Tiszta, virágos Budaörsért pályázat díjátadása

2020-10-11 | Közélet
A 2020. évi díjátadóra október 8-án, a vírusjárvány miatt, rendhagyó körülmények között került sor nem az önkormányzat dísztermében, hanem az épület mögötti parkban. Szerencsére az időjárás kedvezett, az őszi nap utolsó, langyos sugarai még bevilágították a kis teret, a természet közelségéhez szokott lelkes kertészkedőket nem zavarta meg a hűvösebb idő.

A megjelenteket Bíró Gyula alpolgármester úr köszöntötte, aki elmondta, hogy a várost gyakran kitüntették szép, gazdag virágos felületei miatt az országos Virágos Magyarországért versenyen. A helyi, kertszeretőknek szóló versenyt 15 év óta hirdeti meg az önkormányzat. Ebben az évben is értékes díjakat osztanak a helyi cégek támogatásának köszönhetően.

A Bíráló Bizottság négy tagból állt, vezetője Stift Nándor képviselő volt. Tagjai: Nagy Tamásné főkertész, Premetz Enikő képviselő és a Budaörsi Luntz Ottokár Kertbarát Kör részéről Nagy Sándor Lászlóné.
Öröm, hogy a nyertesek között a kertbarát kör két tagja is szerepelt, Baráthné Bátai Beatrix (különdíjas) és Szaplonczay (Polgár) Marianne (Családi ház és környezete kategóriában II. helyezett) is átvehette a fából készült emléktáblát, oklevelet, vásárlási utalványokat és virágot.
Itt van az őszi munkák ideje a kertekben: tél alá vetés, tavaszi hagymások ültetése, metszés, avar összeszedése és komposztra hordása, majd lombhullás után a lemosó permetezés. A kertek lassan nyugalomba vonulnak, s a kertkedvelők a tél alatt megálmodhatják, hogyan kezdjék az új szezont, mivel varázsolják még szebbé kertjeiket.
Az önkormányzat örülne, ha ez a város szépítését szolgáló verseny mindnyájunk gyönyörködtetésére minél szélesebb kört vonzana, ezért buzdítunk mindenkit, már most ősztől szépítse környezetét és vegyen részt a következő évi versenyen.
Vass István: Rabszódia egy őszi kertben – részlet

„Csapzottan tarka lett az a fényteli kerted,
Későn süt fel a nap, hamar homálylik,
Elfagytak, feketednek
Napraforgóid, dáliáid,
Még nyílnak, őszien égnek – már nem sokáig –
Napszomjas, késő helianthusok:
Az elmúlásból is itt körül az világít,
Ami nekünk meg nem adatott.
Piroslik már a kis meggyfád – milyen lesz,
Ha jön a nagy esőzés hirtelen?
Szebbek a rőt levelek, ha kerengnek
Nedves szelekben is tündérien.
Már várja a nemes, növényi sejtelem
Novemberi esők verését:
Itt győzni fog minden enyészeten
A szépség.”
s.k.
Megosztás