Én nagyon is értem, hogy a hatalom miért bélyegezte meg a Dögkeselyűt azzal, hogy ez egy krimi, meg hogy ez a legjobb magyar, meg eddig még nem volt, és most már van. Azért volt, mert ezzel el tudták kenni a problémát, amiről a film valóban szólt: rájöttek arra, hogy ez a fennálló szocialista rendszernek az egyik legkeményebb bírálata, és ezt akkor elütötték azzal, hogy hát ez egy jó kis magyar krimi – mondta András Ferenc az általa rendezett, a Berlini Filmfesztiválon a Berliner Morgenpost közönségdíját elnyert, a magyar filmkritikusok által a legjobb férfi alakítás díjával (Cserhalmi György) kitüntetett Dögkeselyűről egy öt évvel ezelőtt készült interjúban (Filmanatómia: Az akciófilm).
Kétségkívül, a Dögkeselyű nem csak azzal keltett (világszerte) feltűnést a bemutató idején, hogy bűnügyi történettel színesítette a szocialista magyar filmgyártás meglehetősen szürke műfaji palettáját, hanem elsősorban azzal, hogy cselekményének szinte minden elemével kikezdte a korszak kultúrcenzúrájának a rendszer- és társadalomkritikára vonatkozó tilalmát, ugyanis közhelyektől és állami propagandától mentesen, bátran mutatta be az 1980-as évek elejének budapesti valóságát.
Valójában a Dögkeselyű nem is kimondottan krimi (amennyiben a műfajt szigorúan a nyomozással foglalkozó cselekményre szűkítjük), hanem olyan, realista bűnügyi film, amelyben egy meghasonlott értelmiségi, egy mérnökből lett taxis – eleinte a tőle ellopott pénzért, később az erkölcsi igazságérzete miatt folytatott – bosszúhadjárata során pontos képet kap a néző a késő kádári korszakról, sőt, a szocialista berendezkedés teljes kudarcáról.
A Dögkeselyű tehát leginkább izgalmas („gerillamódszerekkel”, azaz útvonalbiztosítás és rendőri kíséret nélkül kivitelezett, ugyanakkor a magyar filmtechnika szempontjából úttörő) autós üldözéssel fűszerezett, bűnügyi filmnek álcázott rendszerkritikus szerzői film (ezekre pedig korábban is jellemző volt a hol finomabb, hol bátrabb társadalombírálat).
Kilátás a hegyről. Budaörs Kőhegy, Felsősor utca felett. A házak évről-évre feljebb kúsznak a hegyoldalakon.
De ha „egyszerű” bűnügyi filmként kezelnénk is a Dögkeselyűt: András Ferenc mindenképp új alapokra helyezte a magyar bűnfilmet azzal, hogy szakított a proletárdiktatúrában „hagyományos” (a cenzorok szűrőjének kedves) felfogással, miszerint a bűn kívülről (értsd: a kapitalista nyugatról) érkezik (kémek és szabotőrök), a mindig „egyenarcú” és „jóságos” rendőrség hozzáértéséhez és erkölcséhez pedig kétség sem férhet (elvégre a „kikezdhetetlen” rendszert szolgálják és védik).
Ehelyett a Dögkeselyű olyan Budapestet (és vele együtt egy olyan szocialista, korai „vadkapitalista” közeget) ábrázol, amelyben (épp a szocializmus ellentmondásai miatt) jóformán lehetetlen tisztességes módon boldogulni, pontosabban, aki szeretne kicsit jobb életszínvonalat magának, az szükségszerűen azt keresi, hol lehet kijátszani a rendszert (vagy csak átverni a másik embert). A gerinces, Cserhalmi György által megformált Simon József bukása a rothadó és szétmálló szocialista társadalomban: elkerülhetetlen.
Pillanatkép a víkendből, balra az Úthegy kúpja
Nem a Dögkeselyű volt az első, Kádár-korszakban készült magyar film, amelynek főszereplője megkeseredett értelmiségi, de az első, amelyben a főhős elkeseredésében cselekszik és már nem hajlandó a megalkuvásra.
Életemben először végigcsinálok valamit – mondja Simon a túszul ejtett nőnek (Maria Gładkowska). Ekkorra már nyilvánvaló, hogy eddig sem a bátorság hiánya akadályozta bármely elképzelésének megvalósításában, hanem a tehetséget és erkölcsös boldogulást gátló rendszer, amelynek rendőrsége arra is képtelen, hogy időben igazságot szolgáltasson a meglopott taxisnak, mert mindenkinek egyszerűbb az áldozatot bűnösként kezelni.
Amit pedig Simon József véghezvisz, az nem is elsősorban a jellemzően temetéseken portyázó tolvaj öreghölgyek megbüntetése, vagy a fél budapesti rendőrség felültetése, hanem a saját erkölcsi mélyrepülésén keresztül (hiszen egy ponton túl az általa elkövetett cselekmények már nem állnak arányban az őt ért kárral) annak a következetes bizonyítása, hogy a szocializmus posványa – a rendszer által kialakított szürke hiénaközömbösség – végletesen képes lerántani egy többre érdemes embert.
(Forrás: origo.hu)
Képek forrása: RetroFilmekForgatasiHelyszinei
SzK
