A Budaörsi Advent más az idén

2019-12-17 | Közélet
Többen észrevették már budaörsi ismerőseim, hogy hiányoznak 2019-ben a nagy koncertek, neves előadók, a rengeteg, változatos program, amiből mindenki kedvére válogathatott. Mi történhetett?

Próbáltunk utána járni, mi az oka az idei megváltozott helyzetnek. A programsorozatot 2006 óta egy budaörsi civil egyesület, a Szent Tarzíciusz szervezte. Ők állították a nagy adventi koszorút a katolikus templom mellett, a gyertyagyújtások hangosítását, világítását ők intézték, a díszes adventi bögréket ők rendelték – és ez csak a jéghegy csúcsa.

A kezdetekről így nyilatkozott 2015-ben az egyesület egyik oszlopos tagja, Főcze Károly:
„Az elhatározást tettek követték és 2006 telén a Templom tér frekventált részén már állt is városunk első kültéri adventi koszorúja. Az elmúlt évek során sikerült hagyományt teremtenünk… Örömmel és kellő mértékű lelkesedéssel tölt el minket a jövőre nézve az a tény, hogy a Budaörsi Advent programsorozat egyre népszerűbb városunkban és a környező települések lakói körében egyaránt. Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy rendezvényünk négy héten át tartó rangos eseménynek számít Budaörsön és perspektivikus céljaink nem is lehetnek mások, mint hogy a kivívott nívót megtartsuk, illetve növeljük.” (Forrás: brke.org)

Forrásaink megerősítették, hogy a városvezetés idén – eltérően az elmúlt évektől – nem biztosított a Tarzíciusz Egyesületnek semmilyen anyagi hátteret a programokhoz. Elég érthetetlen ez a hozzáállás: Talán személyes okok vezették ebben városunk vezetőjét? Úgy hírlik, a pénzt odaadták volna más egyházi közösségnek az advent kapcsán, de hát nem egyszerű 2-3 hét alatt előadókat szerezni és mindent megszervezni – főleg, ha az általunk ismert keresztény közösségeknek ez nem is profilja.

Így most szerény, de azért szép, bensőséges adventünk van és „hazai” anyagból dolgoznak, akik ezt eddig is tették. Az valósul meg, amelyet adományokból, felajánlásokból, netán saját zsebből sikerül létrehozni.
SzK

Utóirat: Wittinghoff Tamás polgármester szerint – ahogyan a december 11-i testületi ülésen elhangzott – azért nem kapta meg a szóbanforgó egyesület az 5 millió forintos támogatást, mert vezetője mert elindulni képviselőjelöltként (nem került be, ami már októberben kiderült!) + a budaörsi KDNP gazdasági vezetője is. A polgármester szerint a BFE-s képviselők közül senki sem tevékenykedik egy budaörsi civil szervezetben sem (ennek utánajárunk). Különben is, így is van advent (ebben igaza van), programok is akadnak, nem is kell a több mint tíz éve megszokott támogatás…

 

Megosztás