A 149 éves Budapest története 2.rész

2022-11-20 | Budaörs
A 2022.november 17-én 149-ik születésnapját ünneplő Budapestről közölt cikksorozatunk befejező részéhez érkeztünk.Az első részben megismerhettük fővárosunk múltját az ókortól egészen a XIX.századig, ,amikor a két város Buda és Pest összetartozásának és egymásrautaltságának megfogalmazójaként 1829-ben Széchenyi István javasolta először nyilvánosan, hogy Pestnek és Budának Budapest néven egyesülnie kell.

Forradalom és szabadságharc

1848-ban a forradalom idején Pest Magyarország központja lett. Az 1848-ban született törvények kimondták, hogy évente Pesten kell összehívni az Országgyűlést, és Buda-Pesten lesz a magyar kormány székhelye is. Pesten összpontosult a függetlenségi mozgalom is: ott alakult meg a szabadságharc vezetésére a Honvédelmi Bizottmány, és Kossuth Lajos is ott kezdte el toborozni a honvédsereget.

Összesen két hónapig volt Pest és Buda a szabadságharc vezetésének a kezén. 1849. június 24-én Szemere Bertalan miniszterelnök rendeletet adott ki Pest, Buda és Óbuda egyesítéséről. Ekkorra azonban a császári csapatok már Pest felé nyomultak. A pesti polgárok közül több mint harmincezren elmenekültek, és július 8-án Kossuth és a magyar kormány is eltávozott Pestről. 1849. július 19-én Haynau táborszernagy, Magyarország katonai parancsnoka kiáltványban hirdette ki a rendkívüli állapotot. A katonai parancsnokság pedig hozzálátott Pest-Buda erődítménnyé való kiépítéséhez. Ekkor készült el a Gellért-hegyen a Citadella és megerősítették a Budai vár támfalait is.

A városegyesítés évei

A bécsi politikának azonban nem sikerült tartósan csökkenteni Pest befolyását. A város tovább gyarapodott és növekedett. A 1867-ben, a kiegyezés után, amikor I. Ferenc József magyar király is lett Pesten hozzákezdtek a nagy urbanizációs feladatok végrehajtásához. 1872-ben pedig az országgyűlés megszavazta az egyesített Budapestről szóló törvénycikkelyt. Az új városi választások után 1873. november 17-én, az ünnepi közgyűlést követően az új testületek átvették a város irányítását. A város első főpolgármestere Ráth Károly lett, polgármesterré pedig Kammermayer Károlyt választották. Ebben az időben került a város fejlesztését irányító Fővárosi Közmunkák Tanácsának élére báró Podmaniczky Frigyes. Vezetése alatt a tanács olyan programot hozott létre, amely felölelte a Duna budapesti szakaszának szabályozását, rakpartok, közraktárak, hidak, bulvárok, egy központi pályaudvar és egy vasúti híd építését, valamint a főbb útvonalak szabályozását. A városrendezésre 1870-ben írtak ki pályázatot, amit Lechner Lajos építész nyert meg. Őt a főváros középítési igazgatójának nevezték ki.

Ettől kezdve állandó építkezési területté vált a város. Nekifogtak a pesti utcák tömeges kiszélesítésének, meghosszabbításának, rendezésének. 1871-ben elkezdték építeni az Andrássy utat, és még ugyanebben az évben törvény született a Nagykörút építéséről. Elkészült a második Duna-híd, a Margit-híd is.

A kiegyezés után indult meg a tömegközlekedés kiépítése is. A Kálvin tér és Újpest, valamint a Lánchíd és Óbuda között sínen közlekedő kocsik szállították az utasokat. 1887-ben pedig forgalomba állították a mai villamos ősét a Nagykörúton. 1870-ben megindult a Várhegyre a Sikló, négy évvel később pedig a Szabadság-hegyre a Fogaskerekű. Az 1880-as évek második felében kiépült a Cinkota és Soroksár közötti, valamint szentendrei HÉV. A korszak másik két vívmánya a távirda és a telefon. 1874-ben nyílt meg a Központi Távirda, öt évvel később pedig megkezdődött a telefonhálózat kiépítése. A városban megjelent a sajtó, mint intézmény. Felépült a József körút sarkán a Budapesti Hírlap újságpalotája, ami egy épületben egyesítette a szerkesztőséget, a kiadót és a nyomdát. Sorra nyíltak a polgári lét fontos helyszínei a kávéházak és mulatók: a New York kávéház, a Centrál, a Japán Kávéház, vagy a Somossy Orfeum. 1884-ben pedig elkészült az Ybl Miklós tervezte Operaház is.

