Először a piacot jártuk végig. A kedvező áraknak örülve még az is vásárolt, aki úgy ment oda, hogy nem vesz semmit.
A Német Közösségi Háznál a helyi Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Bechtold János szívélyesen fogadott. Rögtön megtalálta a hangnemet csoportunkkal. Bent kedves felesége teával, édes és sós süteményekkel kínált.
János tájékoztatott Zsámbék fontosabb tudnivalóiról. Régészeti leletek bizonyítják, hogy már a kelta korban lakott volt, Mátyás királytól mezővárosi rangot kapott. Nagy szerepe volt a Premontrei Rendnek és a Zichyeknek a település életében. 2011 óta város, 5600 lakosa van.
Az elnök úr kiemelte, hogy minden eszközzel igyekeznek bevonni a fiatal generációt a sváb hagyományok ápolásába, az épített örökség megőrzésébe.
Majd utunk a Lámpamúzeumba vezetett.
Európa legelső lámpamúzeuma 1971-ben nyílt meg Borus Ferenc rendkívül gazdag magángyűjteményéből. A rómaiak olajmécsesétől az egykori hercegek gyertyatartóján át, a ma is használt vasúti lámpáig szinte minden fellelhető benne.
A 90 éves Borus úr már nehezen mozog, de szívesen elénk jött és jókedvvel üdvözölte társaságunkat. Elmondta, hogy gyűjteménye 1995-ben bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, 1980-ban felvételt nyert az amerikai Nemzetközi Lámpaklubba. Minden darabot úgy vásárolt és saját maga újította fel, szükség szerint. Nem győztünk gyönyörködni!
A Keresztelő Szent János tiszteletére felszentelt barokk katolikus templom alapkövét Padányi Bíró Márton veszprémi püspök tette le 1749-ben. Majd adományok és a kegyúr, Zichy Miklós anyagi segítségével 1752-re készült el. Énekünkkel megtöltöttük az öreg falakat.
A Hegyalja Étteremben barátságos kiszolgálásban és finom ebédben volt részünk.
Nem kellett sokat utaznunk és már ott is voltunk a romtemplomnál. A romjaiban is fenséges bazilikát a premontrei szerzetesek építették az 1200-as évek közepe táján. Az 1763-as földrengés félig lerombolta, azóta nem építették újjá. A Kőtár állandó kiállítása felidézi a templom és a régi korok emlékét. Többünket szív-meleg érzés töltött el, hogy 800 évvel ezelőtt itt imádkoztak az itt élők a Teremtőhöz.
Visszaérve útba ejtettük a Török- kutat. Sokáig úgy gondolták, hogy a kváderkövekből épített nagyméretű Török-kút a 145 éven át tartó török uralom egy történelmi emléke. A legújabb kutatások viszont kimutatták, hogy a kút valószínűleg a XIX. században épült. A közelben áll a tavaly átadott hatalmas, Hungarikum pályázat segítségével felújított műemlék jellegű szőlőprés, amely ezúttal tetőt is kapott. Sok szőlőt préselhetett le az idők folyamán az a régi szerkezet.
A Petőfi év alkalmából készült Monostori Ferenc homokszobra ott áll a főtéren.
Az 2017-ben felállított elűzetési emlékművön öt felnőtt, négy gyermek vonul egymás után a zsámbéki házsor előtt. A kilenc személynek egy kivételével arcát nem láthattuk. Egy kislány bánatosan, dacosan, értetlenül visszanéz az addigi zsámbéki saját ártatlan világára.
Az alkotók szerint ez a kilenc személy jeleníti meg a vészkorszakban Zsámbékról kitelepített, elűzött, elhurcolt, deportált 3700 sorstársát.
(Zsámbék a háború előtt soknemzetiségű község volt. Éltek itt magyarok, svábok, zsidók, rácok, ás romák.)
És még nem volt vége a programsorozatnak!
A Szent Vendel Domborműves Népi Lakóház, rövidebben a Tájház, Zsámbék legrégebbi lakóépülete. Nevét a homlokzatán látható, a pásztorok védőszentjét, Szent Vendelt ábrázoló domborműről kapta.
A házat Melchior Keller gazdag sváb állattenyésztő építtette az 1740-es években, aki az első betelepítési hullámmal érkezett Zsámbékra.
A bemutatott festett sváb bútorok, ruhák, használati tárgyak által a sváb népművészetet és a régi zsámbéki életet, jelképvilágát ismerhettünk meg.
Különösen érdekes volt a Szekrénymesék tárlat. Öt szekrény restaurálása után, a bútorok belsejét kiállítótérként használva, azokban játékos, interaktív elemekkel és a modern technika nyújtotta lehetőségekkel kiegészítve,fotókat használati tárgyakat, szöveges leírásokat és viseleteket helyeztek el a muzeológusok. Az ajtók kinyitásával egy-egy külön világ tárul fel. Az óvodákkal és az iskolákkal való aktív kapcsolattartás részeként múzeumpedagógiai foglalkozások szerveznek itt. Híd a múlt és a jelen, híd a generációk között, mely egyedülálló módon gazdagítja a települési értékek sorát.
Bechtold János elkísért a buszunkig, megköszöntük az egész napos kalauzolását, majd szívélyesen integettünk egymásnak.
Köszönet illet mindenkit, aki hozzájárult e nagyszerű út létrejöttéhez.
Fotó: Höflinger Edit, Schäffer Mária
s.k.
