Régen is volt szélsõséges idõjárás

2019-06-03 | Magazin
Hazánkban már aggasztó volt az aszály, mostanra javult a helyzet az elmúlt napokban lehullott csapadéknak köszönhetõen. Már mondták azt is, hogy elég az esõbõl! Eleink életét is befolyásolta az idõjárás, fõleg azokét, akik földmûveléssel foglalkoztak.

„Ilyenre még öregapám sem emlékezett”.- szokták mondogatni a szokatlan idõjárási viszonyokra. Mire emlékeztek, emlékeznek a régi budaörsiek?  Néhány különleges esetet megtudhatunk Riedl Ferenc könyvébõl.

„1794. Nagyon meleg volt a tél, és igazán forró a nyár. Már szeptember 5-én elkezdõdött a szüret. Ugyanebben az évben nagy áradások voltak Pesten és Budán.

1814. Május 11-én esett a hó.

1863. Nagyon forró év volt, amihez nagymértékû szárazság párosult. Némelyik megyében nem termett egyáltalán semmi. A parasztok úgy elgyengültek, hogy csak éjszakánként tudták begyûjteni a gabonát. Július 4-e éjszakáján pedig fagyott, így a szõlõskertek is tönkrementek.  Ahol 100 akó számítottak, ott csak 4-5 akóval tudtak szüretelni.  A kukorica és a krumpli is elfagyott a földeken, és mindez Úrnapján volt. A fagy miatt a rákövetkezõ években is rossz volt a szüret. Wendler András szõlõskertjében akkor 5 akó, más években 120 akó volt a termés. A szárazság, a fagy és az esõzések (jégesõ) 1864-ben is tönkretették a termés 60-70 százalékát.

1864. Albecker János házába belecsapott a villám, a ház leégett.”

1924. június 13-án volt az emlékezetes  „ krouzi sturm”. ( nagy vihar.) Magyarországon addig ismeretlen idõjárási jelenség, tölcsér alakú tornádó söpört végig a térségben. A korabeli napilapok Bia és Páty pusztulásáról szóltak. „Teljesen elpusztította a két községet a vihar, Alig maradt ép ház Bián és Torbágyon, Embereket röpített a levegõbe a forgószél. Budaörsöt is elérte a „széle”. Egy embert elsodort és a vízmosásban az ár lehozta, ott találták meg élettelenül. Jelentõs anyagi kár is keletkezett, fõleg a nádtetõs házakban.

Daxhammer János,túl a 80.életévén, szintén emlékszik forró nyarakra, zimankós telekre.

-Amelyik évben sokat esett, akkor jó kukoricatermésre lehetett számítani. A meleg nyarak a szõlõnek kedveztek. Volt azonban egy olyan év, talán 38-39-ben, hogy nagy hõség volt, de nem esett hónapokig az esõ. A Kálvária dûlõben a szõlõtõkékrõl összetöpörödött szemeket szüreteltünk.

Bármekkora is volt a forróság, akkor is kellett menni kukoricát kapálni, vagy aratni. Védõital? „Azt ittuk, amit vittünk”. Aratás idején vízhordó gyerekek hordták kannával, vagy néha lajtos kocsival is vittek a földekre az aratóknak.

Valóban, régen is elõfordultak extrém idõjárási viszonyok, de most már tagadhatatlan: a globális felmelegedés hatására egyre szélsõségesebbre kell számítanunk.

s.k.
fotó: archív a vihar pusztításáról Bián.

Megosztás