el a tervezetthez képest. Minden egyes darabot ellenõriznek, háromszáz értéket vizsgálnak, csak hibátlan motor mehet ki a gyárból.
A Városházán Huszár Gábor polgármester fogadta csoportunkat, végtelen kedvességgel, figyelmességgel. Elõször a ház történetérõl mesélt. 1740-ben a Szentgotthárdra érkezõ ciszterek lakhelyük, a kolostor építésébe kezdtek. Ma a városháza foglalja el a ciszterek szobáit. A polgármester úr fogadószobája maga a történelem, csak a kilincs az eredeti ajtón 260 éves! A falakat borító festmények segítségével történelmi áttekintésben volt részünk. Mindig olyan városvezetése volt Szentgotthárdnak, amelyik megõrizte az értékeket –hangsúlyozta Huszár úr.
A város tisztelettel õrzi Vas megye szülöttének, Széll Kálmánnak az emlékét. Több évtizedes képviselõi tevékenysége alatt – 1869 és 1911 között – rengeteget tett Szentgotthárd fejlesztéséért. Közremûködésével megépült az elsõ, nyugatra tartó vasútvonal, a dohánygyár, az óragyár, a selyemgyár és a kaszagyár, amelynek lebontott romjait és a megmaradt kéményét láthattuk a Rába hídjáról. A város gimnáziuma Vörösmarty nevét vette fel, a költõ iránti nagyrabecsülés jeleként, valamint azért is, hogy kifejezze háláját a gimnázium létrehozását segítõ Széll Kálmánnak, akinek felesége a híres költõ leánya, Vörösmarty Ilona volt.
A Nagyboldogasszony templomban Kissné Köles Erika, a szlovén parlamenti szószóló asszony kalauzolt bennünket. A térség legszebb és legimpozánsabb barokk egyházi építészeti emléke, a város jelképének számító Ciszterci templom és kolostor épületegyüttese. Sajnos, az állványozás miatt nem láthattuk teljes pompájában a templombelsõt. Ugyanis a kormány nagy összegû támogatásával jelentõs felújítási munkálatok folynak.
A város múzeumában megtudtuk, hogy Szentgotthárd környékén rossz minõségû földek vannak, ezért jelentõs megélhetési forrásnak számított/számít az ipar. A régi gyáraknak már csak nyomait láthattuk. A nemrég megnyílt állandó tárlat célja emléket állítani Szentgotthárd egykori, ma már nem létezõ gyárainak, ahol egykor a térség lakóinak jelentõs része dolgozott.
Délutáni programunkban – a Hársas tóban való megmártózás után – megtekintettük az apátistvánfalvi Határõr Emlékhelyet. Különös élete volt az itt lakóknak a határzár idején. Idegen a környékre csak engedéllyel tehette be a lábát. 1949 – 1992. október 16-ig sorkatonák teljesítettek itt szolgálatot. A múzeumot az egykori laktanyából alakították ki, ahol többek között betekintést nyerhettünk a határõrök mindennapjaiba, megnézhettünk egy élethûen berendezett hálókörletet. Ezek mellett korabeli dokumentumok és eredeti tárgyak hozzák közel hozzánk az itt élt katonák mindennapjait. A szépen parkosított udvaron lévõ márványtáblán megtalálhatjuk a szolgálatban elhunytak nevét. A 11 kopjafát a Magyarország határainál megszûnt határállomások emlékére állították.
A nap a szálláshelyünkön rögtönzött irodalmi esttel zárult, amelyet kellemes beszélgetés követett. (folytatjuk)
s.k.
