Budaiföld bányászok és a piktortégla készítők – ez a két foglalkozás szorosan összetartozott hajdanában.
Sok budaörsinek adott munkát, megélhetést ez az iparág. Budaörs hegyeiben ma is láthatunk elhagyott piktortégla üregeket. Oda bemerészkedni szigorúan tilos és életveszélyes.
Az 1880-as évektől folytattak budaiföld-bányászatot a környéken. A bányászok kora tavasztól késő őszig feljártak a Frankhegy oldalába. Szűk tárnákat vágtak a hegybe, kötelet erősítettek az oldalába, azon ereszkedtek le. Karbidlámpával világítottak. Csákánnyal felszerelkezve, gyakran térden csúszva keresték a fehér agyagot. Ami néhol 10-15 cm vastagságú volt, máshol másfél méter is lehetett. Vesszőkosárba, az úgynevezett svingebe lapátolták és kézben kihordták az ott várakozó lovas szekérre. A kocsit a célnak megfelelően átalakította a gazdája úgy, hogy a föld ne hulljon ki. A teher 25-30 mázsa is megvolt, ezt csak az erős, muraközi lovak tudták elhúzni. Egy nap egy fuvaros 3 fordulót is megtett nehéz rakományával.
Egykori bánya bejárata. Tilos és életveszélyes a bemenet!
Ha a bányászok élete nehéz és veszélyes volt, de legalább olyan kockázatos volt a szállítómunkásoké is. Írásos emlékek vannak arról, hogy a kőhegyi remetére, Wendler Ferencre ráomlott a föld, de a társai a csodával határos módon élve kimentették. Ezt ő kápolnaépítéssel hálálta meg a Szűzanyának.
A régiek még említenek olyan sajnálatos esetet, amikor a több mázsás terhével araszolt le egy lovaskocsi a hegyről. A fék elromlott és a kocsi a vízmosásba zuhant, maga alá temetve embert és lovakat.
A fuvarosok a rakományukat a piktortégla-készítő telepre szállították. Több is volt a községben, a legnagyobb a mai Városháza környékén, az akkori Luncz kocsma mellett működött.A feldolgozást nagyrészt a Szakály, Zirkelbach, Mayer, Dörflinger, Wendler, Herzog, Huber és az Eppich családok végezték.A telepen a munkások az agyagot beáztatták, kapával forgatták, míg egységes masszát nem kaptak. Ezt a műveletet férfiak folytatták. Ezután az asszonyok fából készített sablonokba töltötték, és a napra tettek száradni. A még lágy téglába vasbélyegzővel beleütötték a tulajdonos nevét. A munkásnők estére tetőtől-talpig agyagosak lettek.
A kész téglákat fuvarosok szállították a fővárosi építési telepekre. Ott a szobafestők megvásárolták és alapozó fedőanyagnak használták. A szintetikus festékek megjelenésével már nem volt szükség a piktortéglára.
fotó: budaörsi piktortégla készítők
s.k.
