Hamar elszaladt az idő. A Gazdapiac 2024.június 8-án ünnepelte tizedik születésnapját. Az ünneplés fő attrakciója a Tündik Tamás vezette Szélrózsa Néptáncegyüttes Pacsirtáinak fellépése volt.
Tolmácsolásukban zenei kísérettel kedves dalokat hallhattunk,majd megkezdődött a születésnapi torta,és egyéb édességek, ezek között a nagyon finom túró rudi kínálása,amelyekért hosszú sorban várakoztak az ünneplésen résztvevő vásárlók. Aki ezek után a finomságok után még vágyott valamire, megkóstolhatta a finom cseresznyét és meggyet is.
Reméljük, hogy a Budaörsi piac a továbbiakban sem veszít a népszerűségéből. Hétről hétre bebizonyosodik, hogy a lakosság szereti a Patkó utcai piacot,és úgy tűnik megszokták a helyet is,amely közel van a tömegközlekedéshez,ezért jól megközelíthető és mint ahogyan az látszik, a gazdák is szeretik ezt a helyet. Hétről hétre jönnek és árusítják, a finom friss termékeiket.
S hogy mit hoz a jövő? Ahhoz hogy fedett csarnok fogadja az ide látogatókat,sokat kell tárgyalni úgy a hely kialakításáról, mint az anyagi feltételekről. De ezeken túl nem elhanyagolható a lakosság véleménye sem, őket is meg kell hallgatni, és ennek függvényében dönteni.
Boldog születésnapot Gazdapiac!