Terhes tömegközlekedés

2019-07-13 | Magazin
Számoltátok a terhesség alatt, hogy hányan adják át a helyet a buszon, villamoson, metrón? Én igen, ez volt az egyik kedvenc játékom, kivált, hogy minimum napi négy jármûvön volt szerencsém utazni.

Jó, hogy az elsõ hónapokban nem nagyon látszódott semmi a bennem lakóból, de úgy az ötödik hónaptól már határozottan kikerülhetetlen voltam. A kilencedikre pedig gigászi méreteket öltött, az ultrahangos mindig kereste bennem a sunyin meglapuló második gyereket. Sosem találta.

De bármekkorára is nõtt a hasam, a teljes kilenc hónap alatt – szülés elõtti napon még dolgozni voltam – összesen kilenc embernek jutott eszébe felállni, mikor meglátta, hogy felszállok a jármûre. Az idõs bácsik és a fiatal, huszonéves fiúk voltak a magam kis statisztikája szerint a legudvariasabbak, a legkevésbé elõzékenynek pedig esetemben a középkorú nõk és férfiak bizonyultak.

Engem személy szerint nem háborított fel ez a dolog akkoriban, bezzeg a gyerek születése után már inkább, fõleg, mikor már babakocsi nélkül közlekedtünk, és a karomba vett gyerekkel kellett állnom. Ám ettõl függetlenül több okból sem értem, miért nem adják át a helyet az emberek: egy kismama sokkal fáradékonyabb lehet, a nagyobb súly cipelése komoly terhet róhat rá, arról nem is beszélve, hogy egy esetleges hirtelen fékezésnél vagy balesetnél ilyenkor két ember van kitéve az esés és ütközés okozta sérüléseknek.

Az okok annyira rejtélyesek, hogy Nagy-Britanniában két felmérést is készítettek a témában. Az egyik felmérést az Orientpress szerint ezer nõ megkérdezésével készítették, akik a harmadik trimeszterben, tehát a 29-40 hétben voltak, vagyis csaknem a felük valószínûleg lábduzzanattól, súlyos hányingertõl és szédüléstõl szenvedett.

A kutatások igencsak meglepõ, és mondhatni, vicces eredményt hozott. A kutatók szerint ugyanis a terhes nõk azért maradnak gyakran állva a tömegközlekedési eszközökön, mert az utasok túlságosan félnek, hogy akkor ajánlják fel a helyüket, ha a nõ egyszerûen csak túlsúlyos. Vagyis a legtöbb utas egyszerûen nem tud különbséget tenni egy terhes és egy túlsúlyos nõ alakja között.

Sok utas a bizonytalansága miatt végül inkább amellett dönt, hogy nem adja át a helyét. De tény, hogy vannak olyan esetek is, mikor csupán az önzés volt a döntés mögött álló tényezõ. És bár senkit sem fog vigasztalni, a tanulmányból az is kiderült, hogy bizony nemcsak a magyar kismamák kénytelenek nagy hassal állva zötykölõdni a tömegközlekedési jármûveken: öt terhes nõbõl négy a brit jármûveken is állva marad a tömegközlekedési eszközökön.

Te hogyan viszonyulsz a várandós nõkhöz a tömegközlekedési eszközön?

Babanet.hu
w

Megosztás