Akinek van, adjon!

2023-02-04 | Közélet
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség 2018 nyarán nyitotta meg első népkonyháját Weiss Manréd Népkonyha néven, Budapesten, a Baross utca 61. szám alatt. Kezdettől fogva nagyon fontosnak tartották, hogy minden vendégüket barátságos környezet és az ízletes ételek mellett kedves szavak is fogadják. Ezért is nem azt mondják, hogy jönnek hajléktalanok, hanem azt, hogy jönnek a vendégeink. Minderről egy két esztendővel ezelőtt megjelent gasztronómiai újságot lapozgatva, most szereztem tudomást.

A zsidó vallás egyik alappillére a segítségnyújtás fontossága. Sokan azt mondják hogy zsidók csak a zsidóknak segítenek. „Mi szeretnénk ezt az előítéletet eloszlatni” – mondta az a hölgy a cikk írójának, aki ezt a helyet irányítja. És így folytatta: „A CEDEK szó jiddisül azt jelenti: igazságosság. Isten azt akarja, hogy az ember hozza helyre azt, ahol az igazságosság nem működik. Akinek van, adjon annak, akinek nincs”.

Ma már fontosabb az étel, mint a pokróc…
Ez a szolgálat 2015-ben alakult, amikor Köves Slomó vezető rabbi úgy gondolta, eljött az ideje, hogy közösségük segítségnyújtási szándékát tettekre váltsák. Kezdték az év decemberében az Ötvenhatosok terén ezer adag étellel, majd folytatták a vendéglátást havonta minden szerdán az Almássy téren. Ők a rászorulókat nem hajléktalanoknak vagy kéregetőknek tartják, hanem vendégeknek. A hideg beköszöntével pokrócokat és meleg ruhát is adtak, akinek kellett, (ez akkor előbb elfogyott, mint az ennivaló, amit tálcán kínáltak. Ma már nincs így: fontosabbá vált az étel). Egy év elteltével már a második népkonyha is megnyílt a Murányi utcában.

Tizenegy órától már hosszú sor kígyózik az utcában. És bent a konyhában, kötényben és kesztyűben, már egy egész csapat várakozik a vendégek fogadására. Pontban 11-kor kinyílik a kapu, és megkezdik az ételosztást. Nem csak itt lehet elfogyasztani. Aki hoz magával dobozt, az elviheti. Az ételosztóknak már villámgyors és összeszokott rutinjuk van. 2018-ban nyitott a népkonyha, az egykori Munkáspárt volt épületében, a Baross utcában. Egyértelmű volt az is, hogy a sokat jótékonykodó Weiss Manfrédról nevezték el a népkonyhát. A napi kétezernél is több egy tál ételt meghatározott összegből kell kihozni, szigorúan meghatározott kalória- és tápanyag-tartalommal. Ahhoz kevés a pénz, hogy igazi kóser ételeket tudjanak tálalni, de a két legfőbb szabályt betartják: nem tálalnak sertésből készült ételeket, és nem keverik a tejes és húsos fogásokat. Ennek az előnye, hogy nagyon sok laktóz-érzékeny nyugdíjas vendéget is ki tudnak szolgálni.

Marcipános szaloncukor
Megtudtuk még, hogy az ételeket egy másik kerületben főzik meg, onnan szállítják ide, és hetente négyszer van húsos, egyszer meg tésztás fogás. A menüket a népkonyhára járók közül tesztelték, az egyik kedvenc lett az almaszósz, de a tökfőzelék kiesett a rostán. A konyhafőnök elmondta, hogy minden ételt megkóstolnak, és nagyon sokan elégedettek. A konyhán alkalmaznak megváltozott munkaképességű embereket is, és van olyan alkalmazottjuk, aki hajléktalan, vagy munkásszálláson lakik. Kiderült az is, hogy a Motivációs Alapítványon keresztül hozzájuk került egy fiatal srác, akinek nem fejlődött ki a jobb keze, és mindenkit meglepett, hogy ő lett az egyik legjobb munkatársuk, aki remekül szót ért a vendégekkel. Ő figyelmezteti őket, hogy ittasan vagy drog hatása alatt lévő és mosdatlan vendég nem teheti be a lábát. Ebben nem ismerünk tréfát. Egyrészt azért, mert sok kisnyugdíjas jár hozzájuk ebédelni, másrészt azért, mert úgy gondolták, hogy még a hajlék nélkül élőknek is kötelességük megőrizni emberi méltóságukat. A környéken vannak fürdők, amit használhatnak, adományboltjaikban pedig nagyon olcsón kaphatnak tiszta ruhát. Van, amikor el kell küldeniük egy-két vendéget, aki másnap már megborotválkozva, megfürödve jön vissza.

Vannak önkéntes segítőik is. Kiderült, hogy a CEDEK szeretetszolgálatnak több ezer regisztrált önkéntese van, és a társadalom minden rétegéből jelentkeznek segítők. Sok jómódú szülő is szeretné megismertetni a gyermekével az önkéntesség fontosságát. Ők nem dolgozhatnak a konyhán, mert 18 éven alattiak oda nem jöhetnek be, de például a raktárban mindig jól jön a segítség. Vannak más támogatóik is. Egy közeli élelmiszerboltból rendszeresen kapnak gyors lejáratú élelmiszert, amiket a bejárat mellett egy nyílt dobozba teszik, ahonnan bárki, aki éhes, szabadon elviheti. Volt, amikor Hanuka ünnepén fánkot is kaptak, és egyszer egy cég száz kiló szaloncukrot küldött nekik, méghozzá nem az olcsóbból, hanem a zselésből meg a marcipánosból…

A CEDEK-projektnek többféle jótékonysági tevékenysége is van. Védőnői hálózatot működtetnek a fővárosban és néhány vidéki városban is, vannak adományboltjaik, segítenek a beteget ápoló családoknak, utazási költségeket is kifizetnek, és még sok minden mást is megtesznek a hozzájuk fordulókért. Tudom, hogy egy Pest körüli kisvárosban élő idős, nyugdíjas barátnőmnek masszőrt fizetnek, és gondolom, nem ő az egyedüli, aki igénybe veszi ezt a szolgáltatást. A honlapjukon azt is olvastam, hogy egy cég összeszedett és kitisztított nagyon sok használt, de még használható férficipőt és bevitték az adományboltba. Ugyanitt olvastam azokat a hálát kifejező bejegyzéseket is, amelyben olyan magánszemélyeknek, kisvállalkozásoknak és cégeknek a felajánlásait köszönték meg, akik pénzadománnyal járultak hozzá beteg gyermekek felgyógyulásához.

(A CEDEK több népkonyhát is üzemeltet, ezek igénybevétele ingyenes, ha az alábbiaknak megfelel:
A törvényi előírásnak megfelelően egy regisztráció szükséges. Minden vendégnek, aki náluk étkezik, aláírásával kell igazolnia a jelenlétét. Csak 18 éven felüliek étkezhetnek itt, és kizárólag csak a TAJ kártyával rendelkezők vehetik igénybe a szolgáltatást. Vannak olyan törzsvendégeik, akik ha valami miatt akadályoztatva vannak abban, hogy ott fogyasszák el az ebédet, meghatalmazottjaiknak (családtagnak, barátnak, szomszédnak) kiadják az ételt. Így senki nem marad ebéd nélkül…).

(Folytatjuk)

R. V.

Megosztás