A könyvet nem olvastam, csak az ismertetőjét: „ismert mesék újraírt változatait alkották meg a szerzők, többek között meleg, leszbikus, transznemű, roma, örökbe fogadott, hallássérült és idős hősökkel találkozhatunk.”
Bódis Kriszta ezt írta ajánlásában: „Az ember varázslatos isteni kreatúra, a szivárvány színeinek sokféleségével és a szabadság felelősségével megajándékozva. A legfőbb feladatunk, hogy megtanuljuk elfogadni egymást. Nem lehet elég korán kezdeni a gyakorlását. Erre valók a mesék, gyerekeknek és felnőtteknek.”
Kedves Kriszta, mint nyugdíjas óvónő, 3 gyermeket felnevelő, 7 unokás nagymama, sőt dédnagymama, sok kérdés felmerült bennem. Tényleg szüksége van ilyen mesékre az óvodás nemzedéknek?
Kedves Klári, sokan úgy beszélnek sajnos erről a könyvről, hogy nem olvasták, szerintem ez nem helyes, hiszen, hogyan is alkothatnánk véleményt valamiről, amit nem ismerünk? Persze már a valódi megismerés is csak akkor lehetséges, ha elfogulatlanul, előítéletek nélkül próbálunk ismereteket szerezni. Ezt a nyitott megismerő magatartásformát pedig egész életünk folyamán érdemes gyakorolni, óvodás kortól kezdve. MInt pszichológus is osztom a pszichológus kollégák többségének állásfoglalását, vagyis, hogy a mesék kiemelkedő fontossággal bírnak az életünkben, mert azt mutatják meg, ahogyan a világ körülöttünk működik. A mesék éppen abban tudnak segíteni, hogy az olvasó eljusson egy saját, belső rendig, harmóniáig. Ahogy azt én is írtam az ajánlásban, a Meseország mindenkié fontossága és különlegessége a sokféleségben rejlik. A könyv olyan karaktereket jelenít meg, akik nem vagy nagyon ritkán szerepelnek mesékben, így a kötet mind az érintett csoportok, mind a többségi társadalom tagjainak fontos üzenetet hordoz. A könyvben megjelenő szereplőkhöz hasonló gyerekek számára a könyv azért jelentős, mert saját magunk elfogadása és pozitív önértékelésük szempontjából elengedhetetlen, hogy találkozzunk hozzájuk hasonló, pozitív hősökkel, akik példaképként szolgálhatnak ahhoz, hogy a csoportot, amelynek tagjai vagyunk, pozitív színben lássuk. Egy roma hős például mindenképpen ilyen üzenetet hordoz.
Óvónői pályámon végig azt tapasztaltam, hogy a 6 évesek nagyon is jól megtalálják a helyüket a maguk korcsoportjában. A szabadon választott játéktevékenység idején a lányok a konyhában tüsténkedtek, a fiúk meg egyből a kisautó, a vonat után nyúltak, építettek. Volt egy kedves fiúóvodásom, aki szeretett a lányokkal a konyhában tevékenykedni, de ő volt az apa! Lehet, hogy maradinak tartasz, de nem kellene ezt „fentről” megzavarni.
Szerintem ezt nem zavarja meg semmi. Ha valaki fontosnak tartja a hagyományos szerepekre nevelni a gyerekét, szíve joga, de az sem ördögtől való, ha egy fiú szeret főzni, és egy lány pedig szeretne miniszterelnök lenni. Változik a világ a fiú-lány szerepek tekintetében is. És milyen jó, hogy a lehetőségek egyre nyitottabbak fiúknak és lányoknak egyaránt, hogy teljes, testi, lelki, szellemi értelemben gazdag életet élhessenek. A Meseország mindenkié könyv olvasása nem kötelező. Megjegyzem továbbá, hogy minden meseolvasás esetén fontos az interaktivitás, amiben a gyerek kérdezhet és kérdéseire beszélgetések során eligazodási pontokat kap. De a beszélgetést és olvasást sem kell erőltetni. Nem létezik olyan, hogy túl korai érzékenyítés, ezt kutatások bizonyítják, tudományos tény tehát, hogy ha a történet és a szöveg az adott korosztálynak megfelelő, akkor nem okoz semmilyen kárt. A könyv ezek alapján kiváló érzékenyítő eszköz lehet a gyermekeknek, hiszen az ő nyelvükön mesél olyan emberekről, akik velünk élnek, de nem feltétlenül találkozunk velük a mindennapokban. Tehát így értettem, hogy a világ sokszínűségének megértéséhez kifejezetten hozzásegíthet a könyv.
Tanultam gyermeklélektant, ami szerint ebben a témában nem kell a gyermeknek arra választ adni, amit nem kérdez. Vagyis, miért kellene neki a homoszexualitásról beszélni, amikor nem érdekli, azt sem tudja, miről van szó?! A szexualitásról sincs fogalma, nemhogy a transzszexualitásról! Ez a téma nem nekik való! Majd eljön azaz idő, amikor felfogja. Mindent a maga helyén, a maga idejében.
