Talpra állás az új hazában

2020-01-28 | Budaörs
A beilleszkedést, új életkezdést minden kitelepített másképp élte meg. A továbbiakban a rátermettség, a szerencse is közrejátszott. Alább a résztvevők emlékeznek.

Az élet folytatásához munkára volt szükség, munkahelyekre és arra, hogy a gyerekek minél előbb megkezdjék az iskolát. Az utóbbinál gondot okozott, hogy a környéken más, a budaörsitől eltérő nyelvjárásban beszélt a lakosság. Ezért például egy tanító hazaküldött két kislányt, hogy előbb tanuljanak meg rendesen németül. De a gyerekek hamar behozták a hátrányt és rövid idő múlva már ők segítettek a helybélieknek a házi feladat megírásában. „Kenyeret és almát kaptam érte.” (Koroknay Ágnes)

A parasztgazdaságokban akadt munka bőven. De akinek kvalifikáltabb szakmája volt, az csak a nagyvárosokban kapott munkát. Mannheimben például szívesen alkalmazták a lakatosokat, villanyszerelőket, kertészeket, kőműveseket.

Maria Holl: – A férjem Magyarországon bronzművesnek tanult, de itt nem tudott a szakmájában elhelyezkedni. Először a közeli gipsz üzembe járt, majd a möckmühli Agria gyár megbecsült dolgozója lett. Onnan ment nyugdíjba. Én szintén a közelben találtam munkát egy használtruha feldolgozóban.

Koroknay Ágnes: – Jóska bátyám jó álláshoz jutott a neckarsulmi NSU gyárban. Dénes kőművesnek tanult, neki is akadt bőven munka az újjáépítésben.

Reiter Károly: – Érthető módon, olyan munkahelyeken volt telítettség, mint a pék-, a hentes,- a kocsmáros, vagy az élelmiszeripar más ágazatai.

Lips Mátyásné: – Óvodában dolgoztam, mint mindenes.

Kruck János:-  A nyomdász szakmámban csak nagyvárosban tudtam elhelyezkedni. Évekig ingáztam hétvégeken a stuttgarti Unio nyomda és az otthonom között.

Posch Helene: – Először egy közeli gépgyárban, utána egy varrodában dolgoztam, ahol ágyneműket varrtunk. Később önálló lettem.

Posch Rozina: – Visszamentem Belgiumba ahhoz a családhoz, ahol már évekkel azelőtt dolgoztam.

Poschik Terézia:Édesapám és Jóska bátyám a közeli téglagyárban kaptak munkát, Pista testvérünk pincemesterként dolgozott egy herceg pincészetében. Feri, aki Magyarországon érettségizett, egyetemi tanulmányai után tanár lett. Engem is biztatott, hogy tanuljak tovább.

Rothausky József:- Kitanultam az üvegcsiszoló szakmát. Amint lehetett, létrehoztam a saját üvegipari vállalatomat, ami nagyon sikeres lett.

Starz Jánosné:- Pali bácsikám kapott egy cipőműhelyt, aminek a tulajdonosa odaveszett a háborúba. Így tudta ő a szakmáját tovább folytatni Édesanyám mindent elvállalt, hogy felneveljen bennünket. A földeken dolgozott, családoknál takarított, hétvégeken egy kocsmában felszolgált.

Kruck Jánosné: – Két évig cselédlányként dolgoztam egy parasztudvarban. Amikor Stuttgartba költöztünk folytattam az otthoni foglalkozásomat – telefonkezelő lettem.

Kindtner Teréz: – Apám egy parasztgazdaságban dolgozott, fuvarozott egy lóval. Később egy kőbányában helyezkedett el. Anyám a közeli konzervgyárba járt munkába.

Michelberger Józsefné: – Férjem nem kapott a környéken asztalosmunkát. A mi helyzetünkben mindent el kellett vállalni. Egy amerikai kaszárnyában mosogatott.

Müller Róza: A szüleim szőlőművelést vállaltak és pedig kötöttem. Előrelátó módon a kötőgépemet az induláskor ágyneműbe csavarva megmentettem – jó néhány évig kenyérkereseti lehetőséget nyújtott.Akkor fordult jobbra a sorsunk, amikor az NSU (ma Audi) gyárban kaptam munkát. Három műszakban, kemény fizikai munkát végeztem, de nem bántam meg, mert fokozatosan emelték a fizetésemet.

Azok a fiatalok, akik elégedetlenek voltak az akkori körülményekkel, elvándoroltak az Egyesült Államokba, Kanadába. Családok, akiknek még a háború előtt rokoni- vagy munkakapcsolatuk volt Belgiumban, azok áttelepültek oda.

A kezdeti ellenszenv a kitelepítettek felé hamarosan elmúlt. A helybéli németek azt tapasztalhatták, hogy szorgalmas, becsületes, családszerető emberek jöttek. Adenauer kancellár állítólag azt mondta, hogy Németország nem épülhetett volna fel olyan gyorsan a „Flüchtlingek” (menekültek) nélkül.

s.k.

 

Megosztás