Eljött újból az ősz. Az év számomra legszebb ideje ez, aranyló, rőt vörös színek mindenütt. Még nincs egy éve annak hogy szabadon utazhattunk bármerre a világban.Aki tehette bepakolta emlékeit a hátizsákba. Nekem az alábbi került a többi sok szép emlék mellé. Szlovéniai utazásunk folytatásaként Velence következett.
Egy több napos Szlovéniában tett utazást követően egy hosszú kilométereket követelő de annál szebb tájakon átvezető út után Olaszország tengerpartjára érkeztünk Lido Jesolóba. Ott volt a szállásunk , és várt már bennünket a finom vacsora. Mindenkinek jót tett a forró fürdő majd este az olaszoknál elmaradhatatlan passta, ahogyan ők nevezik, nem más mint a főtt tészta paradicsom mártással tetézve és parmezán sajttal meghintve. Természetesen ez csak az előétel volt, a következő fogás nélkül éhesek maradtunk volna.
Éjszaka hatalmas vihar tört ki és oda lett a szép, felhőtlen jó időnk. Szakadt az eső egész éjjel és reggelre minden csupa szürkeség lett. Hideg, és eső. Reménytelennek tűnt az egész nap. Kora reggel Lido Jezolóból keltünk át a csatornán, szakadó esőben behajóztunk, majd egy óra múlva kikötöttünk Velencében, a Szent Márk téren. Emlékeimben, Velencében mindig süt a nap. Most azonban ólomszürke ég fogadott bennünket. De a cölöpökre épült város, mely 210 kis szigetet köt össze egymással, mit sem változott. A szigetek között kis és nagy csatornák alakultak ki, ezeken zajlik nap, mint nap a forgalom. A vaporettók vagyis a vízibuszok szállítják az utasokat, valamint a gondolák. A temetőt is vízi úton lehet megközelíteni.
Patinás, gyönyörű paloták sora mellett haladtunk a Dozse palota bejárata elé. Útközben láttuk a sok-sok gondolát, amelyek ott sorakoztak szomorúan, esőtől áztatott védőhuzatba bújtatva. A gondolákat mind feketére festik. Ki tudja miért?
A Dózse palota, amely gótikus stílusban épült, akárhányszor is jársz ott, mindig nyújt új látnivalót. Hiszen olyan sok a műalkotás, hogy azt egy alkalommal nem lehet sem megnézni, sem pedig emlékeinkbe zárni. Aki teheti, ebbe a városba ha már volt is ott már, még egyszer biztosan ellátogat. Elmegy egyszer húsz évesen, mert akkor mondjuk éppen szerelmes. Majd negyven évesen újra elmegy megkeresni az elveszett fiatalságot, és a boldogságot. Hisszük hogy ott még vár ránk és bizonyára megtaláljuk. Láttam most is egymásba boruló, egymást átölelő párokat, ahogyan andalogtak a Rialto hídja felé. Szépek voltak és fiatalok. Bölcs mosollyal néztem utánuk.
No de hagyjuk a romantikát. Inkább nézzük meg a Dózse palota termeit. A tárlat kétszer annyit mutat, mint mondjuk húsz évvel ez előtt. Veronéze, Velazquez, Boticselli festményei, freskói mindenütt. Hogy mi mindent tudtak elődeink! Gyönyörű a tanácsterem, mely 54 méter hosszú, 25 m. széles és 12 méter magas. Mennyezete csupa arany faragás, melyek csodálatos freskókat fognak közre. A Dózse palotában tartózkodtak a miniszterek, és itt voltak a különböző hivatalok. A várótermekben, ahol az ügyeiket intézők várakoztak, minden falon hatalmas festmények sorakoznak, melyek tapétaként szolgáltak .
A várószobák és a fogadószobák között egy nyíláson át lehetett bedobni a rágalmazó, feljelentő leveleket. De minden egyes rágalmat jól meg kellett gondolni azokban az időkben, mert ha bebizonyosodott, hogy hamisak, a feljelentő kapta azt a büntetést, amit ő másnak szánt.
Ki gondolná, hogy a gazdagon díszített termekből egy oldalajtón át máris könnyen át lehetett eljutni oda, ahová senki sem kívánkozott. Keskeny lépcsősoron haladtunk egyre lejjebb, mígnem a Sóhajok Hídján át eljutottunk az épület börtönrészébe. A hídon két díszes szellőző rács van, azon át némi pillantást vethettünk az alattunk folydogáló csatornára. Minden rabot ezen az úton kísértek a cellájába. Valóban itt sóhajthatott egy nagyot utoljára, mielőtt végérvényesen becsukódott mögötte a szabadság ajtaja.
De meglepő a börtöncellák tágassága és dacára a fűtetlenségnek, a vastag falak mégis némi meleget biztosítottak a raboskodók számára. Minden szökési kísérletet a nagyon vastag rácsok, jól megvasalt ajtók lehetetlenné tettek. Annak idején fontos volt a rabok jó karban tartása, mivel innen vitték őket tovább a gályákra, ahová kellett az erő.
Aztán kijutottunk a szabad levegőre, és lám, máris kisütött a nap. A két órás szabad program után máris derűs vizeken hajózhattunk vissza Lido Jesolóba, ahol várt bennünket a kellemes családias otthont idéző szállodánk.
De lassan vége felé közeledett az eltölthető időnk, ezért hazafelé indultunk Ausztrián keresztül Graz és Klagenfurt érintésével, ott egy kis sétával fűszerezve.A rövid városi séta után újból beszálltunk a buszba és hosszú utazás következett az Osztrák Alpokon át. Az idő felhőtlen volt és gyönyörű. Az autóbusz hangszórójából halkan szólt J.Strauss muzsikája, mely remekül passzolt a mesés tájhoz. Ez ma már csak emlék, melyet jól esik felidézni néha nap különösen akkor amikor szívünk tele van várakozással a szabadság igenlésével azért hogy még sok szép földi tájat járhassunk be, úgy mint egykoron.
Major Edit
