A magyar népmese megbecsülése

2021-08-15 | Budaörs
A népmese a szóbeli költészet legnagyobb műfajcsoportjainak egyike, évszázadok során létrejött és alakult történet, aminek mondanivalója valami általános, örök érvényű igazság.

Ebben az évben Az égig érő fa megnevezéssel 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál keretében. Az emlékérmével egy új sorozatot indít a jegybank.

Az új, hét részes színesfém emlékérme-sorozat célja, hogy a magyar népmesék értékeit bemutassa, a rajzfilmsorozat képi világát megidézze – olvasható az MNB MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Szintén tiszteletet érdemel, hogy 2020-ban Hungarikum lett a Magyar népmesék rajzfilm sorozat. A Hungarikum Bizottság elnöke, Nagy István agrárminiszter szerint a rajzfilmsorozat széles körben, egyedülálló formában terjeszti hazánk hagyományait.

A népmesék számos szállal kapcsolódnak az őket alkotó társadalomhoz, az adott világképhez, hiedelemvilághoz Minden élő alkotás őrzi a kialakulás korának életét, annak részleteiről is beszámol. Kimeríthetetlen kincsesbánya ezért a Magyar népmesék több tízezres köre a rég letűnt világok ismeretéről. Különösen a magyar nyelvnek, mint ősnyelvnek a kapcsolatrendszerében.

Bruno Bettelheim gyermekpszichológus a meseértelmezés kapcsán említi, hogy a népmese olyan, mintha nem is az ember, hanem közvetlenül a természet műve volna. Hiszen évszázadok során fennmaradt, örök érvényű, létfontosságú igazságokat fogalmaz meg. Ami mindezekből a pszichológust érdekli, az a mélységes lélektani igazságok rendszere. Bettelheim szerint a mese a szimbólumok nyelvén szól a hallgatóhoz. Mindezek alapján a mese mágikus világa a maga szimbolikus – képi nyelvén fejezi ki az alapvető, a személyiség- és közösségi fejlődés számára fontos alapvető igazságokat.

Ma, amikor annyi vita van a mesékkel kapcsolatban, bátran választhatunk és olvashatunk gyermekeinknek, unokáinknak a magyar népmesék gazdag tárházából. Általa értéket közvetítünk.

s.k.

Megosztás