Amikor 1914-ben eldördült az a bizonyos lövés és Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös halálos sebet kapott autójában, még senki nem gondolta, hogy a következő négy év 15 millió halottat és hatmillió sebesültet követel majd. A gépesített mészárszék négy éve addig ismeretlen terhekkel és szenvedéssel járt mind a harctereken, mind a hátország civil lakosságára nézve.
A hagyományos női szerep, a családanya, feleség egy csapásra felborult a háború következtében. A családfő keresete nélkül rendkívül nehéz volt fenntartani a családot. Az élet minden területéről hiányzott a munkaerő. A gazdák és napszámosaik, mesteremberek, kereskedők és tanárok együtt szenvedtek valahol a fronton, valamelyik lövészárokban.
Aztán elkezdtek özönleni a gyásztáviratok, s a háborúban álló országok gyermekeinek elképesztő tömegei maradtak apa nélkül. Akik mégis visszatértek, azok mentális és fizikai sebeket hordtak – méghozzá mélyeket. A kisfiúknak és kislányoknak egyik napról a másikra fel kellett nőniük, hiszen többé nem volt családfenntartó. Ahogy egyre kétségbeesettebben folyt a harc, s egyre több katona esett el, sok országban egyszerűen felemelték a besorolási korhatárt, hogy az idősebb férfiakat is behívhassák. Ezért még több apa veszett oda.
Ott, ahol nem maradt dolgozni képes férfi a családban, a nőknek kellett átvenni a feladatokat. Az anyák tehát dolgozni mentek, s bármit elvállaltak – a bármi azonban sokszor kemény fizikai munka volt. Jó esetben a nagyszülők tudtak segíteni a családnak. A földeken idősek, asszonyok és nagyobb gyerekek végezték a legnehezebb munkákat is.
Amikor nagyapám szerencsésen hazatért az olasz frontról, a kisfiának már semmi emléke nem maradt róla. Egyre azt kérdezte a mamájától: -Mikor megy már el a katona bácsi.
A budaörsi Kruck Mátyás földműves (sz: 1874) Konrád Máriával (sz: 1876) kötött házasságot. Egyre bővült a család. Amikor Mátyást behívták a frontra, már kilenc gyermekét hagyta fájó szívvel otthon. A legfiatalabb, Pál mindössze 2-3 éves lehetett.
Gondoljunk bele: milyen kegyetlenség volt egy sokgyermekes családból elvinni a kenyérkeresőt!!
Aztán megjött az értesítés, hogy az apa elesett a fronton. Nevét megtaláljuk az 1. v. háborús emlékoszlopon.
Egyik éjjel a gyerekek hallották, hogy édesanyjuk sír. Megkérdezték, hogy miért?
-Mert nem tudom, hogy holnap mit adok nektek enni...felelte.
Erejét nem kímélve, felnevelte a gyermekeit. 1940-ben hunyt el.
Nem élte meg, hogy a legkisebb fia, Pál a 2. világháborúban, 1942-ben Sztálingrádnál eltűnt.
Anyák Napja idején sokszor gondolok azokra a nehéz sorsú édesanyákra. Hősök voltak ők is, még ha nincs is a nevük az emléktáblákon.
s.k.
