Védőnők napja –beszélgetés unokáim védő „nénijével”

2020-06-15 | Budaörs
105 éves a magyar védőnői szolgálat. Ebből az alkalomból beszélgettem Máténé Papp Mariannával, aki öt unokám szeretett védő „nénije” volt. Tőle tudtam meg, hogy csak Magyarországon van védőnői szolgálat, sehol máshol a világon.

-Én 31 éve dolgozom, ebből 26 éve Budaörsön. 2019 szeptembere óta nem területi, hanem iskolai védőnőként.

A védőnői hivatás alapjaiban nem változott, de az elvárandó feladatok mennyisége nem túlzok, ha azt mondom, hogy a sokszorosára nőtt. Ez egyrészről indokolt és hasznos, másrészről annyira időrabló, hogy a családokra fordítható idő mennyiségét csökkenti. Mivel a védőnők többsége továbbra is azt gondolja, hogy a személyes kapcsolattartás nagyon-nagyon fontos, nehezebb minden elvárásnak megfelelni.

Csodás dolog segítő szakemberként részt venni a családok, gyerekek életében, akik a bizalmukba fogadnak. Látni hogyan nőnek, gyarapodnak, hogyan válnak szülővé a párok a gyermekvállalással. Nincs még egy olyan szakember, akit ilyen szinten a család beenged bizalommal az otthonába és ez számunkra is megtisztelő.

Változtak a családok igényei is velünk kapcsolatban, szakmailag naprakésznek kell lennünk, ez elengedhetetlen.

Már hagyománnyá vált, hogy minden évben köszöntjük az Édesanyákat a Szoptatás Világnapja alkalmából. Komoly szervezés indul már a tavaszi hónapokban a védőnők részéről, hogy az augusztusi ünnepség jól sikerüljön. Sajnos az idei ünnep megtartása nagyon bizonytalan és az idő fogy. Meglátjuk. Köszöntés minden bizonnyal lesz, de lehet, hogy szerényebb formában, máshogy. Minden családdal kapcsolatban vannak kedves emlékeim, külön történetek.

Most főleg a kisiskolásokra és kamaszokra figyelek, más terület, de itt is vannak kihívások, ezért is szeretem.

s.k.

 

Megosztás