Az élet folytatásához munkára volt szükség, munkahelyekre és arra, hogy a gyerekek minél előbb megkezdjék az iskolát. Az utóbbinál gondot okozott, hogy a környéken más, a budaörsitől eltérő nyelvjárásban beszélt a lakosság. Ezért például egy tanító hazaküldött két kislányt, hogy előbb tanuljanak meg rendesen németül. De a gyerekek hamar behozták a hátrányt és rövid idő múlva már ők segítettek a helybélieknek a házi feladat megírásában. „Kenyeret és almát kaptam érte.” (Koroknay Ágnes)
A parasztgazdaságokban akadt munka bőven. De akinek kvalifikáltabb szakmája volt, az csak a nagyvárosokban kapott munkát. Mannheimben például szívesen alkalmazták a lakatosokat, villanyszerelőket, kertészeket, kőműveseket.
Maria Holl: – A férjem Magyarországon bronzművesnek tanult, de itt nem tudott a szakmájában elhelyezkedni. Először a közeli gipsz üzembe járt, majd a möckmühli Agria gyár megbecsült dolgozója lett. Onnan ment nyugdíjba. Én szintén a közelben találtam munkát egy használtruha feldolgozóban.
Koroknay Ágnes: – Jóska bátyám jó álláshoz jutott a neckarsulmi NSU gyárban. Dénes kőművesnek tanult, neki is akadt bőven munka az újjáépítésben.
Reiter Károly: – Érthető módon, olyan munkahelyeken volt telítettség, mint a pék-, a hentes,- a kocsmáros, vagy az élelmiszeripar más ágazatai.
Lips Mátyásné: – Óvodában dolgoztam, mint mindenes.
Kruck János:- A nyomdász szakmámban csak nagyvárosban tudtam elhelyezkedni. Évekig ingáztam hétvégeken a stuttgarti Unio nyomda és az otthonom között.
Posch Helene: – Először egy közeli gépgyárban, utána egy varrodában dolgoztam, ahol ágyneműket varrtunk. Később önálló lettem.
Posch Rozina: – Visszamentem Belgiumba ahhoz a családhoz, ahol már évekkel azelőtt dolgoztam.
Poschik Terézia:Édesapám és Jóska bátyám a közeli téglagyárban kaptak munkát, Pista testvérünk pincemesterként dolgozott egy herceg pincészetében. Feri, aki Magyarországon érettségizett, egyetemi tanulmányai után tanár lett. Engem is biztatott, hogy tanuljak tovább.
Rothausky József:- Kitanultam az üvegcsiszoló szakmát. Amint lehetett, létrehoztam a saját üvegipari vállalatomat, ami nagyon sikeres lett.
Starz Jánosné:- Pali bácsikám kapott egy cipőműhelyt, aminek a tulajdonosa odaveszett a háborúba. Így tudta ő a szakmáját tovább folytatni Édesanyám mindent elvállalt, hogy felneveljen bennünket. A földeken dolgozott, családoknál takarított, hétvégeken egy kocsmában felszolgált.
Kruck Jánosné: – Két évig cselédlányként dolgoztam egy parasztudvarban. Amikor Stuttgartba költöztünk folytattam az otthoni foglalkozásomat – telefonkezelő lettem.
Kindtner Teréz: – Apám egy parasztgazdaságban dolgozott, fuvarozott egy lóval. Később egy kőbányában helyezkedett el. Anyám a közeli konzervgyárba járt munkába.
Michelberger Józsefné: – Férjem nem kapott a környéken asztalosmunkát. A mi helyzetünkben mindent el kellett vállalni. Egy amerikai kaszárnyában mosogatott.
Müller Róza: A szüleim szőlőművelést vállaltak és pedig kötöttem. Előrelátó módon a kötőgépemet az induláskor ágyneműbe csavarva megmentettem – jó néhány évig kenyérkereseti lehetőséget nyújtott.Akkor fordult jobbra a sorsunk, amikor az NSU (ma Audi) gyárban kaptam munkát. Három műszakban, kemény fizikai munkát végeztem, de nem bántam meg, mert fokozatosan emelték a fizetésemet.
Azok a fiatalok, akik elégedetlenek voltak az akkori körülményekkel, elvándoroltak az Egyesült Államokba, Kanadába. Családok, akiknek még a háború előtt rokoni- vagy munkakapcsolatuk volt Belgiumban, azok áttelepültek oda.
A kezdeti ellenszenv a kitelepítettek felé hamarosan elmúlt. A helybéli németek azt tapasztalhatták, hogy szorgalmas, becsületes, családszerető emberek jöttek. Adenauer kancellár állítólag azt mondta, hogy Németország nem épülhetett volna fel olyan gyorsan a „Flüchtlingek” (menekültek) nélkül.
s.k.
