— Furcsa, de Európa végét lehet kiolvasni Magyarország történelmébõl, mert a perdöntõ valóban az lesz, hogy hányan leszünk — mondta lapunknak Jankovics Marcell, a Nemzet Mûvésze, Kossuth-díjas rajzfilmrendezõ, grafikus, könyvillusztrátor. Nemrég megjelent Trianon címû képeskönyvében rajzokban mutatja be a Mohácstól a békediktátumig vezetõ utat. De hogyan kerül a könyvbe egy volt magyar miniszterelnök, és mit vártak el tõlünk a kommunisták?
– Három nemzeti színû majom ül egymás mellett, vörös kezek fedik el szemüket, fülüket, szájukat. Erõs rajz.
– Nekünk a kommunisták megtiltották, hogy Trianonról beszéljünk vagy azzal foglalkozzunk, Kádáréknak fontosabb volt az, hogy jó viszonyt ápoljanak a környezõ baráti szocialista országokkal, mint a határon túli magyar közösségekkel. A három majom egyetemes szimbólum, amely nagyon jól kifejezi, hogy mit vártak el tõlünk ezzel kapcsolatban, mégpedig azt, hogy ne lássunk, ne halljunk, ne beszéljünk. Az egyik majom szemét vörös tenyér fedi el, és nem véletlenül. Ez a rajz még abból a szempontból is idõszerû, hogy az itteniek a rendszerváltás után is sokáig lerománozták vagy leszlovákozták a külhoni magyarokat. A balliberális oldal valami módon sugallta is ezt, mert ez nem természetes magyar viselkedés.
– Kifejtené, hogy milyen a természetes viselkedés?
– Több felmenõm a mai Magyarország területén kívül született. Apám például Pozsonyban, és a szlovák cselédjüktõl megtanult szlovákul, a városban pedig a német volt a fõ nyelv, ezt is beszélte, noha magyarnak nevelték. Ez a fajta többnyelvûség természetes volt akkoriban. Nagyapám különben szlovák nõt vett feleségül, aki magyarrá vált, de a rokonsága szlovák maradt. Mégis tudtak magyarul, mert Trianon elõtt ez evidencia volt. Keresztapám, aki teljesen szlovák volt, hibátlanul beszélt és írt magyarul, de az õ fiával én ma már angolul kommunikálok.
– Ennek ellenére minden nemzetiség – szarkasztikusan, ironikusan – megkapja a magáét a képeskönyvben. Ez belefér a mai politikailag korrekt világba?
– Igyekeztem korrekt lenni velük, hogy csak azt verjem a fejükhöz, amit megérdemelnek, de azt sem rejtem véka alá, hogy a nemzetiségi kérdést nem tudtuk jól kezelni. Mégis jobban bántunk velük, mint a korabeli Franciaországban, ahol ugyanebben az idõszakban betiltották a breton nyelvet. Nem humoros ez a könyv, hanem elégtétel, mert tudjuk, kik voltak a csibészek, és nem felejtjük el õket. Éppen ezért forgat véres kardot Avram Iancu, aki a dél-erdélyi románokat fordította a magyar forradalom ellen. Akkor ölték meg szépapámat, Bartha Lajost is, róla is megemlékezek a könyvben. Az arcok pedig Benestõl Berthelot francia tábornokig mind felismerhetõk, mert nem karikatúrák ezek, hanem gúnyrajzok. A kisebbségi helyzet különben jót tesz a humorérzéknek, gondoljunk csak a székely humorra, amely analóg a zsidó humorral. Ha valaki többségben van, az elveszíti a humorérzékét, mert túl magabiztossá válik. Szerintem így is kell beszélnünk Trianonról, de ha politikus lennék, nem viccelõdnék ezzel a témával, hanem komolyan venném.
– Akad a rajzok között olyan, aki nem vette komolyan: Medgyessy Péter volt miniszterelnök, de Traian Basescu volt román elnök is bekerült a könyvbe, aki szerint a román határ a Tiszáig tart.
– Kérdezték tõlem, hogy mit fog szólni ehhez Medgyessy, hiszen benne van, amint december elsején koccint a román miniszterelnökkel. Azt mondtam, hogy ennyit megérdemel. Szörnyû volt látni a televízióban, ahogyan kedélyeskedve jópofáskodott Erdély elvesztésének az évfordulóján. Basescu pedig 2016-ban arra emlékeztetett minket, hogy a román határ egyszer már a Tiszáig terjedt, ráadásul róla is kiderült nemrég, hogy titkosszolgálati ügynök volt. Ezeket a jelképes pillanatokat nem kell elfelejteni.
– A rajzokban megjelennek a román kegyetlenkedések, a háborús pusztítás, a vörösterror, de a magyar fõnemességet is tetemre hívja benne. Õk miben felelõsek?
– Mohácsnál kezdem az eseményeket, mert ha nincs a hódoltság idõszaka, ha nem véreztetik ki a törökök az országot, akkor valószínû, hogy idõvel elmagyarosodott volna a Kárpát-medence. Nem így történt. Nemzetiségi állam lettünk, és ezzel a ténnyel szembe kell néznünk. Bánffy Miklós trilógiájából megtudhatjuk, mennyire önzõk és rövidlátók voltak a magyar fõnemesek. A székely góbé ugyanis szabad ember volt, ezért nem volt hajlandó bármilyen munkát elvégezni. Erre fel behívták a románokat. Ez pedig napjainkban is nagyon idõszerû, mert ugyanez történik Európában: behívják az olcsó munkaerõt, mert az európaiak nem akarnak minden piszkos munkát elvállalni. Furcsa, de Európa végét lehet kiolvasni Magyarország történelmébõl, mert a perdöntõ valóban az lesz, hogy hányan leszünk. A történelem már kipróbálta ezt a forgatókönyvet Magyarországgal, láthatjuk ennek a következményeit. Csak hát a történelem arra is megtanít minket, hogy bizony ismétlõdnek a dolgok, látjuk a különbségeket, de érezzük az azonosságokat is.
– Ön szerint harminc évvel a rendszerváltás után máshogy állunk Trianonhoz, mint elõtte?
– A 2004-es népszavazáskor részben közönyösen reagált a magyar társadalom erre a kérdésre, de úgy érzékelem, hogy az óta pozitív irányba mozdultak el a dolgok. A magyar fiataloknak kell minél többet elmondani errõl, azért is szántam egyfajta tankönyvfunkciót a könyvnek. Fontos a hazafias nevelés, mert ha mi el is felejtenénk ezt a tragédiát, a környezõ népek biztosan nem. Gondoljunk csak arra, hogy még mindig százasával épülnek román templomok Erdélyben.
Pataki Tamás
Fotó: Éberling András
w
