Hogy szolgál a kedves egészséged, Bandi?
Megvagyok. Imitt-amott azért van baj. Most éppen a bal lábam fáj. Ki gondolta volna, hogy a Jóisten ennyi idõt ad nekem.
Nagy családban nevelkedtél. Erre hogyan emlékszel vissza?
A mai Károly király utcában laktunk. Egy udvarban éltünk, nagynéném, nagybátyám, nagyszülõk, még a dédszülõk is. A Grósz, – a Kranz,- a Kövilein család tagjai. Négy generáció együtt. Összetartott a rokonság. Mi, gyerekek csavarogtunk, amikor csak tehettük. Autó ritkán ment el a házunk elõtt, lovas kocsi annál több. Mentek fuvarért az állomásra.
Hogyan éltek akkoriban az emberek?
Aki a mezõgazdaságból élt, annak bizony korahajnalban kellett kelnie. Fõleg az idénymunkák idején – például a kötözéskor a szõlõkben – össze kellett fogni a családnak. A villanyt már bevezették az utcánkba, de háztartási gépek még nem voltak. Képzeld csak el, amikor egy asszonynak 7-8 fõre kellett kézzel mosnia! Anyámnak volt egy kis kézi kötõgépe, azzal bedolgozott. Én is kötéssel kezdtem a munkát. Kollmann János pesti kötõüzemében birkózók számára kötöttünk dresszeket. Késõbb az üvegiparban dolgoztam.
Melyek voltak a nehéz idõk az életedben?
Amikor apámat elvesztettük. Az õ halála anyámat és engem is nagyon megviselt. Már vége volt a háborúnak, hazafele jöttek, amikor orosz fogságba kerültek. A szegedi hadifogolytáborba vitték két budaörsi bajtársával együtt. Nagyon hideg volt, az élelmezés meg hiányos. Rengeteg fogoly ezt nem élte túl. Apám valójában végelgyengülésben halt meg. 44 éves volt….. A háború után jött a cserevilág. Vidékre mentünk élelemért a barátaimmal, a vonat tetején vagy a lépcsõn kapaszkodva. Fiatalok voltunk, erõs volt bennünk a túlélési vágy. Kétségbe esnék, ha az unokáimra hasonló sors várna. Aztán jött a kitelepítés. Számos rokonomat elûzték. Nagynéném férje odaveszett a fronton. Õt kitelepítették a 7 gyerekével. A 70 év alatt az elsõ generáció már kihalt, a gyermekeik már nem tartják olyan szorosan a kapcsolatot velünk. Bár most, a születésnapomra telefonon felköszöntöttek.
Mire emlékszel szívesen?
A gyermekkorra. A mai fogalmak szerint szegények voltunk, de azt nem érzékeltük, mert a többi család is hasonlóan élt. Nagyon tisztelem Grósz József nagypapámat, akitõl sokat tanultam,nem csak gyakorlati dolgokat, hanem emberi tartást is. Közismerten precíz, jellemes ember volt.
Hogy telnek a napjaid?
Dolgozni már csak keveset tudok. A virágokat a feleségem, Joli rendezi. A háromkerekû motorommal még lemegyek vásárolni, vagy a gyógyszerekért, mert gyalog már nehéz lenne. Hesz Feri barátommal néha találkozom.
Mit üzennél a mai fiataloknak?
Legyenek türelmesek egymáshoz. Tudni kell megbocsátani. Minden házasságban vannak mélypontok, azt át kell hidalni.
Elégedett vagy?
Ebben a korban mindennel megelégszik az ember. Jolival 64éve vagyunk házasok. Addig jó, amíg vagyunk egymásnak. Öt dédunokánk a büszkeségünk. Jól érzem magam, fõleg ha jönnek az unokák, dédunokák.
Szerkesztõségünk nevében jó egészséget és még sok-sok örömöt kívánok, szeretteid körében.
s.k.
