Úgy tűnik, hogy az Adler kávézó utáni új helyszín a Major kávézó lassan kicsinek bizonyul a sok érdeklődő számára. Az idei év első megidézett színésze Őze Lajos volt, aki pályafutása alatt számtalan filmben, színdarabban csillogtatta meg tehetségét. Őze Áron a színész fia volt az egyik meghívott vendég, aki talán a leghitelesebb személy a visszaemlékezésekben, de inkább családi vonatkozásban. Másik meghívott vendég László Ferenc kultúrtörténész újságíró, számos érdekes mozzanatot, történést osztott meg a hallgatósággal,valamint Bodnár Éva a Latinovits Színház munkatársa, akinek egyik fontos tevékenysége a szellemidéző műsorok megszervezése a film anyagok elő keresése, ő az aki hosszú ideje gyűjti csokorba a dokumentumokat, film és hanganyagokat egyaránt.
Őze Áron idén lett annyi idős, mint apja Őze Lajos amikor nyirokrákban 1984-ben meghalt. Negyvenkilenc év! Még elgondolni és szomorú az évek rövidsége. Fiatal ember volt és milyen meglepő sokunk számára hogy Őze Lajos mindig idős karaktereket alakított és senkinek sem tűnt fiatalnak, sőt inkább öregnek.
Szegény sorsú családban született, Őze Lajos mészáros mester és Szabó Erzsébet főzőasszony gyermekeként. Szülővárosának mezőgazdasági technikumát végezte el 1949–1952 között, majd a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1956-ban. Pályafutását a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte, de 1959-ben átszerződött a budapesti Nemzeti Színházhoz, amelynek haláláig tagja volt. Markáns színészi egyénisége – fanyar humora, jellegzetesen egzaltált hanghordozása – elsősorban vígjátékokban és szatírákban érvényesült, de drámai szerepeit is rendkívüli hitelességgel, mély átéléssel formálta meg. Főszerepekben és jellemszerepekben egyaránt egyenletes teljesítményt nyújtott. Különösen emlékezetesek Shakespeare-drámákban játszott alakításai, de nagyban hozzájárult magyar szerzők színpadi műveinek sikerre vitelében is (például Illyés Gyula, Németh László, Illés Endre). Kiváló versmondó volt, már életében legendássá vált „harca” Ady Az ős Kaján című versével: számtalanszor elmondta, de soha nem volt elégedett magával.
Első filmszerepeit az 1950-es évek második felében játszhatta el, de igazán foglalkoztatott filmszínész csak tíz évvel később lett, s élete utolsó két évtizedében több tévéjáték- és filmszerepet is eljátszhatott (például Virág elvtárs A tanú, Gyurica Miklós Az ötödik pecsét című filmekben). Már halálos betegen vállalta el Bacsó Péter Hány az óra, Vekker úr? című filmjének főszerepét, de még a forgatási időszak alatt meghalt. Színművészi munkássága elismeréseképpen 197-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1975-ben érdemes, 1984-ben pedig kiváló művész lett. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjban részesült. Szülővárosában, Szentesen nevét őrzi a városi mozi.
Az esten számos filmrészlet bejátszása adott alkalmat arra, hogy Őze Lajos kivételes tehetségét újra láthassák és átélhessék mindazok, akik jelen voltak szellemének megidézésén.
Elsőként a Két vallomás című filmből láthatunk részletet, majd a Bacsó Péter által rendezett Tanú című film következett melynek elhíresült mondata „ a helyzet fokozódik” sokunkban idézi fel az az ötvenes éveket, azt a már szerencsére letűnt korszakot, melyet csak a rettenet.
jelzővel lehet illetni. Azokban az években Major Tamás és Gobbi Hilda szavára sokan listára kerültek, de mások megúszták ezt és maradhattak a pályán. Ilyen szerencsés volt Őze Lajos is, akit úgy mond békén hagytak. Ezekben az években robbantották fel a Nemzet Színházat és a törmelékből ő is hazavitt egy gipsz stukkó darabot emlékéül e nagyszerű színháznak, melynek ő is tagja volt.
Részletet láthattunk az Ötödik pecsét című filmből mely hatalmas siker volt. Partnerei voltak Latinovits, Márkus László és Cserhalmi György mely film a magyar filmtörténet legnagyobb csapatfilmje, melyet Fábri Zoltán rendezett. A jelenet, amit ezen az eseten bejátszottak azt hiszem mindenkiben döbbenetet váltott ki. A kihallgatáson megkínzott vérző ember, mint a keresztre feszített Krisztus jelenik meg a filmvásznon Fábri nagyszerű rendezésében, aki ezt a filmjét képzőművészeti megközelítésben rendezte meg.
Ebből a filmből a szellemidézés közönsége egy kis ízelítőt kaphatott azokból a bizonyos „ötvenes” évekből, amelyeket sokan szeretnének örökre elfelejteni.
Színész kollegáival kapcsolata jó volt barátságot ápolt Bessenyei Ferenccel, Kállai Ferenccel és Sinkovits Imrével, és akikkel számtalanszor együtt játszott filmekben és színdarabokban.
A nemzet nagy színészét Latinovits Zoltánt azonban nem szerette. A „szent szörnyeteg” státuszt Latinovits halála után ő örökölte meg. Utolsó éveiben úgy a szakma, mint a közönség elismerte színészi tehetségét. Kár hogy a Kossuth díjat már csak halála után ítélték meg számára, amelyet fiai vettek át helyette a Parlamentben.
Mi akik rendszeresen látogatjuk a szellemidéző műsorokat szomorúan tapasztaljuk hogy mennyi nagyszerű színész távozott el már közülünk és csak remélni tudjuk hogy a mai színész nemzedékre is majd egykoron ugyanolyan szeretettel fognak vissza emlékezni a nézők és rajongók mint azt mi tesszük évek óta és immár az új esztendőben is 2020-ban.
Major Edit