Ha a gyerek nem szeret egy mesét, akkor ne olvassuk neki. Ha retteg a farkastól, vagy ki leli a hideg a pofátlan Kacor királytól semmiképpen ne olvassuk azt se neki. De szerintem ez ennek a könyvnek a kapcsán sem merül fel. Én például utáltam szegény Hamupipőkét. Szerencsére nem is olvasták tovább a szüleim. A kérdésed ott nem stimmel, hogy nem a homoszexualitásról szól a könyv. hanem úgynevezett műmesékben szerepeltet olyan embereket, akik a társadalom peremére szorult csoportok tagjai, vagy valamilyen szempontból mások, mint a többség. Vannak a kötetben egyszülős családban élő gyerekek, vér szerinti szüleivel találkozó örökbefogadott hős, „kisfiús” kislány, a szobáját dekorálni akaró királyfi, roma szereplők, királyfihoz vonzódó királyfi és születési nemét megkérdőjelező és megváltoztató hős. És persze, ha valamelyik mese nem tetszik a gyereknek, nem kell neki olvasni.
Vannak a könyvben más témák is – a hátrányos helyzetben lévőkről is szólnak mesék. Az érzékenyítést én a szüleim magatartásából, példájából kaptam és nem könyvből tanultam.
A példák nagyon fontosak és a könyvek nem helyettesítik a szülői, nevelői jó mintákat, viszont megerősíthetik. Az a jó, hogy a pszichológia tudománya ezt a kérdést is körbejárta, és a kutatások azt igazolják, hogy a könyvek hozzásegíthetnek egy elfogadóbb, békésebb és egyenlőbb emberi együttélés és társadalom kialakulásához. Keresztény emberként kifejezetten cselekszem és imádkozom ezért a békés együttélésért. Örülök, ha ez az üzenet könyveken keresztül is eljut az emberekhez. Íróként is ez az ars poetica-m.
Gyermekeid már kinőttek az óvodás korból, de annak idején te meséltél nekik a gender-témáról?
A gender téma az egy tudományos kérdéskör, amiről én is egyetemi tanulmányaim során találkoztam. Tévedés volna azt gondolni, hogy valaki képes a gender témáról mesélni, ez a könyv sem teszi, én sem tettem. A Meseország mindenkié című könyv esetében is fontosnak tartom a fogalmak helyes használatát, például a nemi identitás (megélt társadalmi nem, mely megegyezhet a biológiai nemmel) és a szexuális orientáció (szexuális és/vagy romantikus vonzalom) közötti különbségtételt. Nyilván a mesékben ez nem ilyen tudományos módon jelenik meg. Én kifejezetten kerestem azokat a műalkotásokat, amelyekben az identitás kérdése, a nemi szerepek megfelelően tükrözik a kor valóságát, amiben a gyerekeinket neveljük.
Gondoltad,hogy ekkora tiltakozó hullám indul meg?
Nem lep meg, mert egy ideje elképesztően intoleránssá vált a társadalom. Az emberek gyűlölködnek, nem fogadják el a másikat, ha az nem olyan, mint ők. Ezt a politikai propaganda is gerjeszti. Nem ez a könyv, hanem a könyvre adott reakciók az igazán ijesztő, mert az emberekben lévő agresszió szintjét mutatják. A reakció hevessége pedig politikai hecckampány, aminek egyszerű célja van: az emberek egyre növekvő létbizonytalanságban élnek, amit a pandémia csak fokoz. Előbb utóbb a kormányt és a politikusokat hibáztatnák azért, mert nem jól vezetik az országot. A politikusok és kiszolgálóik bűnbakokat keresnek, a bűnbakok arra jók, hogy a nép levezesse a feszültségét. Ellenség képet kell kialakítani, az elégedetlenséget oda irányítani. Most egy könyvre. Ez a feszültség pedig egyre nagyobb az emberekben, hiszen ki tudja mi lesz holnap. Sajnos az ellenségkép gyártás nagyon káros jelenség és láttuk, hogy a történelem során ez mindig tragédiához vezetett.
Hivő emberként mondom, hogy a szeresd Istenedet és szeresd felebarátodat, mint önmagadat törvénye máig a legfontosabb törvény. A másik ember elfogadása a hitetlen számára is a békesség lehetőségét adja a békétlenséggel és gyűlölködéssel szemben. Az általam ajánlott könyv ehhez ad segítséget, és ehhez ad segítséget az általad ajánlott szülői, nevelői jó példa mutatása az elfogadásra. Ezek erősítik egymást. A hecckampány, ami ezt a könyvet bedarálja, nem az elfogadásról szól, hanem ellenkezőleg. Ezért ez a felháborodás és támadássorozat nem mutat jó példát. Sőt. Az agresszió és a támadások eluralkodásához fog vezetni, ami mindnyájunkra visszaüt sajnos, mert egy olyan gyűlöletspirálba húz minket, amiből nagyon nehéz kimaradni. De meg kell próbálni, ha már megakadályozni nem tudjuk, legalább ne fokozzuk, ne gerjesszük mi is. Beszélgetni mindenről érdemes, de nem mindegy, hogy milyen hangnemben. A könyvdarálás, az indulatgerjesztés, a sokszor szándékosan téves értelmezések terjesztése nem beszélgetés.
Miért fenyegették meg vajon Schittl Esztert, a petíció elindítóját?
Ez már egy öngerjesztő kör, és a korábbi kérdésedre adott válaszomban benne van a magyarázat.
Kriszta, és is aláírtam a tiltakozó petíciót.
Klári, én egyiket sem írtam alá, de ajánlom a könyvet, mert egyetlen, szelíd üzenete van: az elfogadás. Viszont semmiképpen ne olvassa el az, akiben berzenkedést vált ki. Erőltetni sem kell. Legyünk türelmesek egymáshoz.
s.k.
