Hazatérése után a Toronto Star címû lap munkatársa lett, majd 1921-ben feleségül vette a nála nyolc évvel idõsebb Hadley Richardsont, akivel az esküvõ után nem sokkal Párizsba utaztak. Az itt élõ amerikai írók, köztük F. Scott Fitzgerald és Ezra Pound írásra biztatták, és 1923-ban meg is jelent elsõ kötete Three Stories and Ten Poems címmel. Elsõ igazi szépírói sikerét az 1926-os Fiesta címû regényével aratta, amelyben a háború utáni „elveszett nemzedék” tagjairól írt. Nemsokára elvált Hadleytõl, feleségül vette Pauline Pfeiffer újságírónõt, akitõl két gyereke született.
A Hemingway-mítosz, amely szerint két végén égette a gyertyát, ezekben az években épült fel: síelt, horgászott, vadászott, bikaviadalokat látogatott. E sokféle élménybõl születtek a végsõkig lecsupaszított, tárgyilagosságra és õszinteségre törekvõ, feszes tempójú mûvei (Halál délután, Afrikai vadásznapló, Szegények és gazdagok). Haditudósítóként többször járt a spanyol polgárháborúban. Itt játszódik az Akiért a harang szól címû regénye is, amellyel talán a legnagyobb közönségsikert aratta, és amelynek írása közben állítólag felhasználta barátja, Robert Capa történeteit.
A harmincas évektõl harmadik feleségével, Marta Gellhorn írónõvel Havanna melletti birtokán élt. A második világháborúban volt haditudósító, részt vett Párizs felszabadításában. A háború után visszatért Kubába, és 1946-ban egy gyors válást követõen ismét megnõsült, negyedik felesége, Mary Walsh újságíró volt. A folyón át a fák közé címû regénye visszhangtalan maradt, annál nagyobb siker volt az idõs kubai halász heroikus története, Az öreg halász és a tenger, amelyért 1954-ben Nobel-díjat kapott. Bár Hemingway jóban volt az 1959-es forradalmat vezetõ Fidel Castróval, a következõ évben elhagyta Kubát. Depressziós szorongásai miatt kétszer is klinikára került, majd 1961. július 2-án fõbe lõtte magát.
PO
w