Mozart utolsó zenekari művét, az A-dúr klarinétversenyt halála előtt két hónappal komponálta. A művet egy kiváló bécsi klarinétművesznek, Anton Stadlernek írta. Eredetileg G-dúr basszetkürtversenynek szánta, de aztán Stadler a basszetklarinét javára döntött (ami egy – nagy terccel – mélyebb hangterjedelmű hangszer). A zenekar oboák nélkül, fuvolákkal, fagottokkal és kürtökkel színezett lágy hangzásával a klarinétot ellensúlyozza, kiemelve ezzel a klarinét karakterének sokrétű árnyalatait. Mozart felülmúlhatatlanul aknázta ki a hangszer adta lehetőségeket, elsőként figyelt fel a klarinét nemes és kifejező voltára…(wordpress.com/)
A-dúr klarinétverseny K. 622
„Nagy” G-moll Szimfónia
„A d-mollban komponált darabok mellett – a végzet terhét hordozó d-moll zongoraversenyhez hasonlóan ez a hangnem adja démoni alaptónusát a Don Giovanni című operának, és ez a Requiem hangneme is -, kiemelkedőek a g-mollban született alkotások is. Elég csak a 25-ös sorszámot viselő „kis” g-moll szimfóniára vagy a szintén g-mollban írt vonósötösre gondolnunk, de szintén említhetnénk a hasonló hangnemű zongoranégyest, és akkor még nem beszéltünk a nagy g-moll szimfóniáról, amely Mozart legszemélyesebb hangvételű szimfóniája. Míg az egy hónappal korábban keletkezett Esz-dúr szimfónia az élet boldogabb, fényesebb oldalát mutatja be, addig ebbe a művébe Mozart beleszőtte mindazt a keserűséget, amit először a fiatalkori „kis” g-moll szimfóniában jelenít meg.
Érdekességképpen említjük meg, hogy Beethoven, aki nagyon jól ismerte ezt a művet, az utolsó tételből nyert inspirációt a Sors-szimfónia harmadik tételéhez…” (fidelio.hu)
(SzK)
