A nyugati kereszténységben január 6. vízkereszt, avagy a háromkirályok, másképpen a napkeleti bölcsek ünnepe, a katolikus egyház egyik legfontosabb és egyben egyik legrégibb ünnepe.
A szenteltvíz mágikus ereje
A 4. századig ezen a napon ünnepelték Jézus születésnapját és az évkezdetet is. Ekkor emlékezik meg az egyház a napkeleti bölcsekről és Jézusnak a Jordán vizében történt megkeresztelkedéséről. Ez utóbbi emlékére kezdetben az egyház e napon szentel vizet a templomban.
A szenteltvíznek mágikus ereje, gyógyító, gonosz űző, rontást megelőző szerepe volt. Használata végigkísérte az emberi élet fontos eseményeit is a születéstől a halálig.
Katolikus templom bejáratánál szenteltvízbe mártott ujjal vetünk keresztet. Mi történik, amikor ujjunk ezzel a titokzatos anyaggal érintkezik? Miféle erő rejlik benne?
„Egy alkalommal egy kápolnában voltam, amikor egyszerre csak megjelent [az ördög] a bal oldalamon, utálatos alakban. …Azt mondta nekem, rettenetes hangon, hogy kimenekültem ugyan a karmai közül, de ő tudni fogja a módját, hogy újra hatalmába kerítsen. Nagyon megijedtem, s keresztet vetettem oly sűrűn, ahogy csak tudtam; erre eltűnt ugyan, de azonnal megint visszajött. Ez kétszer is megismétlődött; úgyhogy nem tudtam, mit tegyek. Szerencsére volt ott szenteltvíz: abból hintettem feléje, s akkor nem jött többé vissza.”
Mindez nem valami egyszerű lélek képzelődése: az esetet a lelki élet egyik legnagyobb mestere, Avilai Szent Teréz egyháztanító írta le Önéletrajza 31. fejezetében.
Szentté avatási perében az egyik nővér tanúként nyilatkozta Terézről: „Semmiért a világon nem engedte volna, hogy valaha is útnak induljunk szenteltvíz nélkül… szenteltvízzel telt üvegcséket vittünk, s azokat az övünkhöz erősítettük. Megkívánta, hogy az ő övére is tegyünk mindig egyet, s ilyenkor azt szokta mondani: »Nem is tudják, hogy mennyire könnyebben érzi magát az ember lelke, ha szenteltvíz van a keze ügyében. Nagy szerencse az, hogy ily könnyen hinthetjük magunkra Krisztus Urunk vérét.«” (Szeghy Ernő OCD, az Önéletrajz fordítójának megjegyzése, Budapest 1928, p327)
A víz a tisztulás ősi jelképe, amely minden kultúrában és vallásban különleges jelentőségű. A Számok Könyvében az izraeliták vízzel hintik meg magukat és sátraikat. A szenteltvíz használatát a második század elején I. Sándor pápa írta le és rendelte el a papok számára: „Sós vízzel áldjuk meg az embereket, hogy akiket ezzel meghintenek, megtisztuljanak és megszentelődjenek.” (Epistola ad universos orthodoxos…)
A szenteltvíz teológiai meghatározása szerint szentelmény, azaz szent jel, mely a szentségekhez némileg hasonlóan elsősorban lelki hatásokat jelez, és azokat az Egyház közbenjárására meg is szerzi.
Mivel a keresztségre emlékeztet, különösen alkalmas a gonosz lelkek távoltartására. A víz megáldásának szövege is erre utal: „Istenünk, …áraszd erre a megtisztulás sokféle módját jelképező vízre áldásodat. Add, hogy ez a teremtményed mennyei ajándékaid szolgálatában űzze el a gonosz lelkeket, tartsa távol a betegségeket és hordozza magában az isteni kegyelem hatékony erejét. A hívek házában vagy bármely helyen akármit is érint vagy meghint ennek a víznek cseppje, az legyen egészen tisztává, minden ártó hatalomtól mentessé. Ne üthessen tanyát ott a gonosz lélek, ne verjen gyökeret a rontás szelleme. Szűnjék meg a belopakodó sátán minden cselszövése.”
Az ilyen módon megáldott víz a lelki harc hatékony eszköze. Nem varázsszer, amellyel mágikus hatalmat gyakorolhatunk a rossz fölött. Ha azonban alázattal és hittel használjuk, Isten kegyelmével erősíthet hétköznapi küzdelmeinkben. Ha van rá mód, hogy üvegcsében magunkkal vihessünk, meghinthetjük vele otthonunkat, megjelölhetjük vele magunkat, családtagjainkat.
Szent Teréz tapasztalata szerint „a szenteltvíznek igen nagy az ereje. Az én lelkem mindig valami sajátságos és igen mély vigasztalódást érez, valahányszor meghintem magamat vele. Rendesen valami kimondhatatlan megújhodást tapasztalok magamban, s valami belső örömet, amelyből egész lelkem erőt merít. Ez nem képzelődés, ami csak egyszer esett meg velem, hanem nagyon is gyakori dolog, amelyet igen gondosan megfigyeltem.” (Önéletrajz 31)
A víz és tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés. Az ajtóra a megszentelt krétával felírták az évszámot és a három királyok nevének kezdőbetűit, védendő a házat villámcsapás, a boszorkányok rontása ellen. Ilyenkor a hívek élelemmel, pénzzel adakoztak.
A parasztság innentől ért rá szórakozni
Vízkereszt a karácsonyi ünnepek zárónapja, ezután kezdődik a farsangi időszak. A Netfolk szerint mivel a parasztság ekkor ért rá szórakozni, mert a földeken éppen nem volt munka, a farsangi időszak alkalmat adott a vigadozásra. Amikor beköszöntött a tavaszi szántás-vetés időszaka, véget ért minden léha bolondozás, mert minden gondolkodó ember a jövő kenyerére figyelt és figyel ma is, aki a természet ritmusát követi.
Ekkor bontották le a karácsonyi asztalt is, de minden morzsának helye volt és szerepe: a Luca-búzának egyik felét a kútba dobták, másik felét viszont gyógyereje miatt a jószágok ételéhez adták.
Hagyományosan ekkor szedik le a karácsonyfát, de városokban nem túl dicső véget ért az addig becsben tartott fa: kidobálták a kuka mellé. Ez is tanít valamire: falun inkább elégetik, és hamuját beszórják a veteményeskertbe, mert még ebben az állapotában is hasznot hoz: javítja a talajt.
Néhol a karácsonyfa lényegül át húsvétkor tojásfává, s csak azután dolgozzák fel.
Időjóslás
Január hatodikához időjárási megfigyelések is kapcsolódnak.
Ha vízkereszt vizet ereszt, izikedet padra rekeszd
– mondják Berettyóújfalun.
Ha vízkeresztkor megcsordul az eszterhéj, az íziket rakjátok el, mert hosszú lesz a tél
– hangzik a rigmus hegyközi változata. Az ízik (takarmánymaradék, nádtörmelék, kukoricaszár) fűtésre is szolgált.
Hideg idő esetén a korai tavaszban reménykedtek, így ha havazik, az is a tavasz mielőbbi beköszöntét jelentette.
Kelenyén a nyári csapadékmennyiségre jósoltak:
Ha a pintyőke ilyenkor itt (ivott) a kerékvágásból, akkor lett elég eső a nyáron.
Forrásokból: Major Edit
