Öröm volt számunkra, hogy Varga János plébános úr is velünk tartott. Útközben, közkívánatra, Mária-dalokat énekeltünk a szintén körünkben lévő Mészáros Zoltán kántor segítségével.
Első utunk a csókakői várhoz vezetett. Amikor a völgyből feltekintettem, számomra „bevehetetlennek” tűnt a várrom. Aztán csak felkapaszkodtam a legmagasabb pontjáig. Mondhatom, megérte a fáradtságot.
A tatárjárás után épült ide Csókakő vára a stratégiailag rendkívül fontos út ellenőrzésére. Ez az út a híres „Fehérvárra menő hadi út”. 1051-ben a tihanyi apátság alapító levelében így szerepel. A 16. században katonai jelentőségét már elvesztette, hiszen a török hódítók hatalmas túlerejével szemben védhetetlenné vált a kicsiny erődítmény. A régészeti feltárások és helyreállítások napjainkban is folytatódnak.
Utunk következő állomása a fehérvácsurgói Károlyi kastély, számos látnivalójával. Egy barátságos idegenvezető kalauzolt végig a szépen felújított épületen, ismertetve annak históriáját és a Károlyi család történetét. Felbecsülhetetlen érték az a hatezer kötetből álló gyűjtemény, amit Fejtő Ferenc Franciaországban élő író halála előtt a kastélynak adományozott.
Maradt még időnk a kastély szépen ápolt parkjában egy tó körüli sétára is.
Sok fiatal család sétált gyermekeivel az őszi napsütésben. Esküvői fotók készültek a házasulandó párokról az ideális háttér kiválasztásával.
Az állami kézben lévő kastély felújítása a Nemzeti Kastélyprogram keretében történt, turisztikai elemek felhasználásával
Igazán pompás ebédlőben tálalták fel számunkra az ízletes ebédet. Úgy tudjuk, hogy az esküvői vacsorán is szerepelt a menüsorban.
A bodajki templomnál már várt ránk Mórocz Tamás plébános.
Lelkesen mesélt a Segítő Szűz Mária-templom történetéről, amely az ország egyik legrégebbi, legősibb zarándokhelye. Megtudtuk, hogy Szent István király kápolnát építtetett ezen a helyen, melyet fiával, Imre herceggel gyakran és szívesen felkeresett. Járt itt Szent Gellért püspök is. II. Géza idejében a keresztes lovagok vették át a kápolna gondozását, és folytatták azt egészen a török időkig.
A monda úgy tartotta, hogy Bodajk gyógyvizű forrása 7 évente elapadt, majd egy év múlva újra megindult, és a kialakult tó télen sem fagyott be. Több mint 300 hiteles csoda igazolja, hogy ezen a kegyhelyen, a Szűzanya Isten felé tolmácsoló, közbenjáró szeretetében hány és hány imameghallgatás válhatott valóra.
A templom a régi értékeket megtartva, egy nagyszabású felújításnak köszönhetően szó szerint ragyogó templombelsővel várja híveit. 300 éves padokban ültünk. A fiatal plébános orgona-improvizációjával ámulatba ejtette csoportunkat. Novák György tagunk a csoportunk nevében gratulált Tamás atya címzetes apát kinevezéshez.
Megtekintettük a szintén felújított zarándok udvart és a közeli zarándokházat. Ott frissen főzött kávéval és mézes-kémes süteménnyel vártak bennünket.
Egy közös fénykép elkészítése idejére levettük a maszkot.
Mi maradhat még egy ilyen gazdag program „tarsolyában”? Egy borkóstoló!
A móri Bozóky Pincészetben a talpraesett tulajdonosnő arról tájékoztatott, hogy a közel 300 éves pincékben a fiatalabb évjáratú borok mellett érlelik és forgalmazzák a bortörténeti értékű móri muzeális borkészletet. A tágas előtérben a szőlészettel, borászattal kapcsolatos tárgyak, szerszámok a budaörsiek számára nem voltak ismeretlenek. A pincelabirintusban haladva, meg-megállva, három féle, jó minőségű bort kóstoltunk és ismerkedtünk a helyi szőlő- és borkultúra hagyományaival.
Mindeközben hárman, csoportunk nevében, megkoszorúzták a csákberényi emlékművet. (Erről bővebben külön cikkünkben olvashatnak.)
Köszönjük Szakács Katalinnak és Lévay Ernőnek, hogy felkészültek egyes helyszínek történetéből, és azzal tudásunkat gyarapították. Köszönjük Görgényi Bertalan buszvezetőnek a biztonságos utunkat. És elsősorban Michelberger Mátyás elnökünknek e remek út megszervezését.
Milyen igaz, hogy nem kell külföldre menni ahhoz, hogy csodákat lássunk!
Fotó: Novák György
s.k.
