A Székely Szabadság Napján – minden év március 10-én, szép hagyományként – a Budaörsi Székely Kör megemlékezést tartott a budaörsi katolikus templom kertjében.
Szilágyi András köszöntötte az egybegyűlteket, majd Varga János nyugalmazott plébános atya tartott rövid imádságot magyar hazánkért és a székelyekért.
Ezután kedves budaörsi Bandi bácsink, Ambrus András színművész emlékezett őseire, akik közül egy úgy eltűnt a ’48-as harcokban, hogy csak 7 év után keveredett haza, szinte koldusként. Nem is ismerte őt fel a családja azonnal.
Siklós Endre (Művészet a Nemzetért Alapítvány) Bartis Ferenc erdélyi költő verseiből idézett fel néhányat, majd Czuczor Ányos Pál, a Mindszenty Iskola diákja szavalta el vitéz Somogyvári Gyula Székelyek című versét.
A megemlékezést Gál-Pál Sándornak, a Budaörsi Székely Kör elnökének ünnepi szavai zárták. Ezt itt olvashatjuk:
„Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre – énekeltük az ünnepség nyitányaként. Mikor tud számunkra nemzedékké, hajlékká lenni az Isten? Amikor teljes szívünkkel elfogadtuk őt, amikor megtértünk. Ebbe az igazi megtérésbe kapaszkodva nagy tisztelettel és szívem minden melegével köszöntöm a jelenlévőket…
Sokszor elhangzik, hogy a világ és benne Európa változásban van. Erőszakos ideológiák akarják előírni, hogy miért szégyenkezzünk, hogyan szégyenkezhetünk, vagy éppen milyen elfogadó keresztyének legyünk. Ez azonban nem csüggedéssel, félelemmel tölt el minket, hanem erővel és bátorsággal. Erővel és bátorsággal őrizzük hitünket, kultúránkat, értékrendünket. A budaörsi Székelykör Egyesület évek óta részese a megemlékezésnek a Székely Szabadság Napján. Nekünk, ma élő székelyeknek ez a nap a közös emlékezés napja és az összetartozásé, mert nem volt könnyű megmaradni azon a tájon, csak az újkori történelmünk során iszonyúak voltak a vérveszteségek. „Igen bővérűek, minden században meg kell csapolni őket” – mondta Buccow generális a székelyekről a siculicidium évében (1764).
1848-ban Agyagfalván százezren gyűltek egybe igent mondani Petőfi eszméire, és ha baj volt, nem oktalanul mondta Bem tábornok: „Azt csak bízzuk a székelyekre”. Ezen az áron is a székelyek a mindenkori szabadságukat védték, tartották, őrizték. Egyet hívtak, mindahány ment. 1853-ban, amidőn Marosvásárhelyt Török Jánost és társait felakasztják, százezer az osztrák önkény elleni összeesküvők száma. Ennyire fontos nekünk a szabadság ma is, mert ezt s a mindenkori szabadság eszményét örököltük őseinktől.
Engedjék meg, hogy Jókai felmagasztalásából is idézzek, amit nem szabad szimpla bóknak tekinteni, mert ismerte történelmünket, székely-magyar öntudatunkat és meg volt győződve hazaszeretetünkről. „A székely nép az, akit én mintaképnek szoktam mindig felemlegetni. Ha van szó arról, hogy mit tesz az: hazáját önzetlenül szeretni, azt mondom: nézzétek meg a székelyt, legkevesebbet tesz az ország érettük, a legtöbbet ők a hazáért. Ott, ahol tenni, ahol küzdeni, áldozni kellett a hazáért, mindig első volt a székyel. Ezredéven át védelmezte a székely nemzet Magyarországot. Ideje már, hogy elkövetkezzék az az idő, amikor Magyarország védelmezi a székelyföldet… Életem legfényesebb napjai közé számítom az önök közt eltöltött időt. Adja Isten, hogy mindezt a jót, amit Önök székelyek a hazáért tettek, Önöknek egykor visszafizesse.” Eddig az idézet.
1854-től kezdődően a marosvásárhelyiek minden tavasszal virágokat vittek a vértanúk sírjaira, dacolva a vesztőhelyet őrző osztrák csendőrökkel. Az enyhülést követően, 1860. március 10-én imádsággal egybekötött megemlékezést tartottak a helyszínen. „Ügyünk nem egy ember és nem egy nemzet ügye, – írta kivégzése előtt Török János – hanem egész honunknak, sőt több, a rabiga alatt görbedő népnek és nemzetnek szent ügye …”. Ma sincs ez másképpen.
Végezetül tisztelettel arra kérek mindenkit, hordozzuk a Székely Szabadság Napját állandó emlékezetünkben, támogassuk Székelyföld autonómia-törekvését, hogy a székelyek élő tagjai lehessenek a magyarság szellemi testének. Békesség Istentő!
Köszönöm, hogy meghallgattak!”
A magyar és a székely himnusz gyönyörű dallamainak eléneklése után kürtős kalácsra és egy kis pálinkára hívták meg a jelenlévőket a szervezők. Végül új székely zászló is felvonásra került az országzászló rúdjára.
SzK
