A vád szerint a Microsoft hazánkban és más országokban fizetett illegális módon kormányzati dolgozóknak. Ebbõl az összegbõl 8,75 millió dollár büntetõjogi bírság, 16,56 millió dollár pedig az amerikai tõzsdefelügyelet (SEC) által felhozott polgárjogi vádak rendezését szolgálja. A vád szerint a Microsoft Magyarország 2013 és 2015 között legalább 14,6 millió dollár illetéktelen nyereséghez jutott azáltal, hogy trükközve adtak el szoftverlicenceket a magyar kormányzati szerveknek. A hazai leányvállalat azt jelentette a Microsoft központja felé, hogy csak komoly kedvezményekkel tud eladni licenceket, ám ez a kedvezmény már nem jutott el a megrendelõkhöz, hanem ebbõl fizették ki a kenõpénzeket a magyar hivatalnokoknak. A Microsoft azt mondta, teljesen elfogadhatatlannak tartja ezt a gyakorlatot, és a vesztegetésben részt vevõ emberek már nem dolgoznak a cégnél. A SEC-kel történt megegyezés a vállalat szaúd-arábiai, thaiföldi és törökországi ügyeit is rendezi.
(Reuters – I Fotó: Elaine Thompson/AP index nyomán)
w