A Promontorium Borlovagrend küldetése
Az 1992-ben megalakított Promontorium Borlovagrend célja a szőlő és bor jelentőségének megismertetése, a kulturált borfogyasztás népszerűsítése. Borrendi viseletük az úgynevezett „havelock”, a múltat idéző széles körgallérú fekete kabát a magas tetejű, szintén fekete cilinderrel, amelyet még a lovag hölgyek is viselnek.
Budafok területén – Budaörshöz hasonlóan – a szőlőkultúra a rómaiak koráig nyúlik vissza. A török idők után elnéptelenedett területekre telepeseket hozattak. Budafokra a terület birtokosa, Savoyai Jenő herceg Rajna vidékéről hívott telepeseket, akik a lankás domboldalakon szőlőművelésbe kezdtek. Innen datálódik a latin Promontorium elnevezés. A betelepített németek által felvirágoztatott szőlőkultúra a Buda-sasadi szőlőtermő terület meghatározó részévé vált. A XIX. század végén futótűzként terjedő filoxéravész itt is hatalmas pusztítást végzett. A vészt követően hatalmas pincerendszere lévén, fokozatosan az ország kereskedelmi központja lett. Szerepét növelte, hogy a kivételes tehetségű agrárpolitikus, földművelésügyi miniszter, Darányi Ignác javaslatára 1901-ben Budafokon alapították meg a mai Soós István Borászati Szakközépiskola elődjét, a Pincemesteri Tanfolyamot. Nagy sikert hozott a Törley Vilmos által 1882-ben elindított pezsgőgyártás, amely már 1905-ben egymillió palackot forgalmazott. Budafok hírnevét ismerték el l987-ben a „Szőlő és Bor” városa kitüntető címmel is.
A borrend legjelentősebb nyilvános szereplése: minden évben részt vesznek a szeptember első hétvégéjén megrendezésre kerülő Budafoki Pezsgő és Borfesztiválon, amelyen az új borlovagokat is avatják.
„Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince” – tartja a mondás, vagyis, ha Szent Vince napján olvad a hó, jó lesz a szőlőtermés és a bor. A borlovagoknál hagyomány, hogy minden év január 22-én, Szent Vince napján megemlékezzenek a Gellért-hegyen, a Kemenes és Kelenhegyi út találkozásánál az egykori szőlőművelők emlékére felállított, szentet ábrázoló oszlopnál. A vendégeket Dr. Sárkány Péter köszöntötte, aki először megemlékezett a Magyar Kultúra Napjáról, mert 1823-ban ugyanezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz írását. Nemzeti himnuszunkat elénekeltük Ambrus Károly tárogató kíséretével. Szó esett a hajdani gellérthegyi szőlők történetéről is. (Budaörs ugyanannak a borvidéknek volt a része, akárcsak a Gellérthegy és Budafok. Sajnálatos, hogy városunk, amely meghatározó szerepet játszott a vidék borkultúrájában, már csak nyomaiban őrzi a virágzó bortelepülés emlékeit, a közel 700 borpincéből már alig maradt.) A Gellért-hegy is elvesztette korábbi képét, az 1880-as évek végén fellépő filoxéravész elpusztította a virágzó szőlőkultúrát.
Meskó Bánk Szent Vince történetéről beszélt és egy szép verssel fejezte be előadását. Az Ibériai félszigeten született Vince diakónust püspökével együtt kínozták meg, és halt vértanúhalált Diocletianus császár 303-ban elrendelt keresztényüldözése idején.
Gábor atya, pálos szerzetes megszentelte először a vizet, majd megáldotta vele a venyigéket, a borokat és a résztvevőket. Természetesen az ünnepség nem fejeződhetett volna be finom borok kóstolgatása nélkül.
A nap emlékét őrzik majd a vendégek között szétosztott, megszentelt venyigékből új életre született szőlőtőkék…
„Rövid életét az ember
csak bánattal élje?
Hajts ki, hajts ki örömemre
Szőlő venyigéje!
Gyönge hajnalszin piroslik
Most az új levelkén:
Nedve csillogó, tüzes lész
Mint a déli napfény.”
Tompa Mihály: Szőlőhegyen – részlet
Képek: Szőts László
Polgár Marianne