Millennium

A korszak csúcspontja a millennium éve, 1896. volt. Ebből az alkalomból országos kiállítást rendeztek. A budapesti kiállítás épületei a Városligetben kaptak helyet. Az itt megépült új épületekben mutatták be Magyarország mezőgazdaságát, iparát, kereskedelmét, kultúráját, tájait, városait. Erre az alkalomra kiépült Európa első földalatti vasútja, a Kisföldalatti is. A lipótvárosi Duna-parton ekkor már olyan előrehaladott állapotban volt az Országház építése, hogy ünnepi ülését már az új kupolacsarnokban tarthatta meg a Tisztelt Ház. A gótikát visszaálmodó épület felavatására 1902-ben került sor. A város belterülete ekkor már egészen a mai Szent István körútig terjedt, ott épült fel a pesti polgárság színháza, a Vígszínház. A körút másik végéhez közel pedig elkészült az Iparművészeti Múzeum szecessziós épülete.

A két világháború időszaka

A XX. század elejének meghatározó fővárosi személyisége Bárczy István polgármester, aki működése során a magyar városok szervezetének felállításán keresztül kísérletet tett a városi polgárság megszervezésére is; s míg Budapesten nemcsak az ország gazdasági és szellemi, hanem politikai életének a túlsúlya is érvényesült – s ez éreztette hatását a mindenkori városvezetésben – addig Bárczy polgármestert a budapesti várospolitika erőteljes képviselete jellemezte.

Az első világháború szenvedéseire a főváros népe 1918-ban az őszirózsás forradalommal válaszolt, 1919. márciusától pedig a négy hónapig tartó proletárdiktatúra hagyott mély nyomot polgárainak életén és világnézetén. A trianoni határokkal megkisebbedett ország fővárosának politikai súlya és szerepe még tovább növekedett, jóllehet a főváros és a kormány kapcsolatára a “bűnös város” koncepció nyomta rá bélyegét, s utóbbi úgy próbálta csökkenteni Budapest súlyát az ország életében, hogy törvény által korlátozta belső önkormányzatát (1930:XVIII.; 1934:XII. tc.). Minden adminisztratív korlátozás ellenére azonban a főváros rendelkezett saját vagyona felett, önálló gazdálkodást folytatott, a városi adók bizonyos hányadával számolhatott bevételei között – s vezetői igyekeztek a világvárosi szerepkörnek megfelelni. A főváros körül kialakult egy agglomerációs gyűrű, melynek falvai, községei ezer szállal kötődtek a fővároshoz. Nagy-Budapest létrehozására azonban a 2. világháború előtti városatyák nem vállalkoztak.

A jelentősen megcsonkított autonómia birtokában a városvezetés cselekvésképtelennek bizonyult az 1940-es évek eseményeivel szemben, tehetetlenül szenvedte el a nyilas rémuralmat, lakossága egy részének elhurcolását – s végül egy esztelen háború pusztítását, amelynek eredményeképpen Budapest az egyik legtöbbet szenvedett, leginkább lebombázott, elpusztított városa lett Európának.

A centralizáció évei

1945-ben az országgal együtt romokban heverő főváros ismét az országos politika színtere lett elsősorban. Az újjáépítés heroikus munkájára, az élet újraindítására a fővárosban a Budapesti Nemzeti Bizottság vállalkozott. A Bizottság azonban nem válhatott a többpárti várospolitika demokratikus fórumává. Az 1948-ban hatalomra került Magyar Dolgozók Pártja által 1950-ben bevezetett szovjet típusú tanácsrendszer ugyanis a demokratikus fejlődés hagyományaival való végleges szakítást jelentette. A centralizált vezetés semmiféle helyi – történeti – érdek érvényesülésének nem adott lehetőséget. Bár a fővárosban élt az ország lakosságának egyötöde, az ipari termelés 60 %-a innen került ki, s a tudományos élet képviselőinek 80 %-a a fővárost választotta lakhelyül, Budapest csupán a 20. megye volt az ország 19 megyéje mellett. Az egyesítéskor létrehozott 10 kerület 1930-ban 14-re bővült, s most 1950-ben, a peremvárosok és községek bevonásával – azaz Nagy-Budapest létrehozásával – 22-re nőtt.

A főváros – új – képviseleti testülete a Fővárosi Tanács volt, élén a Végrehajtó Bizottsággal, mely nem csupán szakigazgatási, hanem politikai szervezet is volt, s amely szervezetben a politikai megbízhatóság számított és nem a szakértelem, a hozzáértés. A főváros teljesen elvesztette gazdasági önállóságát. Bevételeivel a kormány rendelkezett, s az ország tervutasításos gazdasági rendszerében a főváros a központi – azaz állami – forrásból igényelte a működéséhez szükséges anyagi keretet. Költségvetésében előre meg kellett terveznie a várható bevételek és kiadások mellet a – veszteséget, a hiányt is (!), miközben Nagy-Budapest agglomerációs gondjainak megoldása is súlyos teherként jelentkezett költségvetésében. Az 1954:IX. és X. tc. – a tanácsokról és a tanácstagok választásáról – a túlszabályozott állami irányításon próbált enyhíteni – csekély eredménnyel.

Az 1956-os forradalom

1956 őszén Budapest ismét a forradalom városa lett. Az ötvenes évek politikai elnyomása, az idegen – szovjet – megszállás elleni tiltakozás elsőként a magyar fővárosban robbantott ki fegyveres harcot. A forradalom október 23-án diáktüntetéssel kezdődött, és még aznap éjjel a Rádió épületénél lövöldözésbe torkollott. Hamarosan a hadsereg segítségével a néhány napig győztes forradalom Nagy Imre miniszterelnök vezetésével megkísérelte az “emberarcú szocializmus” megvalósítását. A forradalmat azonban a szovjet katonai túlerő leverte, s alig több mint tíz évvel a világháború befejezése után másodszor is szétbombázták Budapest belterületét. A megtorlás, a kivégzések levezénylésére pedig Kádár Jánost nevezték ki.

A legvidámabb barakk

Az ország új vezetésének a feszültségek oldása érdekében többet kellett foglalkoznia az emberek életviszonyaival. A lakásgondok megoldására elindult a lakótelep-építési program, csökkentek a lakosság megélhetési gondjai. A szocializmus kirakat-városa lettünk. Kádár János hosszú uralma a korlátozott jogok mellett a keleti blokk leginkább nyitott országát, viszonylagos jólétet és biztonságot hozott. Az irányítás központja továbbra is Budapest maradt, az állam és a párt szervei mind a fővárosban helyezkedtek el. Megkezdődött a város újjáépítés is, aminek azonban rengeteg hiányossága is volt. A lakótelepi építkezések elvonták a hatóságok figyelmét a Belváros háborús sérüléseiről. Ha néhány házat helyre is állítottak, azt gyakran rossz minőségű anyaggal tették, és az olcsó megoldások érdekében számtalan – még meglévő – eredeti emléket is elpusztítottak.

A rendszerváltás

A nyolcvanas évekre egészen meglazult a diktatúra, és időnkénti retorziókkal számolva már működni tudott a föld alatti ellenzék is. Az egyik legfontosabb szamizdat kiadó, az AB Kiadó 1981-től folyóiratot is működtetett Hírmondó címmel. A 80-as évek végére ellankadt a kormányzat ébersége, és elfáradt a Szovjetunió is. 1988-89-ben óriási demonstrációkat szerveztek Budapest utcáin, a dunai vízi erőmű felépítése ellen, erdélyi tüntetés alkalmából, vagy az 1956-os hősök gyászszertartásán.

  1. őszén a parlamenti választásokat követően lezajlottak az önkormányzati választások is. Budapest főpolgármestere Demszky Gábor (SZDSZ) lett, aki 20 éven át vezette a várost. 2010-ben jobboldali vezetése lett a fővárosnak, Tarlós István lett Budapest első embere, akit 2014. október 12-én újraválasztottak. “

A budapest.hu oldalán általunk most közzétett cikksorozat csak  2014-ig foglalkozik fővárosunk történetével. Az ezt követő évek történései, a mai jelenünk, már egy új fejezetet érdemelnének.

Forrás :budapest.hu

Major Edit

Megosztás